Hollywood, meg úgy általánosságban a nyugati világnak van egy érdekes és nagyon erős vonzalma a feudális japán harcosainak (szamuráj, shinobi, stb.) kultúrája iránt, ami a szórakoztatóiparban is tetten érhető. Gondoljatok csak bele, hogy mennyi nyugati gyártású film, sorozat, videójáték, képregény, könyv létezik ami a témát dolgozza fel, akár célzott vagy épp célzatlan hitelességgel, akár csak merítve a korból/kultúrából.

Az utóbbi kategória egyik ékes példája James Clavell 1975-ös Sógun (vagy A sógun, ahogy tetszik) című regénye, melyet 1980-ban vászonra is vittek és egész komoly kultklasszik lett belőle. A fentieket és azt figyelembe véve, hogy a remake-ek korát éljük, nem volt csoda, hogy bejelentették A sógun modernizált változatát. És habár a szereposztás bizalomra adott okot, a többség mégis kétkedve állt a hírhez. Valljuk be, volt alapja. Na de tévedtünk-e? Szerencsére igen!

A filmgyártásnak érdekes kapcsolata van a történelemmel. Egyrészről imádják, mert örökzöld téma valamit feldolgozni, ráadásul a sztori nagy részét a valóság megírta már nekik…másrészről azonban látszólag utálják is, mert az esetek nagy részében vagy nemtörődömség, vagy igénytelenség, vagy pedig szándékos okokból vezérelve csak nem hajlandóak ha nem is helyese, de legalább hitelesen prezentálni a dolgokat. A témát már több ízben és több film kapcsán kiveséztük a “töris” kollégákkal a szerkesztőségben a Kritikus Töri adásaiban. Az utóbbi időben pedig különösen nagy szakadék kezdett tátongani a történelemírás/kutatás és a filmezés kapcsán. Hiszen néhány friss alkotás kapcsán erősen összecsapott a két szakma, aminek a vége több ízben is az lett, hogy a filmeseknek volt bőr a képén lehülyézni elismert történészeket, akik felhívták a figyelmet a szándékos ferdítésekre…sőt, volt aki úgy állította be mintha jobban tudná, mint aki valóban ezzel foglalkozik. Igen, magára nézek Scott bácsi! Na de, szerencsére a 2024-es A sógun sorozat készítői nem ilyen emberek voltak. És remélem még sok ilyen projekten fognak dolgozni.

Habár Clavell regénye, így egyenesen következtetve a sorozat sem valós eseményeket dolgoz fel, azért nagyon mélyen merít Tokugava Iejaszu hatalomra emelkedéséről és a szolgálatába álló brit hajós, William Adams történetéből. De olyannyira, hogy az események és a nevek is szinte koppra stimmelnek. És habár a könyv maga azért tartalmazott kiemelhető pontatlanságokat, Clavell művi gonddal igyekezte ábrázolni Japán korabeli politikai légkörét és társadalmát. Ennek megfelelően pedig az volt a minimum, hogy a sorozat is megpróbál így tenni. És így is tett. Hiába “nem valós” a történet, szerintem ilyen hiteles történelmi alkotást már nagyon rég tolt ki magából Hollywood. Talán utoljára az HBO Róma sorozata volt ennyire egyértelműen kiemelkedő ilyen téren. A sorozat fő tanácsadója Frederik Cryns volt, akivel már magában telibe találtak, ugyanis a késő-szengoku időszak, ezen belül is a sorozatban is tetten érhető nyugati-japán kapcsolatok és Tokugava Iejaszu életének elismert kutatója. Nem mellesleg pedig a Kiotói Egyetem Japán Tanulmányok Nemzetközi Kutatóközpontjának egyik vezetője.

