2014 tavaszán a Ubisoft igazán merészet vállalt egy teljesen új és friss cím, a Watch Dogs megjelentetésével. Pontosabban már jóval előtte mertek nagyot álmodni, hiszen 2009-ben álltak neki összerakni a játék alapjait, a 2012-es bejelentés után pedig igen komoly médiakampányba és hype-hergelésbe kezdtek. Ennek meg is lett az eredménye. Az emberek teljesen ráfüggtek, várták mint a messiást, aztán amikor a játék megjelent és enyhén szólva is nem pont úgy nézett ki, mint az E3 demókon, nem pont az volt a játékmenet, mint várták az emberek, akkor elindult a csihi-puhi, kb. mint most a Cyberpunk esetében. Éppen ezért a Watch Dog elég sok hideget is kapott. De vajon így, nyugodt fejjel, ennyi idő távlatából is akkora tragédia a játék? Olvassatok tovább és megtudhatjátok.

Szokás szerint tekintsük át a sztorit egy kicsit, ami egyébként egész szerteágazó és titokzatos. A bevezetőben megismerhetjük fő”hősünket” Aiden Pearce-t, a kezét bepiszkolni nem félő hacker srácot aki épp egy pórul járt fickót puhít meg. Elsőre semmit nem értünk persze, de idővel fény derül arra, hogy a múltban a srác és csapata elbaltázott egy „elektronikus” rablást, aminek következtében hatalmas veszteség éri a rettegő fickó keze által. Eleinte azt hihetjük, hogy egy sima bosszúsztoriról fog szólni ez a játék (is). De szerencsére csakhamar rá fogunk eszmélni, hogy tévedünk. Persze Aiden legvégső célja az, hogy megtalálja az igazi felelőseit személyes tragédiájának, de az oda vezető út rengeteg kitérővel és újabb bökkenőkkel tarkított és mindeközben nem csak a saját bőrére, hanem családtagjaiéra is vigyáznia kell.

A cselekmény során jó néhány régi és új ismerős szegődik mellénk, vagy éppen ellenünk, akik többsége persze mind a hacker társadalom tagja. Segítségükkel pedig hősünk szépen lassan megtanulja uralma alá hajtani az egész várost, ami a sztori szerint 100%-ban rá van kötve egy ctOS nevezetű rendszerre, ami lényegében a teljes város irányításáért felel. És ha ez nem lenne elég, akkor a terméket fejlesztő Blume ezen keresztül megfigyeli a lakosságot, hogy aztán minél könnyebben befolyásolhassa őket dolgokra. A kaland során Aiden és kompániája ezt a problémát is meg kell oldja, ráadásul az is kiderül, hogy a személyes ügye sem áll túl messze a Blume dolgaitól. Nehéz spoilerek nélkül mesélni a történetről, hiszen rengeteg apró poén és jelentőséggel rendelkező elem van benne. Mindent egybevetve szerintem egy igazán ötletes és sötét krimit kapunk. A Ubisoft munkatársai ezúttal is bizonyították, hogy remek történeteket tudnak megalkotni.

És nem csak a történet, hanem a karakterek is sztenderd Ubisoft Montréal minőséget hoznak. Aiden egy komor, rendkívül zárkózott, hidegvérű karakter, akiről az egész játék alatt viszonylag keveset tudunk meg. De véleményem szerint ez jelen esetben csak pozitívumként említhető, ugyanis pont ettől válik azonosulhatóvá, hogy sok esetben az írók a képzeletünkre bízták az ismeretlen foltok kitöltését. Természetesen eltagadhatatlan, hogy a karakterek alapvető sablonok szerint szerepelnek. Van itt nekünk a meg nem értett lázadó (Clara), a megkeseredett zseni (T-Bone), a köpönyegforgató (Damien), a gennyláda (Lucky Quinn) és így tovább. De a sablonok használata nem feltétlenül elítélendő, ha az jól van megoldva. Itt pedig szerintem abszolút így van. A karakterek kellően érdekesek, a szinkronszínészek pedig korrekt munkát végeznek.

