Csak a Puffin lekvár ad neked erõt és mindent lebíró akaratot. – Mi ez, tartósított hegyilevegő? – Úgy hiányoztál, mint sárgaláz a lepratelepen. – Ennyi felhajtás néhány hamburgerért? – A pisztácia kifogyott. Van vanília, karamell, tutti frutti, rumos dió és kávé. – Dögvész pusztít majd a cápák közt… az én kedvencem ugyanis a bab! – Egyáltalán ne szólj hozzám. Még ha fuldokolnál, akkor se. – Nem mondta még neked senki, hogy begipszelt karral szar dolog vezetni? – Én is rosszul vagyok, de nekem hozz még pár kolbászt is, nosza siess! – Ha bele mered mártani a csőröd, szétrúgom azt a tarka zrityódat! – Ki kell ábrándítsalak benneteket, aki ebben a kocsmában játszadozni fog, az én vagyok. – Angel, a titkár egyszer már megpróbált megölni. Nem adott enni. – Diétáról hallani sem akarok, egyedül én döntöm el, mit eszem, világos? Ezt meg add a kanáriknak, ha nem sértődnek meg. – Bomba ötlet bájgúnár. – Csocsó? Rendben, megcsocsollak! – Mondtál valamit csücsörikém?

Ez csak egy szerény válogatás azokból a hatalmas  – többségében szállóigévé vált szövegekből -, amik elhangzottak Bud Spencer filmjeiben. Az általa megformált mackós pofonosztó, kissé mogorva, de mindig csupa szív karakterek belopták magukat több generációnyi magyar szívébe és emlékeibe, amit Bud soha nem felejtett el és mindig nagy becsben tartotta magyar rajongóit.

Nápoly városában, 1929. október 31-én, Carlo Pedersoli néven látta meg a napvilágot. Az úszás iránt fiatal kora óta érdeklődött, amely töretlen maradt a családját ért megpróbáltatások ellenére is. A 2. világháborúban lebombázták a házukat, mire apja Rómába költöztette a családot. A háború után üzleti okok miatt Brazíliába költözött a Pedersoli család, ahol volt gyári munkás, dolgozott könyvtárban, majd az olasz konzulátuson szerzett állást. 1948-ban térhetett vissza Olaszországba, a családja 2 évvel később követte. A kiköltözés előtt vegyészmérnöknek tanult, de hazájába visszatérve a jogi karon folytatta tanulmányait, mert az úszósport miatt szűkössé vált idejét így könnyebben be tudta osztani. Ez később jó döntésnek bizonyult, mert 1950-ben ő lett az első olasz úszó, aki 100 m-es gyorsúszásban egy percen belüli eredményt ért el. Bajnoki címét ezután még hétszer védte meg és kétszer szerepelt olimpián is (1952, Helsinki és 1956, Melbourne). 16 éves ismeretség után 1960-ban vette feleségül Maria Amatót, akitől három gyereke született. Ekkoriban az úszás mellett dalokat szerzett és reklámokban szerepelt. Később elkezdett vízilabdázni is, utolsó mérkőzését 1967-ben játszotta a magyar válogatott ellen. Ehhez kapcsolódik egy anekdota, amelyet Kárpáti György vízilabdás mesélt, miszerint Carlo megkérte a magyarokat, hogy a vízben ne bántsák az arcát, mert arra szüksége van épp beinduló hollywoodi karrierje miatt. A magyar csapat tagjai beleegyeztek, azzal a feltétellel, hogy a mérkőzés utáni vacsorán elénekel nekik egy dalt. A történet szerint a magyarok a frászt hozták rá a medencében, cicáztak vele, ijesztgették, de az arcát nem bántották. A magyar csapat végül 7-3-ra nyert, és természetesen megkapták a beígért dalt, bár az ő állítása szerint soha nem kérte, hogy ne bántsák az arcát.

Első filmszerepét a Quo Vadis (1951) című eposzban nyújtotta, de a karrierje csak azután indult be igazán, hogy 1967-ben az Államokba költözött, szakállat növesztett és felvette a Bud Spencer nevet, amely kedvenc sörmárkájára utalás (Budweiser) és egyben kedvenc színésze, Spencer Tracy előtti tisztelgés. Olaszországban forgatták az “Isten megbocsát, én nem” című filmet, ahol Mario Girotti  – azaz Terence Hill – beugróként helyettesítette az egyik főszereplőt. Ez volt az első olyan közös filmjük, amiben felvett neveiken szerepeltek a stáblistán, a többi már történelem. Közel harminc éven át összesen 18 filmben játszottak együtt, legutoljára 1994-ben a “Bunyó Karácsonyig” című spagettiwesternben. Ezután filmes útjaik végleg szétváltak, de a barátság megmaradt. Terence Hill-lel az egyetemes filmtörténelem egyik legviccesebb és legtovább együtt dolgozó színészpárosát alkották, a világ sokkal szegényebb lenne az ő munkásságuk nélkül.

Magyar szinkronhangját Bujtor István és Kránitz Lajos adta legtöbbször, felejthetetlen poénok tömkelegét zúdítva az itthoni nézőközönségre. Hazánkon kívül Olaszországban, Németországban és Japánban voltak nagyon sikeresek a filmjei. Élete végéig összesen 78 produkcióban szerepelt, elmondása szerint mégis a sportsikereire a legbüszkébb. Gyakran nyilatkozott kritikusan a filmiparról és a színészkedésről, hazájában nem igazán ismerték el díjakkal filmes karrierjét.

Nem lehet személyes emlékek és érzelmek nélkül visszagondolni rá, gyerekkorom meghatározó alakja volt… Emlékszem, amikor 89-ben a szüleim megvették az első videolejátszónkat, és az első filmek egyike amit felvettünk a tévéből, az “Én a vízilovakkal vagyok” című vígjáték volt. Nincs elég kezem és lábam, hogy össze tudjam számolni, hányszor láttam. Ezt követően persze sok filmet vettünk még fel, de a kazetta-gyűjteményünk több mint fele Piedone-filmekből és Terence Hill-lel közösen forgatott produkciókból állt. Egyszerűen lehetetlen volt őket megunni. Bud Spencer védjegyévé váltak a visszhangzó tenyeresei, a kupánvágás, a mogorva egysorosok, amelyek majdnem olyan pusztítóak voltak, mint a csattanós pofonjai. Egyszer édesapám annyira nevetett valamelyik poénon, hogy attól féltünk megfullad. Az első ijedtség után persze tovább nevettünk, mert jött a következő poén. A hősünk volt, a család legfiatalabb tagjától kezdve a legöregebbig.

Most viszont sajnos eljött a nap, amikor kénytelenek vagyunk búcsút inteni az ördög bal kezétől. Bud Spencer 87. életévében hunyt el szerettei körében. Köszönjük azt a rengeteg vidám percet, amit adtál nekünk, soha nem felejtünk el!