„Egy magyar katona, aki kedvese hűtlensége miatt képes mindent kockára tenni, hogy végül hazatérjen és bosszút álljon…” Elsőre talán egy Tarantino-film magyarosított verziójának tűnhet az ötlet, a Drága Elza! azonban mégis valami egészen mást tartogat számunkra. A hányattatott sorsú alkotást most maguk az alkotók tették közkinccsé a Youtube-on, így ez alkalomból mi is megvizsgáltuk, hogyan teljesít az első igazi II. világháborús magyar játékfilm.

Magyarország II. világháborús szereplése a mai napig heves viták tárgya, mind a tudományos kurzusokban, de a politikában és a közéletben is. Talán ezért is számított mellőzött projektnek egy igazi vérbeli magyar háborús film elkészítése. Az emberek egy részében ugyanis élénken él egyfajta tévképzet, miszerint a konfliktus résztvevői jóságos szövetségesekre (amerikaiak, britek, szovjetek) és gonosz tengelyhatalmiakra (németek, olaszok, japánok és persze magyarok) oszthatóak fel. Az persze fel sem merül egyesekben, hogy valójában a szövetségeseket is önző érdekek vezérelték, az egyszerű katonák és civilek pedig mindkét oldalon szenvedtek az őket körülvevő pokoltól. Egy igényesen elkészített játékfilm még ha fiktív történetet is mesél, képes lehetne rendet tenni a fejekben és szélesebb tömegekhez eljutva segítene abban, hogy ez a kényes kérdés végre beszédtémává válhasson.

A Drága Elza! rendezője, Füle Zoltán éppen erre vállalkozott, sőt valami sokkal többre: egy magyar honvéd szenvedéstörténetén keresztül, nem csupán a világégés őrületét, de a bibliai Jób megpróbáltatásait is vászonra kívánta vinni, mindezt ráadásul független erőforrásokból, állami támogatást mellőzve. Ennélfogva maga a forgatás is évekig húzódott. A premierre 2014 novemberében került sor, de a film hamar lekerült a moziműsorok programjáról, ráadásul DVD-n vagy Blue-Ray lemezen sem vált hozzáférhetővé. Az alkotók végül azután döntettek a film nyilvánossá tétele mellett, hogy a Drága Elza! több videómegosztón is elérhetővé vált a közepestől gyengébb minőségben (a hivatalos feltöltés Full HD minőségű, melyet lentebb tudtok megtekinteni).

1942. Kelet-Ukrajna. Lombos Mihály (Makray Gábor), magyar honvéd már egy éve nem tud hazajutni Budapestre, miközben társai közül mindenki már legalább egyszer járt otthon, ráadásul még csak levelet sem kap kedvesétől. A sors viszont összehozza egy idős munkaszolgálatossal (Varga Tamás), aki bogarat ültet a tanárból lett katona fülébe: mi van, ha éppen Lombos kedvese az, aki nem akarja, hogy ura hazatérjen. Innentől kezdve Lombos honvéd tűzön-vízen keresztül próbál túlélni, miközben egy szovjet büntetőszázad „aknaszedőjeként” minden lépése az utolsó lehet. Az ifjú katona ezért megesküszik, hogy megöli Elzát. De kis is valójában Elza?

Sajnálatos módon viszont nem csupán a film cselekménye lett többrétegű, de annak megvalósítása is. A főcím-jelenet megkomponálása, dinamizmusa és fülbemászó muzsikája láttán pedig már azt hinnénk, hogy egy hollywoodi szintű szuperprodukcióval van dolgunk, de ezzel nagyot tévednénk a továbbiakban. Bár a film akciójelenetei a legtöbb esetben szépen koreografáltak, a tömegjelenetek nem tűnnek szegényesnek (még egy egyszerű beszélgetés közben is állandó a háttérmozgás), a fegyverek torkolattüzeiről ordít, hogy számítógépes utóeffekt. Helyenként egy-két számítógép-generálta harckocsit is láthatunk, ezek viszont szintén nem túl élethűek és az egy szem Tigris-replika semmilyen fontosabb szerephez sem jut a történetben.

Súlyosabb gond viszont, hogy a párbeszédek iszonyatosan papír ízűek, közhelyesek és túlságosan pátoszosak, így még egy tehetségesebb színésznek is nagy gondot jelent, hogy életet leheljen beléjük. Színészi játék terén egyértelműen a munkaszolgálatost játszó Varga Tamás (a szinkron rajongói azonnal felismerhetik sajátos hangszínét)  magasodik ki, és messze ő marad az Elza legemlékezetesebb szereplője, melyhez karizmatikus fellépése, jellegzetes orgánuma és ösztönös tehetsége egyaránt hozzájárul. Ezzel viszont el is lopja a show-t a főszereplő Makray Gábor elől. A további mellékszereplők (Bodor Géza és Ripli Zsuzsa) szintén felejthetőek, bár nem is kapnak valódi lehetőséget arra, hogy karakterüket jobban kibontakoztassák. Mindenképpen pozitív viszont, hogy az alkotók egyik felet sem démonizálják vagy ítélik el, ugyanakkor aprólékos gonddal tárják fel elsősorban a szovjet diktatúra kegyetlenségét. A taposók, azaz az aknák fölrobbantására szánt hadifoglyok képsorai biztosan kísérteni fogják a Drága Elza! nézőit.