Az alapkoncepció szerint, a tragédia következtében Aiden egyfajta önjelölt igazságosztóvá válik és arcát egy kendő mögé rejtve azzal tölti a játék előtti évet, hogy bűnös emberekre vadászik, nem éppen finoman bánva velük. Ennek megfelelően a rendőrség sem nézi épp jó szemmel ténykedését, illetve a hírek központjában is gyakorta szerepel a csak Igazságosztóként (Vigilante) néven emlegetett srác. A rosszfiú gyepálás mellett pedig különböző alvilági, úgy nevezett ‘fixer’ melókat vállal, bankszámlákat hackel meg hogy pénzhez jusson. Természetesen mindezek rendelkezésünkre állnak az irányítás átvétele után is (részletek később). Mindezt pedig egy teljesen nyílt világú Chicago utcáin tehetjük meg, a GTA babérjaira törve. De tényleg. Egy rakás tennivaló, látnivaló, jármű és fegyver áll majd rendelkezésünkre, hogy birtokba vegyük ezt a hatalmas nagyvárost.

Kezdjünk is talán kapásból a elvégezhető feladatokkal. Itt is sok hasonlóságot fedezhetünk fel a GTA-val. Vannak főküldetések, amik Aiden és az egész Blume balhé köré épülnek. Ezeket fix sorrendben, de saját belátásunk szerinti időben indíthatjuk el. Ahogy már említettem az alapsztori kellően izgalmas és fordulatos, egy jól megírt krimi, aminek során jó mélyre beleáshatunk Chicago alvilágába és hacker szubkultúrájába. És azt kell, hogy mondjam a fő események zseniálisan lettek felépítve. Nem csak, hogy folyamatosan tanulunk valami újat, de a feladataink stílusa és hangneme is folyamatosan változik. A Ubisoft tökéletesen adagol mindent. A magam részéről kevés játék esetén kívántam annyira tudni, hogy mi lesz a következő küldetésben fellelhető kirakós darab, mint a Watch Dogsban.

A fő sztorin kívül pedig először is nyakunkba vehetjük a várost, ctOS tornyokat törhetünk fel, aminek következtében megnyílik előttünk az adott városrész elektronikus lenyomata és mi képessé válunk betörni a helyi hálózatokba, melók után kutakodni, stb. Ez minden alapja. Olyan, mint a kilátók szinkronizálása az Assassin’s Creed-ben. Mivel ezzel nyitjuk meg magunknak az adott területet, így érdemes mindig ezzel kezdeni. Ha pedig már kinyílt előttünk a világ, akkor komolyabb és kevésbé komolyabb melléktevékenységekbe kezdhetünk. Olyan egyszerű dolgokat tehetünk meg, mint hogy emberek cuccait törjük fel pénzért, infóért, vagy épp plusz zenékért cserébe. A városban elszórt QR kódokat megtalálva és bandákat felszámolva fegyvereket gyűjthetünk, autókat lophatunk, versenyezhetünk, bűnözőket szállító konvojokra csaphatunk le, potenciális bűncselekményeket hoúsithatunk meg, de akár sakkozhatunk, pókerezhetünk és piálós versenyre is benevezhetünk.

A fentiek is jó szórakozást tudnak nyújtani a maximalistáknak, de sokkal nagyobb élményt nyújtanak a kicsit mélyebb mellékszálak, melyek önmagukban is egy-egy kisebb történetet mesélnek el. Ezek során felszámolhatunk egy emberkereskedelemmel foglalkozó kört, lekapcsolhatunk egy megszállott sorozatgyilkost, Maurice (a játék elején elfogott fickó) múltjába betekintést nyújt felvételeket kereshetünk meg, vagy épp egy fegyvercsempész hálózatot buktathatunk le. Ezek mind hasonlóan épülnek fel. Meg kell találnunk x számú bizonyítékot, vagy fel kell göngyölítenünk eseteket, majd ezek után kapunk egy lezáró küldetést, aminek során pontot tehetünk az ügy végére és elnyerhetjük jutalmunkat. Ezek a mellékes kis történetek is általában találóak és gyakran igen sokat hozzáadnak a játék hátteréhez, illetve világához.

