Birdman egyszer egy ikon volt. Egy igazi képregényhős, akit mindenki imádott és bálványozott. Mára azonban semmivé lett, mivel megformálója Riggan Thomson felhagyott hollywoodi karrierjével és helyette inkább színdarabot rendez a Broadway-n. Színészi tehetségét így nem a mozik vásznain, hanem a színpad deszkáin próbálja kamatoztatni. Jelenlegi darabja Riggan utolsó esélye, hogy bebizonyítsa, nem lehet beskatulyázni. Maga a történet 3 napot ölel fel. Melyek a 2 nyilvános főpróba és a premier köré épülnek. Eközben rengeteg probléma akad melyek sziklát görgetnek a színdarab sikeréhez vezető útra. 

Na, de álljunk meg egy szóra! Akkor miért ilyen sikeres a Birdman? Miért jelölték 9 kategóriában Oscarra? Hisz önmagában a történet csak ritkán elég egy-egy szobrocskához. A Birdman igazi esszenciája a színészekben, az operatőri munkában és a mondanivalóban keresendő. Haladjunk is szépen sorba.

A színészi játék fantasztikus! Michael Keaton nem csak a filmben, hanem a valóságban is karrierje megmentéséért küzd. Ha visszakeresitek a filmográfiáját ti is észrevehetitek, hogy az utóbbi jó pár évben alig jutott jelentős szerephez. Most azonban annyira jól játszik, hogy attól leesik az állad. Emma Stone Keaton lányát alakítja, aki nem rég jött ki az elvonóról. Traumaként éli meg, hogy apja sosem volt mellette, amikor szüksége volt rá. Ami érthető is, hiszen a lányok az esetek többségében apjuk kicsi lányai, akik szeretik, ha az védelmezi, óvja és tanácsokkal látja el őket. Ez neki kimaradt. Edward Norton az ügyeletes pójáca. A nagyképű ripacs, aki bárkit bármikor lejátszik a színpadról. Mert ő csak ott tud igazán felszabadul lenni. Ott az igazi önmaga, nem pedig egy nagyképű tahó, mint amilyen a valóéletben. Zach Galifianakis pedig végre nem egy ügyefogyott, tőle megszokott figurát játszik. Egy menedzser, ügyvéd és barát szerepét kapta. Szüntelen azon fáradozik, hogy minél több bevétele legyen a színháznak és, hogy a médiában is a hibátlan oldalukat mutassák. Ahogy egyszer meg is említi, hogy ő viszi a hátán az egész darabot. Persze meg kell még említeni Naomi Watts-ot is, aki Keatonhoz hasonlóan vágyik az elismerésre és ezért meg is fizeti a hírnév árát.

Ha nem a Birdman viszi el a legjobb operatőri munka díját, akkor nem tudom mi fogja. Többek között ugyanis ebben nagyon erős alkotás lett. Az egész sztori szinte egy snittből áll. Persze ez nem teljesen igaz, de Iñárritu annyira profin oldotta meg az egyes jelenetek közötti váltást, hogy arra filmtörténelemben nagyon kevés példa van. Ha épp az öltözőben van egy fontos momentum, de közben például a színpadon történik a történet szempontjából egy lényeges esemény akkor nem vágással oldják meg a helyszínek közötti váltást, hanem a kamera folyamatosan követi az adott szereplőt. Vagy éppenséggel egy közeli felvétel következtében elhalad egy színész háta mögött.

És hát a mondanivaló. Mivel Riggan képregényhős volt már kilehet következtetni, hogy bemutatja a film és színház közötti különbséget. A filmsztárok idővel kiégnek, bár több esélyük van maradandót alkotni. De ők csak egy villanások a művészetben. Szemben a színészekkel, akiknek szenvedniük kell a sikerért. Nekik sokkal többet kell dolgozniuk és akkor sem biztos, hogy elismerik őket.  Ez leginkább Riggan és az alteregója közötti vitában nyilvánul meg legjobban. Az egó folyamatosan ostorozza őt, hogy felhagyott és félre dobta őt. Egy porfészekben van, ahol kanszag és szenvedés vár rá, ahelyett, hogy milliárdokat keresne egy újabb filmmel. Mert az embereknek csak az akció és a látvány számít, nem pedig a valódi művészi érték. Ami valljuk be tényleg így van.

Lényegében ez a Birdman. Megmutatja, hogy a mi a különbség a film és a színművészet között. Hogy mennyire nehéz kitörni egy karakter árnyékából. Aktuális mondanivalója, színészi játéka és az operatőri munka az, ami maradandóvá teszi és idővel (remélhetőleg) kultuszfilmmé emeli Iñárritu filmjét.