Egyre jobban érzem azt, hogy a Netflix kerülgeti a tömeggyártott filmek mocsarát és már-már a lábujjhegyét mártogatja bele. Habár az utóbbi évek a streamingszolgáltatók felfutását igazolták itthon is, ez sajnos nem jelenti azt, hogy mindig magas minőség vár minket az új filmes és sorozatos megjelenések terén. A pénteken debütált Kate című film egyestés szórakozásnak elmegy, de többet ne várjunk tőle.

A távoli Japánban Kate (Mary Elizabeth Winstead), a profi bérgyilkos egy küldetést teljesít mentorával, Varrickkel (Woody Harrelson). A célszemély kiiktatása stratégiai jelentőségű, így nem lehet hibázni. Ám Kate-et utolsó munkája előtt súlyosan megmérgezik és nem több mint 24 órája van, hogy megtalálja azt, aki el akarja Őt tenni láb alól. Indul a versenyfutás az idővel, hogy a végén mindenről lehulljon a lepel és kiderüljön, kik mozgatják a háttérben a szálakat.

Még egy csepp a tengerben

Bérgyilkosos filmekből annyi van, mint égen a csillag. Azt nem tudom, honnét szedik elő a forgatókönyveket, de valahogy mindegyik úgy adja el magát, mintha ezelőtt senki más nem csinált volna ilyet. Pedig ez korántsem igaz. Nagyon nehéz már ebben a témában újat mutatni. Jobbára apróbb technikai változtatásokkal igyekeznek az alkotók pozicionálni saját filmjeiket, ami vagy bejön, vagy nem. A Kate ilyen téren nem lesz egy felejthetetlen alkotás.

Ami elsőként megmozgatott a film láttán, azok a részletes és hangulatos japán városi jelenetek, amelyek egyébként jó kis atmoszférát teremtenek az egész filmnek. Van itt minden. A zenék hangosak a J-POP előadóktól és zenei hangzásoktól. A történethez a helyszínek elég jól meg lettek választva. Talán ezt betudhatom a japán kultúra iránti szeretetemnek, de igyekeztem ezen túllendülni, hogy ne ez vegye el a fókuszt a filmről.

A Kate-ben összemosódik a keleti és a nyugati, a japán és amerikai színészi kultúra. A heves és visszafogott érzelemkinyilvánítások egyidejű látványa ad egyfajta kontrasztot. Ez rendkívül tetszetős és figyelemfelkeltő. Leszögezhetjük, hogy helyszínileg, technikailag, zenében és hangulatban a Kate jól hozza az elvártat. A dramaturgia és történetvezetés terén már erősen szívhatjuk a fogunkat. Főleg akkor, ha valami nagy dobásra várunk benne. Szerencsére az előzetes nem sugallt semmiféle ilyesmit, így elkerülhető a nagyobb fokú csalódás.

Bevált formula, csak nem itt

Ez a csalódás abban mutatkozik meg leginkább, hogy maga a film semmi újat és izgalmasat nem villant az egész játékideje alatt. A bázisát az egész konfliktusnak megadja az, hogy egy, a szervezet számára kvázi pótolhatatlan profi ellen merényletet követnek el és indul is a bosszúhadjárat. Vajon miért nem lep meg ez a koncepció? Ezen a csonton már egy deka hús sincs. Ezt maga a film is tudja és ezt a mai filmes kultúrában mainstreamnek számító túlbrutalizált akciójelenetekkel igyekszik fedni, hogy ne fogjon minket el az unalom minden ötödik percben.

Ezt a formulát elég jól magukévá tették a John Wick filmek, nincs már nagyon szükség ezt tovább tolni. Igazából a Kate nem más, mint egy Kill Bill, csak sokkal összeszedetlenebb. Ez a fajta klisés történetvezetés olyannyira kiszámítható már, mint egy alsós matekfeladat. Ezért a végkifejlet nem is annyira meglepő és az ember álla sem esik le tőle. Ekkorra már nemcsak a néző fárad meg annyira, hogy egyre jobban veszíti el a fonalat és inkább a telefonját bámulja, hanem maga a film is.

Itt már semmi nem számít neki, gyorsan minden szálat (vagy legalább is a legtöbbet) igyekszik elvarrni, hogy haladjunk a vége felé. Pedig nem lehet rá azt mondani, hogy más részeken meg elkótyavetyéli az időt. A 106 perces játékidőbe belefér egyébként minden. Csak hát éppen önmagába fárad bele az egész alkotás úgy, ahogy van. Abba, hogy keresi az újat, de nem találja. A már-már igen kínosan koreografált harcjelenetekbe és abba, hogy nem tud érdemi üzenetet közvetíteni.

A színészi érdeklődés hiánya

Színészileg is hagy azért kívánnivalót maga után. Mary Elizabeth Winstead is büszkélkedhet ennél sokkal jobb filmekkel. Ámbár a bérgyilkos szerepe nem is áll neki rosszul, de kiteljesedni nem tud benne, mert a sztori rendkívül behatárolja. Ettől függetlenül természetesen igyekszik megtenni a tőle telhetőt és végül azért sikerül egy némiképp érdekes karaktert kihoznia a szerepből. Woody Harrelsont meg olyan látványosan hidegen hagyja mindaz, ami körbeveszi, hogy meg sem próbál színészkedni. Itt az alkotók le sem tagadhatják, hogy őt pusztán húzónév gyanánt szerződtették. Éppen ezért pont annyira nyúl bele a szerepbe, amennyi minimum szükséges. Valamilyen szinten ezt meg lehet érteni. Nem ezt a filmet fogják a nevéhez kötni.

Összevetve a látottakat a Kate nem több egy egyszeri, kissé csalódást okozó randinál. A látottaknak bőven elég a maga 1 óra 45 perces játékideje. Nem lesz a zsáner legkiemelkedőbb alanya, mert semmi izgalmasat nem képes bemutatni a hatásvadászaton kívül, ám ez manapság már kevés. A Netflix olyan kínosan igyekszik kielégíteni a fogyasztói igényeket, hogy az egyediség ezek mögött elég mélyen rejtőzik, és nem csalogatja elő semmi sem. Filmünk nem lesz egy felejthetetlen darab, de egynek azért elmegy.