Jó-jó, de ugye milyen játszani vele, milyen játék? Pont, mint egy hackelős GTA. De tényleg. Kezdjük ott, hogy időnk nagy részében (a küldetéseken kívül) a városban lófrálunk, főként valamilyen két- avagy négykerekű járművet igénybe véve. Ezeket szépen el is köthetjük, aktuális gazdájukat kirángatva a volán mögül, vagy feltörhetjük őket a parkolóban. Alternatív esetben akár meg is vásárolhatjuk őket az Aiden telefonján található appon keresztül. Ennek előnye, hogy így örökké a „garázsunkban” maradnak és később bármikor megkérhetjük szociopata haverunkat, Jordit, hogy ugyan már fuvarozza le nekünk őket. A járművek nem licenceltek, de minden további gond nélkül fel fogunk ismerni bizonyos típusokat.

A vezetés eleinte nagyon fura, mintha a kocsik állandóan jeges úton haladnának. Oké, hogy Chicago nem épp kellemes hőmérsékletű, de a sztori szerint épp nincsen tél. Idővel persze rá lehet szokni a vezetésre, számomra néhány óra után már nem jelentett gondot. Bár úgy vettem észre, hogy többre megyünk, ha benzinlóra pattanunk és két keréken szeljük át a várost. Az irányítás is kellemesebb valahogy motoron és célravezetőbb is ezt a közlekedési eszközt használni. Természetesen a kormány mögül is tudunk hackelni. Kedvünkre mókolhatjuk a forgalomirányító lámpákat, útzárakat, a közvilágítást, de ha megvesszük a képességet, akár az aszfalt alatt futó csöveket is felrobbanthatjuk.

Ha épp nem autóban/modoron ülünk, akkor jó eséllyel épp valami balhéba keveredünk a helyi alvilág különböző tagjaival. A Watch Dogs alapvetően nem egy Rambo-szimulátor. A túlerő rendesen be tud darálni minket, így érdemesebb Aidennel becserkészni az ellent és viperájával álomba szenderíteni a rosszarcúakat. Én X végigjátszás után úgy veszem észre, hogy a játék maga is ezt a stílust erőlteti inkább. Arról nem is beszélve, hogy így nagyobb kihívás, egyben nagyobb móka is a játék, nem mellesleg jobban is illik az egész igazságosztó koncepcióhoz. Lopakodás közben válogatott módszerekkel figyelhetjük meg, szívathatjuk és vadászhatjuk le ellenfeleinket. Beléphetünk a hely kamerarendszerébe, átvehetjük az irányítást egy rakás eszköz fölött, biztosítékszekrényeket, az őrök által hordott eszközöket hackelhetünk meg és kényszeríthetünk robbanásra, ezzel káoszt okozva ellenfeleink között.

Persze, ha nagyon nem bírjátok ólomzuhany nélkül, akkor erre is bőven lehetőséget nyújt a játék. Egy alapvetően fedezékhasználatra épülő szisztémát használva csinálhatunk tésztaszűrőt az ellenfeleinkből. Maga a gunplay egyébként kicsit darabos, de a vezetéshez hasonlóan idővel megszokható és kezelhető. De PC-n kifejezetten feltűnő lesz, hogy a precizitás nem tökéletes. Szerencsére azért nem tragikus a helyzet. Egyébként a fejlesztők kitettek magukért, ugyanis egy rakás fegyvert ragadhatunk kézbe.. Az alapverziókat a helyi fegyverboltokban vásárolhatjuk meg, a spécibb verziókat (hangtompítós, nagyobb sebzés, stb) pedig küldetésekért cserébe zsebelhetjük be. Oh, egyébként van egyfajta bullet-time is lövöldözés közben, fókusz néven. Ez pontosan az, amit várunk tőle, de egyébként roppant hasznos kis funkció.