A híresztelések szerint a sorozat másik lelke a főszereplő Szanada Hirojuki volt, aki mindent megtett annak érdekében, hogy a maximálisan hiteles legyen a végeredmény. Állítólag ugyanis kijelentette, csak akkor vállalja Toranaga szerepét, amennyiben tisztelettel nyúlnak a korszakhoz és “rendesen” megcsinálják.. Kettejük együttes hatása és odaadása, na meg feltételezhetően a stáb befogadó felfogása elegendő is volt ahhoz, hogy kivételeset alkossanak. Ugyanis ez a sorozat szinte minden történelmi elemet eltalált. Az olyan apró részletektől indulva, mint a hajviselet, ahogy az emberek esznek, ülnek, egészen az olyan rendkívül fontos elemekig, mint a korszak azonos ruházat, a társadalom és a tradíciók bemutatása. Ha pedig még tovább megyünk, a seregek felépítése, az egységek mozgásáról és így tovább. Hazudnék persze ha azt mondanám, hogy a sorozat minden elemében tökéletes és akkurátus. De ami hiba van benne, az nem feltétlenül égbekiáltó (Blackthorne pisztolya pl egy jó 100 évvel későbbi modell), vagy történetvezetési szempontból megbocsátható.

A kicsit hosszú történelmi elemzés ellenére (és még tudnám folytatni LoL) esküszöm most már beszélek magáról a sorozatról is. Szerencsére nincsen nehéz dolgom, mert a sorozat filmként is működik. A történet természetesen adott, Clavell már megírta és mind tudjuk, hogy remek. Na de azt is tudjuk, hogy vászonra, vagy éppen képernyőre vinni egy könyvet nem egyszerű dolog, nem is gyakran sikerül maradéktalanul. Ám A sógun esetében ezt is sikerült megugrani. Nagyon jól sikerült kivonatolni a regény eseményeit és csak a legjobb jeleneteket átültetni. Bár bevallom őszintén már régen olvastam utoljára a regényt és ködösek az emlékeim, de azok alapján meg merem kockáztatni, hogy ez az adaptáció egy polcra tehető Peter Jackson A gyűrűk ura trilógiájával. Így kell ezt csinálni.

Persze tudjuk, adaptáció meg minden, de azért beszéljünk kicsit arról, hogy miről és hogyan is szól a sorozat: John Blackthorne (Cosmo Jarvis) angol navigátor egy a tengeren reménytelenül kallódó holland hajó fedélzetén éri el Japán partjait, ahol menthetetlenül belekeveredik az épp kialakulóban lévő polgárháborúba, amiben a tiszteletet parancsoló Yoshii Toranaga (Szanada Hirojuki) daimjó áll szemben a régensek tanácsát ellene fordító Ishido Kazunarival vív ádáz politikai macska-egér harcot. Blackthorne saját és embereinek életének megtartása érdekében kénytelen a japán urak szabályai szerint játszva megfelelően megválasztani a lapjait, miközben meg kell birkóznia a nyelvi akadályokkal, a számára mérhetetlenül idegen és kegyetlen társadalmi szokásokkal, ne meg persze végső esetben saját érzéseivel is, miközben a portugál jezsuiták is igyekeznek belekeverni a szmötyibe. Az alkotók pedig nem tudom eléggé hangsúlyozni, remekül emelték ki azokat a szálakat és főbb jeleneteket, amiket érdemes megmutatni a könyvből.

Nagyon jól működik a több szereplő szemén át bemutatott történet. Minden részben kiderül valami összefonódás, vagy meglepetés amire a néző nem is feltétlenül számít (hacsak nem ismeri már a könyvet ugye). A főbb karakterek, Blackthorne, Toranaga, Mariko, Ishido, Yabushige, Alvito atya mind saját motivációkkal és célokkal rendelkeznek, de valahogy mindannyiuk élete összefonódik, ahogy a személyes szálaik hol egymásba fűződnek, hol elszakadnak egymástól. Ahogy Blackthorne számára, úgy a nézőnek sem mindig egyértelmű minden, de mindez csak azért van így, hogy az alkotók a választ egy későbbi időpontra tartogatva ködösítsék el az eseményeket a néző számára. A ködből pedig egy roppant érdekfeszítő politika és karakterdráma bukkan elő, amiben a mögöttes háború úgy érzem csak másodlagos szerepet kap, csak keretet ad a sokkal szofisztikáltabb eseményeknek. És ez így van jól.

