Azt hiszem nem kell mondanom, hogy a totál gengszter Jared Leto-féle Joker után mennyi fenntartással éltek az emberek, mikor meglátták a Joker első trailerét. Todd Phillips-et talán nem ilyen műfaj kapcsán ismertük meg, mégis bizakodóan néztünk elébe Joker legújabb inkarnációjának Joaquin Phoenix ábrázolásában. Ez is csak egy újabb csalódás? A cikkből spoilermentesen kiderül!

Szögezzük le előre, amit szerintem az előzetesek is eléggé világossá tettek, ez a Joker, nem „az” a Joker. Az események is úgy ránézésre két évtizeddel a Batman trilógia előtt játszódnak. Szóval ki is ez a Joker? Arthur Fleck bohócként keresi kenyerét, hogy gondoskodjon édesanyjáról és saját magáról. Az előzetesek keretein kívülre nem szeretnék menni a jellemzésével, ugyanis – és ezt egy picit a kedvcsinálók rovására írom – a film szinte csak róla és a személyiségváltozásáról szól. Jobban szeretem, ha minél kevesebb információm van arról, mi lesz egy filmben, úgyhogy a trailereket se nagyon kerestem, de így utólag visszanézve őket, kicsit akció dúsabbnak tünteti fel számomra, mint amilyen az valójában. Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy nem történnek események. Annál is inkább! Szegény ember egy percnyi pihenést se kap. De az események túlnyomó része az, hogy mi történik a főszereplővel és ez milyen változásokat hoz ki belőle.

Amennyire elrontották a Jared Leto-féle Jokernél azt, ahogy rámentek a gengszter vonalra, akkor itt annyira eltalálták az érzelmi és gondolatvilági oldalát a karakternek. Igaz továbbra se ugyanarról a karakterről van szó – bár ki tudja, rajongók már teoretizálják, hogy ezzel a filmmel rebootolni szeretnék majd a DC univerzumot – alapjaiba véve teljesen hű a karakter gyökereihez. Brutális társadalomkritikákat fektet le és az időkülönbség ellenére ijesztően aktuálisak is. Már már egy „rossz” komédiába is illenénk társadalmi szinten. Nem csodálkoznék, ha hamarosan felkapnának egy-két jelenetet, mint anno a pénzégetést, a vallatást, vagy hasonlókat.

Ezzel már talán kezdem súrolni a lényeget: a Joker arra hajaz, hogy együtt tudjunk érezni Arthur Fleckkel. Ami szinte hihetetlen. de sikerült is. Joaquin Phoenix alakítása valami zseniális, és minden érzelmet úgy ad át, ahogy ennek a célnak megfelel. Volt is nemrégiben egy kisebb hőbörgés, hogy veszélyes megideologizálni a szörnyű tetteket. Erről a teljesség igénye nélkül az a véleményem, hogy csak javunkra válik, ha gyakorlunk egy kis empátiát és néha megmérettetjük az erkölcsi értékeinket, hogy esélyt adjunk a legitimitásuk erősítésére.

Tehát a film, amit legfontosabb célként tűzött ki magának, abszolút elérte. Akár hátborzongató is lehet, hogy mennyire lehet azonosulni a karakterrel, de ha nem is érzünk vele együtt, legalább megértjük, hogy honnan jött. A relatíve kevés karakter bőven elegendőnek bizonyult, és habár egy-két kivétellel Jokeren kívül gyakorlatilag bármelyik karakter lecserélhető lett volna, a színészek remek teljesítménye mégis a film kihagyhatatlan elemeivé tették ezeket a szereplőket. Mind a látványvilág, mind a zeneiség, a hanghatások az egész film alatt pillanatra pontosan helyen vannak és így egy csodálatos egészt alkotnak. Utoljára ilyen nyomasztó érzést talán csak a Rekviem egy álomért váltott ki belőlem, amikor azt pótoltam magamnak. Csak a Joker még rátett egy lapáttal és a film sokkal nagyobb részén sikerült ezt véghez vinnie.

Végezetül tehát: nagyon ajánlom a filmet. Szinte semennyi hiányérzetem nem volt alatta és ami van és felróhatom neki, az is csak abból fakad, hogy bizonyos tekintetekben egy picit úgy érzem, „biztosra mentek”, legyen az a társadalomkritika aktualitása és legitimitása, vagy a DC univerzumba elfoglalt hivatalos helye. Viszont csak olyan felfogással érdemes nekiállni, hogy egy erős, lélekkel és érzelmekkel teli thrillerre ültök be, nem egy Heath Ledger-féle Joker 2.0-ára.