Ha pedig meguntuk az akciózást, akkor kávézókat, kocsmákat látogathatunk meg egy ital, vagy egy kis szabadidős tevékenység erejéig. A zálogházakban eladhatjuk a kalandjaink során…”talált” cuccokat, illetve alaktrészelet vásárolhatunk az általunk összeeszkábálható kütyükhöz. Mert ugyanis egy egyszerű craft-rendszert is kapunk, melynek keretén belül robbanószereket és figyelemelterelő eszközöket pakolhatunk össze. Ha pedig mindezek nem bizonyulnak elégnek, akkor a ruhaboltokban újabb és újabb gúnyákat vásárolhatunk Aidennek. Sajnos ezek csak kozmetikai eszközök és nem semmilyen befolyással nem bírnak a játékmenetre. Pedig szerintem poén lett volna, ha a különböző göncök adtak volna pluszt lopakodásra, elvegyülésre, stb. Persze egy „light-RPG” esetén ez nem is várható el. De klassz lenne.

Na de hogy lesz pénzünk erre a sok dologra? Természetesen minden egyes meló elvégzéséért kapunk pénzt, ahogy az eladott cuccokért is. De igazán nagy pénzeket akkor szakíthatunk, ha a járókelők telefonjain tárolt számlaadatokat ellopjuk, majd a legközelebbi ATM-nél magunkévá tesszük vagyonukat. És itt csatolnék rá a játék eredetileg központinak várt elemére, a hackelésre. Valójában a hackerkedés sokkal inkább csak egy hangulatelem, egy slusszpoén, ami kicsit kiegészíti a GTA-szerű koncepciót, illetve hátteret ad a történet eseményeinek. Sokaknak ez nagy csalódás volt a megjelenéskor, de a magam részéről úgy vagyok vele, hogy így sem rossz a végeredmény…csak más, mint amit emberek előzetesen vártak volna. Szó sincs ugyanis élethű informatikai betolakodásról és hackerkedés hiteles ábrázolásáról.

De akkor mit kapunk? Igazából néhány plusz funkciót csak. Kezdjük azzal, hogy Aiden és a hozzá hasonló törvényen kívüliek egy telefonos applikáció segítségével kerülik meg Chicago és lakosainak kibervédelmét. Játéktechnikailag ez azt jelenti, hogy amikor „megnyitjuk” a programot (a profilozót), akkor az infókat jelenít meg a kijelölt célról, mi pedig egy gombnyomással elvégezhetjük a megfelelő akciót. Igen, rém egyszerű, semmi extra. De ez kell ahhoz, hogy a játékmenet folyamatos maradhasson és ne kelljen folyton megállnunk . Komolyabb behatolások, vagy sztori szempontjából fontos feltörések esetén kapunk egy nagyon szimpla puzzle, minijátékot, ahol – különböző nehezítések mellett – egy „adatfolyamot” kell eljuttatni egyik csomópontból a másikba. Na, ez valóban lehetett volna kicsit komplexebb, mert így az egyetlen kihívást maximum az idő tudja jelenteni.

És mivel korábban már említve lett az RPG-plecsni: igen, a Watch Dogs is a Ubisoft jól bejáratott receptjét követi. Ennek megfelelően a nyitott térkép és a tengernyi (valójában túl sok) tennivaló mellé kapunk szerepjátékos, de nagyon egyszerű fejlődési rendszert és több szegmensből álló képességfát. Aiden szint minden egyes dologért XP-t kap, amik segítségével szintet lép, majd pedig az ezekért járó pontokat oszthatjuk el négy fő csoportban: harci képességek, hackelés, craftolás, valamint vezetési készségek. Sajnos hiába a 4 teljesen eltérő csoport, a karakterfejlesztési lehetőségeink azért eléggé behatároltak. Sokkal inkább arra szolgál ez a rendszer, hogy szép lassan egyre brutálisabb képességeket nyissunk meg, amikkel Aiden borsot törhet az NPC-k orra alá. Annak viszont tökéletes, főleg amennyiben idő előtt költünk a hacker fa elemeire, amik között igazán klassz kis dolgokat találhatunk.