Minderre rátesz az a páratlan színészi munka, amihez hasonlót az utóbbi időkben hasonló témában született alkotásban ritkán láthattunk. A pálmát természetesen maga Szanada viszi, de hát ez nem is meglepő, azt az embert bele lehet rakni bármilyen filmbe, és mindjárt klasszisokkal megemeli annak a fényét. De ezen felül látszik, hogy lubickol Toranaga szerepében és minden belead, ami tőle telik. Ami nem kevés ugyebár. De nem csak Szanada végez remek munkát, a teljes stáb teljes odaadással játssza a szerepét. Kifejezetten érdekes választás, pozitív szempontból az eddig számomra relatív ismeretlen Cosmo Jarvis Blackthorne szerepére, aki szerintem kifejezetten jól hozza az elveszett, de a túlélés érdekében minden fűszálba belekapaszkodó figurát. Kifejezetten jól játszotta a Yabishige urat alakító Asano Tadanobu, aki játékának köszönhetően talán a legjobban sikerült karakter volt számomra. Na és persze meg kell említeni a Marikót játszó Anna Sawai-t, aki nélkül a történet fele nem működne.

Az olyan technikai sallangok, mint a remek operatőri munka, vagy a jó vágások. Azt hiszem az már alap egy ilyen költségvetésű alkotásnál már alap kell legyenek és természetesen A sógun is tökéletesen hozza amit hoznia kell. Rengeteget hozzátesznek a beállítások, a kameraszögek a sorozat hangulatához. Ami talán kevésbé alap egy direkt streamingre készülő sorozatnál, hogy az effektek is a helyükön legyenek. Bár a CGI esetében néhol kilóg a lóláb, de összességében nem lehet okunk a panaszra. A praktikai effekteknél pedig egész egyszerűen csak elégedetten csettinthetünk. A csonkolások, a sebek megjelenítése pedig külön dicséretet érdemel. Egyszerre gusztustalan és zseniális. És ha már effektek, akkor a háttérről is ejtsünk szót: a forgatás oroszlánrésze ugyan Japán helyett Kanadában történt, de a helyszín választások is zseniálisra sikeredtek, sőt, az alkotók voltak annyira igényesek, hogy ahol kellett, komplett épületeket, vagy utcarészeket húztak fel díszletként, hogy hitelesen mutassák meg az 1600-as év Japánját.

Külön tetszett, hogy a készítők meg merték lépni azt, hogy a történet nagy része japánul van elmesélve…tekintve, hogy japánban ekkor még relatív kevesen beszéltek idegen nyelveket és ez Blackthorne egyik alapproblémája a hajótörés után. Ahogy az is tetszik, hogy az angol hajós szinte mindvégig csak törve képes megszólalni a helyiek nyelvén. Bár nem igazán tudok japánul, de egyrészt ennyit ki lehetett venni, másrészt elég egyértelművé teszi a sorozat. Részemről úgy érzem ez rengeteget hozzáad az immerzióhoz, sokkal jobban örültem ennek, mintha minden japán karakter ékesszóló angolsággal beszélt volna. Ha kicsit kukacoskodni akarok, akkor azt tudnám mondani, hogy akkor lett volna igazán menő miden, ha a közös nyelvként használt, a történet szerint portugálul elhangzó részeknél is portugál szöveget hallottunk volna és angolt csak ott, ahol tényleg angol szöveg van (pl amikor Blackthorne magában beszél). Ha már az epizódok 2/3-ában olvasnia kell a nézők nagy részének, akkor a 85% is belefért volna.

A Sógun ha nem is tökéletes alkotás, akkor ennél közelebb nem nagyon állhatna ahhoz. Olyan kivételesen minőségi alkotás, amiről biztos vagyok, hogy még évek múltán is csak pozitívan fogunk nyilatkozni és példaként fogunk emlegetni. Pláne, hogy az utóbbi években nem vagyunk elkényeztetve ilyen minőségi anyaggal. Ez a sorozat nem csak mint mozgókép alkot kiválót, hanem mint könyvadaptáció is. Végül, de számomra talán legfontosabb sorban pedig egy Hollywoodtól szokatlanul hiteles történelmi alkotásként is megállja a helyét. Na kedves Scott bácsi, ilyet is lehet alkotni…és ilyet kell alkotni! Én csak abban bízom, hogy A Sógun sikerére “vérszemet” kapnak a stúdiók és egyre több ilyen minőségű történelmi témájú mozit, sorozatot, akármit fogunk kapni. Mert igenis van rá igény, és igenis lehet vele szakítani. Ha valamit, ezt a sorozatot szinte kötelező megnézni!