Denzel Washington neve mindenki számára ismert lehet. Ő az a színész akitől napjainkban láthattuk A Védelmező című akciófilmet. Denzel szerepei inkább korlátozódnak az akciódús, lövöldözős, robbantgatós témák köré, azonban ne felejtsük el, hogy a repertoárja között szerepelnek igen komoly és drámai filmek is, mint például az Amerikai gengszter és a mai filmünk is, ami nem más mint a Kényszerleszállás.

Ugorjunk is a közepébe! Whip Whitaker (Denzel Washington) egy elismert pilóta egy amerikai légi társaságnál. Tény és való, hogy nem veti meg sem az alkoholt, sem pedig a drogokat. Egy átmulatott este után Whip éppen felszállásra készül kollégájával, a másodpilótával Ken Evans-szel (Brian Geraghty). Minden a tervek szerint halad, amikor váratlanul irányíthatatlan lesz a gép. Whitaker kapitány a helyzet magaslatán állva kényszerleszállást hajt végre, megmentve ezzel az utasok több, mint 90 %-át. Hősként tisztelhetnénk bámulatos teljesítményét, ámde van egy kis bökkenő…. Úgy tűnik mégsem minden olyan tiszta, mint aminek elsőre látszik.

Nem is árulnék el többet a filmről, ugyanis ha nem tudjuk a pontos hátteret úgy még több izgalmakat rejt a mű. Ez az alkotás a való életet is bemutathatná egy pilóta szemszögéből. Hogy miért mondom ezt? Azért mert a történet hihetetlenül realisztikus. Erre csak rádob egy lapáttal az ugyancsak hiteles és jó színészi játék (nem csak Denzel Washington részéről, hanem az összes szereplő képes átélni a saját karakterét), amely egy ilyen „életdrámához” elengedhetetlen.

A történet felvezetése is igen figyelemreméltó. Ebben a tekintetben el lehet mondani, hogy ennek a műnek minden jelenetét izgalommal és érdeklődéssel kísérhetjük. Remekül kelti a feszültséget a nézőben az utolsó pillanatig. Erre remek példákat találunk a filmben az elejétől a végéig. A feszültségkeltés egyik eszközét, a fordulópontot is nagyon jól kihasználja. És ezt nem drámai elemekkel, nem is epikus zenével teszi, hanem egy teljesen életszerű, egyszerű helyzetben dobja fel sőt mi több olyan nyugodt környezetben, hogy abszolút nem is sejtenénk. Egy olyan fokú „pengeélen táncolást” láthatunk, mely által a különböző szituációk átélése lehetővé válik számunkra, segít megérteni a körülöttünk zajló eseményeket. Whip végletekig túlhajszolt, hányattatott és makacs karaktere adja át a kételyek közt őrlődő, a hazugságok végtelen örvényében szenvedő ember mintáját, aki később engedni kényszerül saját lelkiismeretének a megnyugvásért cserébe.

Ezzel a fordulóponttal a film úgymond a dilemma hatalmas tégelyébe hajszolja a nézőjét és addig nem is engedi kimászni, míg végig nem nézte a művet. És ebből adódik az elgondolkodtató jellege. A csavarnak köszönhetően a film és a főszereplőnk élete is 180°-os fordulatot vesz. Whip Whitaker hősi beállítottsága ezután szépen lassan lankadni kezd, ahogy újra felbukkannak életében az igencsak nagy kaliberűnek felvonultatott légi katasztrófa érintettjei, majd fokozatosan rájön, hogy bizony az ember nem élhet hazugságban élete végéig.

Ez a mű olyan komoly, és fontos kérdéseket vesz górcső alá, hogy vajon milyen mértékben hatnak életünkre a függőségek, amelyet már ezelőtt számtalan film bemutatott már. Ugyanakkor felveti az isteni lét kérdését is. Értem ez alatt azt a dolgot (ami már mindenki fejében megfordult már), hogy minden történés Isten akarata-e, vagy csupán sorozatos véletlenek és szerencsék kavalkádja? Mi irányítjuk-e az életünket, vagy Isten? Robert Zemeckis rendező méltán értette a dolgát, amikor ezeket a kérdéseket keltette életre a vásznon, hiszen olyan nagysikerű filmeket köszönhetünk neki, mit a Forrest Gump, a Vissza a jövőbe trilógia vagy A smaragd románca. Denzel Washington nem kapott egyszerű szerepet, de így is bebizonyította, hogy érdemes az Oscarra, ugyanis 2013-ban ezért az alakításáért jelölték a Legjobb főszereplő díjra.

Röviden ennyi lett volna a Kényszerleszállás című film ajánlója. Ha még nem láttad és felkeltette az érdeklődésed, akkor ne hagyd ki ezt a a hihetetlenül realisztikus és izgalmas drámát.