Most már nem kevergetem tovább a forró kását és rátérek a Watch Dogs legmegosztóbb részére…a technológiai megoldásokra. Az E3 demo és az előzetesek azt merték engedni, hogy a Ubisoft új IP-je valami igazán forradalmit fog hozni megjelenítés és technikai megoldások terén. Ráadásul a franciák marketingje is ezt a gondolatot erősítette. Így hát mindenki a forradalmat is várta a Watch Dogstól. Aztán megjelent a játék és a végső grafikai megjelenítés közelében sem volt a korábban mutatottaktól. A brutális lebutítást még valahogy el is lehetett volna nézni, de mellette a megjelenéskor dugig volt bugokkal is, melyek a játék minden területén jelentkeztek. Valójában ez a játék volt az, amelyik megalapozta, hogy manapság nem is várunk mást a Ubisofttól, mint problémás megjelenéseket (A Unity csak fél évvel később jelent meg).

De a megjelenés már lassan 7 éve volt, így a fő kérdés jelen esetben nem is ez, hanem az, hogyan állja meg helyét a kifoltozott verzió. Azt kell mondjam, hogy alapvetően jól. A grafika mindenféle downgrade ellenére is korrekt. Persze nem 2020-21 környéki mércével nézve. Bár szerintem most sem mondható csúnyának. De 2014-ben, sértődés, csalódás ide-vagy oda, a Watch Dogs nem nézett ki rosszul. Bugokkal pedig manapság már szinte nem is lehet találkozni. De komolyan, jelen végigjátszás során egyetlen egybe sem futottam bele. Na nem mintha ennyi év távlatából ezért járna a vállveregetés, csak látszik, hogy a montréali csapat valóban belefektette a munkaórákat a javításokba. Mindent egybevetve tehát, ha most döntenél úgy, hogy belevágsz a hacker kalandba, akkor technikai gondoktól már nem kell tartanod.

Még egy utolsó játékelem van amiről érdemes szólni. Ez pedig GTA-jellegű játékokban központi és egyben kötelező szerepet betöltő soundtrack. Zenelejátszó appunkban eleve egy rakás zene található, de idegenektől is nyúlhatunk le újabb számokat. Ezeket pedig nem csak autóvezetés közben, hanem az utcán mászkálva is bömböltethetjük. A felhozatal pedig igencsak korrekt, a Ubisoft nem spórolt a licencdíjakon. Blues, jazz, klasszikus rock, hip-hop, punk rock és elektronikus zenerajongók is megtalálhatják a számításukat, ráadásul saját lejátszási listát is létrehozhatunk kedvenceinkből. Az aláfestőzenét a kevésbé ismert Brian Reitzell jegyzi. Nem is alkotott túlzottan kiemelkedőt, de korrekt és a játékhoz illő muzsikát hozott össze. Amúgy sem erre fogunk leginkább figyelni.

Jajj igen, van Multiplayer is. Na ez az, ami számomra teljen érdektelen. Általánosságban nem rajongok a multiért, de itt a játék megpróbálja az arcodba tolni. A koncepció szerint betolakodhatunk más hús-vér játékos játékába és ott szívathatjuk. Adatokat lophatunk tőle, vagy csak észrevétlenül követhetjük, hogy kiderítsük mit csinál. Persze ez visszafele is működik, hozzánk is bármikor betörhetnek mások. És ez, ami igazán pofátlan dolog. Elismerem, amatőr dolog, de az első végigjátszás során már a hajamat téptem, hogy folyton cs.szt.tve vagyok, mígnem dühömben rákerestem és kiderült, hogy egy eldugott menüben ki lehet kapcsolni az online játékelemeket. A legjobb dolog volt, ami történhetett velem játékélmény szempontjából. Nem is tudom ki gondolta, hogy figyelmeztetés és kérdés nélkül belenyúlkálni más játékába jó ötlet…

Mindent egybevetve azt tudom mondani zárásként, hogy a Watch Dogs egy igenis jó játék. Remek alapkoncepcióval, sötét és komor történettel, szórakoztató játékelemekkel. De azt be kell ismerni, hogy egy teljesen új széria első tagjaként valóban kiforratlan és vannak gyerekbetegségei. Sok ötletet csak bedobtak a játékba és nem igazán építettek rájuk/köréjük. Ugyanakkor azt is érzem, hogy kissé túlzásba esetek az emberek a savazásával. Valójában Watch Dogs egy teljesen élvezhető, szórakoztató játék, amit mindenkinek érdemes kipróbálnia.