Az általános közvélekedés szerint a sport csak jót tesz az embernek, főként a gyerekeknek. Egyfelől, mert fejleszt bizonyos biológiai funkciókat, mint például a tüdőkapacitás vagy az izomerő stb. Másfelől pedig javítja az olyan szociális és mentális készségeket, mint az önfegyelem, a csapatmunka vagy az úgynevezett kvázi küzdeni akarás. Ilyen téren egyébként speciel személyes élményeim is vannak, mivel annak idején meglehetősen aktívan sportoltam és amennyire a lehetőségeim engedik most is így teszek. Azt azonban kevesen tudják vagy legalábbis nem feltétlenül ismerik be, hogy a sportolásnak olykor lehetnek bizonyos negatív hatásai is. Ugyan ez egy meglehetősen összetett jelenség, de általában az szokott mögötte állni, hogy az adott illető nem a megfelelő módon és/vagy közegben csinálja azt az adott sporttevékenységet. Részben erről szólt a Karate kölyök című film, vagyis filmek. Illetve a folytatásának szánt Cobra Kai című sorozat, aminek 2021 végén jelent meg a negyedik évada a Netflixen.

Korábban már volt egy ezzel a sorozattal foglalkozó kritikánk, így az abban a cikkben lévő dolgokra most külön nem térnék ki. Maga a történet nagyjából ott folytatódik, ahol az előző évadban abbamaradt, miszerint a két egykori rivális Johny Lawrence (William Zabka) és Daniel LaRusso (Ralph Maggio) kénytelen összefogni, hogy megállítsák a Cobra Kai nevű karateegyesület térnyerését, amelyet időközben a birtokába vett annak egykori alapítója John Kreese (Martin Kove). Csakhogy ezúttal Kreese sem egyedül kívánja felvenni a harcot, hanem segítséget kér régi barátjától, a Karate kölyök 3-ban bemutatott Terry Silver-től (Thomas Ian Griffith).

Természetesen a felnőttek közötti eseményeket átszövik a gyerekeik per tanítványaik közötti különböző összetézések is, amelyek sok esetben csak még bonyolítják az amúgy sem túl könnyű helyzetet. Ráadásul ez az évad behoz még egy lentebb lévő generációs szálat, nevezetesen Daniel másik gyereke Anthony LaRusso (Griffin Santopietro) személyében. Illetve van még néhány visszatérő és 1-2 új karakter is, mint például a Paul Walter Hauser által alakított infantilis, de szerencsétlen karatemániás Raymond vagy Kenny (Dallas Young) a Cobra Kai egyik legújabb tagja.

Igazából ami eddig is jó volt ebben a szériában, az most is remekül működik, nevezetesen, hogy az egyes karaktereknek szembe kell nézniük a különböző cselekedeteikkel és azok következményeivel. Illetve, hogy kinek, mikor és miért jár a megbocsátás már ha egyáltalán jár neki. Valamint ebben az évadban főként az idősebb szereplők kapcsán felmerül az örökség kérdése és hogy ki és mit hagy hátra maga után. Már ha egyáltalán marad utána valami. Ez pedig ad egyfajta egyedi dinamikát a sorozat szerinti fiatal és idős szereplők között, hiszen ahogyan azt az egyik karakter is kimondja az egyik részben „Mindenki azt hiszi, hogy a saját módszere a legjobb”.

Ugyanakkor ebben az évadban már elég erősen kezdenek kiütközni a sorozat hiányosságai és különböző hibái. Például hogy a sorozat mostanra messze túl sok karaktert és konfliktus igyekszik kezelni változó eredményességgel. Ráadásul az is szembetűnő, hogy a készülő folytatások miatt egyes konfliktusokat kénytelen a kelleténél jóval tovább nyújtani vagy éppenséggel olyan új konfliktusokat generálni, amelyek ugyan megfelelően ki vannak dolgozva, ám emiatt az egyes részek rettenetesen kiszámíthatóak és meglehetősen lerontják a kialakult feszültséget. Bár az alkotók javára legyen mondva, hogy mindezt azért igyekeznek kreatív módon megoldani és a mind a sorozat, mind a széria még bőven tartogat érdemi történetet magában.

VÉGSZÓ
Minden hibája ellenére a Cobra Kai még mindig egy érdekes és izgalmas sorozat, ami a nagymúltú elődjéhez mérten a szórakoztatás mellett azért igyekszik valamit tanítani is a közönségének. Akárcsak egy jó sensei.