Makray Gábor és Varga Tamás

Az is mindenképpen becsülendő, hogy Füle Zoltán arra törekedett, hogy a szereplők a nemzetiségüknek megfelelő nyelven szólaljanak meg. Ez a magyar szereplők esetében értelemszerűen nem jelent nyelvi problémát, a német katonák beszéde is hitelesnek tűnik, viszont az orosz nyelv már rendesen feladja a leckét. Természetesen a szovjet Vörös Hadseregben sem csupán oroszok harcoltak, de a filmbéli nyelvben hallható magyar akcentus mégis megüti az ember fülét és kizökkenti az élményből.
További vád, hogy a szereplők szájából néha olyan, a korszaknak nem megfelelő kifejezések is elhangzanak, mint például a malenkij robot. Kétségtelen, hogy a hadifoglyokat már a háború alatt, 1942-ben is táborokba vitték, de maga a fogalom a II. világháború végén, illetve azt követően született meg a magyar közbeszédben.

A film képanyagából Füle Zoltán egy klipet is forgatott a Nemzeti Hang nevű együttes számára, a Jégvirág nyílik című dalhoz.

A Drága Elza! egyik legnagyobb fogyatékossága talán éppen a sokrétűségéből és az ebből adódó félreértésekből fakad. A legtöbb néző ugyanis Elzát Lombos kedveseként azonosította, holott ennél valami sokkal többről van szó. Ha a Drága Elzát! úgy tekintjük meg, mint Jób gyötrelmeinek egyfajta modern feldolgozását, akkor egészen más értelmet nyerhet számunkra, mind Elza, mind a munkaszolgálatos személye. Lombos honvéd feje fölött Isten és a Sátán hadakozik szüntelenül. Az ebből következő végkifejlet viszont túlságosan is emlékeztet egy mára klasszikussá nemesedett film befejezésére. Mély és komoly gondolatok magját tartalmazza tehát a Drága Elza!, még ha ezeket az alkotók nem is fejtik ki elég alaposan.

A Drága Elza! összességben egy jószándékú, érdekes, mégis felemásra sikerült alkotás, melyet vitaindító darabként mindenképpen érdemes megtekinteni a fentebb beágyazott linken. Valószínűnek tartom, hogy az alkotók szerencsésebben jártak volna, hogyha a filmet nem mozis, hanem TV-s forgalmazásra készítették volna, hasonlóan a Szürke senkikhez. Ha ugyanis egy filmet moziba küldenek, felmerül a produkciós érték kérdése. Amikor az Elzát bemutatták, a mozikban még futott például a hasonlóan háborús műfajú Harag című hollywoodi film, ami bár rengeteg kívánnivalót hagy maga után, de mindenképpen egy profin elkészített produkcióról van szó. Érdemes belegondolni, hogy a néző a jegypénztáraknál ugyanannyit fizet mindkét filmért! Ha valaki moziba ül, akkor igenis elvár egy magas szintű produkciós értéket az adott alkotástól, ami nem csupán a pénzben merül ki, de az alkotógárda profizmusában és tehetségében is. Reméljük, hogy ez a film a kezdeti lépését jelenti annak, hogy végre igényes magyar történelmi mozik készüljenek pl. a Don-kanyarról, Budapest ostromáról, akár az I. világháborúról vagy a nándorfehérvári diadalról. Talán egy napon ebben a műfajban is lesz egy olyan igényes magyar produkció, mint amilyen például A fegyvertelen katona Mel Gibsontól.

Bármennyi hibája is legyen a Drága Elzának! (amikor moziban láttam, még pozitívabban vélekedtem róla), ehhez a filmhez személyes emlékek fűznek. Megerőltető, ugyanakkor jó buli volt statisztálkodni benne, annak ellenére, hogy a téli jeleneteket egy jó meleg tavaszi napon forgatták, így nekem is nagy bundában kellett a foglyokat lökdöső ruszki katonát alakítanom. Ha valamiért, hát ezért mindenképpen köszönettel tartozom az Elza stábjának, hisz részt venni egy filmben nagyobb élmény, mint pusztán megtekinteni azt.

Szerény személyem, Oroszországból szeretettel…

До свидания!