Az a bizonyos kereskedelmi csatorna csúcsra járatta Kevin McCallister karácsonyi kálváriáját a betörőkkel, mert nem telhet el úgy az ünnep, hogy le ne vetítsék az első két részt. Nosztalgiafaktornak épp megteszi, persze ezen túl biztos vannak olyanok (szerintem mazochisták), akik még ennyi idő után is örömüket lelik az akkor még aranyos Macaulay Culkin arconcsapós jelenetén, vagy az anyja spontán hanyatt vágódásán, amikor ráeszmél, hogy otthon hagyta a fiát. Van más alternatíva is estére, már ha képesek vagyunk kikecmeregni a kajakómából, és megnézhetjük a Grincset, mert valljuk be, valahol a szívünk legmélyén, vagy inkább a karácsonyi roham kellős közepén, amikor az emberek képesek ölre menni a húspultban az utolsó pulykaszárnyért, legszívesebben mi is ellopnánk a karácsonyt. Aztán ott van még az Igazából szerelem, az igazi karácsonyi szívmelengető családi/romantikus film, és nagyjából ezzel le is tudtuk a Szentestét. Ha azonban valami újdonságra várunk, ami elég szókimondó, és annak ellenére, hogy lassan 14 éve készült, mai napig aktuális témákat dolgoz fel, és még szeretnénk egy kicsit a lelkünket is meghempergetni az ünnepi boldogságban, akkor nézzük meg az Egy fiúról c. filmet. 

A történet antihőse, Will (Hugh Grant) szerint mindenki úgy tölti a karácsonyt, ahogyan éli az életét, az ő esetében ez annyit tesz, hogy egyedül, bepiálva, egy joint társaságában tölti az ünnepet. Már a film elején megismerteti velünk sajátos életfilozófiáját: minden ember egy különálló sziget, egy mini paradicsom, amit saját magunknak teremtünk meg. Ezért sem jár emberek közé, szexkapcsolatai, nem párkapcsolata van, és nem tudna annál nagyobb szerencsétlenséget elképzelni, mint házasságban élni és gyereket nevelni. Barátja újszülöttjét úgy tartja a kezében, mintha egy vekni kenyeret fogna, a nagyobbikra meg úgy tekint, mint magára az antikrisztusra. Így éli tehát Will a mindennapjait, amibe egy méretes hazugság miatt belecsöppen az egyedülálló anya, Fiona (Toni Collette), és a fia, Marcus (Nicholas Hoult).

Fiona Brewer nehéz időszakot él meg, depressziója egyre mélyebbre taszítja, míg egy délután öngyilkosságot kísérel meg. Nem tökéletes édesanya, eleve születése óta vegának nevelte a fiát, még esélyt sem adott neki, hogy maga dönthessen arról, mit eszik. Képtelen észrevenni, hogy az amúgy nagyon különleges lelkületű Marcus mennyire nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel, és inkább a totálisan felelőtlen, önző Willel tölti az idejét. Fiona a búcsúlevelében leírja, hogy mindig is szeretni fogja a fiát, akinek 12 évesen kell komoly élethelyzetekben helyt állnia, és aki joggal teszi fel a kérdést: kicsit nehéz úgy szeretned, ha halott vagy, nem? Adott tehát egy komolytalan felnőtt férfi és egy korához képest sokkal komolyabb 12 éves, akik barátságot kötnek, miközben mind a ketten rengeteget tanulnak egymástól. Ezért lesz kétértelmű a cím: ki a nagyobb gyerek, aki még koránál fogva az, vagy aki már rég túl van a gyerekkoron, mégis úgy viselkedik, mint egy hisztis, akaratos kamasz. 

Will megtapasztalja, milyen az, ha közel engedsz valakit magadhoz és megszereted, milyen erről a személyről gondoskodni, kitartani mellette, ha nehézségei adódnak. A karácsony már nem egy nyűggel és eltemetett, fájdalmas emlékektől terhes nap, hanem egy olyan ünnep, ahol a szeretteivel lehet és jóleső, bizsergető érzés járja át. Marcus pedig megtanul kiállni az igazáért, magabiztosabb lesz, és már nem utálja magát, megtanulta elfogadni és kifejezni önmagát. Persze egy ponton összevesznek, mert egy barátság sem tökéletes, és meg kell érte küzdeni, majd’ beledöglenek, úgy hiányoznak egymásnak, de a végén Will áldozatot hoz Marcusért. Nem könnyfakasztóan szomorú az iskolai Ki mit tud?-on kettejük éneke, mégis megható figyelni Marcus kétségbeesett áldozati énekét, csak hogy örömöt okozzon az édesanyjának, még ha ezzel örök életre vicc tárgya marad. Will pedig nem lenne igazi barát, ha nem segítené ki a fiút, még ha csak annyival is, hogy gitáron kíséri őt, megmentve a teljes lebőgéstől. Nem tipikus karácsonyi történet, de ugyanazt az érzetet adja vissza, mintha családi körben töltenénk az ünnepet, azok között, akiket szeretünk, és ők viszont szeretnek.