Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményei gyakran szolgáltak alapanyagként a magyar film palettáján. Legyen szó regényadaptációról (A kőszívű ember fiai) vagy kísérleti filmről (Petőfi ’73) mindig sikerült olyan köntösben megmutatni a történéseket, amik kapcsán ezek a mozgóképek frissként hatottak. Jelenlegi alanyunk esetén sincs ez másként. Egy teljesen más szeletét látjuk a történelemnek, a Szabadság, harc című kisfilm képében.

A történet szerint javában zajlanak már a harcok. Erdélyben vesszük fel a fonalat, miközben egy magyar katonát láthatunk, aki egy közelben lévő csatározás elől próbál elmenekülni. Szerencsével jár, ugyanis talál egy eldugott pincét, ahol azonban egy gyalogos is nyalogatja a sebeit. Hamar kiderül, hogy mindketten magyarok, annyi különbséggel, hogy a másik oldalt képviselik. Ezzel a helyzettel kezdődik el a kevesebb, mint fél órás kamaradarab.

Nyugodtan használhatjuk ezt a meghatározást a rövidfilmre. Ez a fajta megközelítési mód teljes mértkében jó alap annak a fajta feszültég megalapozásához, ami a későbbiekben végig jelen van. Hatalmas pozitívum ez, egy ennyire kis költségvetésű produkciónak. Ez a táptalaj ad lehetőséget arra, hogy közelebbről megismerjük a két főszereplőt, a jellemüket. Teljesen lerombolják az alkotók, azt a fajta előítélet az osztrák katonák iránt, amivel évtizedekig megbélyegezték őket. Ugyanakkor nem mosdatják meg a magyar harcosokat. Ugyanúgy ők is követtek el gaztetteket, mint bárki a szabadságharc során, nincs jó és rossz, minden szürke. A két obsitos személyes történeteik által mégis szimpatikussá tudnak válni, köszönhetően annak, hogy megértjük a motivációkat, mindezt oldaltól függetlenül.

Ezek a jellemek mind a párbeszédekből derülnek ki, de dialóg helyett sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak a képek, azon belül is, az arcközelik. Általuk látjuk azokat a bizonyos sorsokat, amik igencsak megtépázódottak lettek a folytonos harcok által. Olyan szinten, hogy már a csatárok miértje is egyre inkább kezd felesédbe merülni, és a saját érdek kerül előtérbe. Ami egyáltalán nem egy világmegváltó dolog, mindössze csupán egy meghitt, boldog élet, valakivel, akit szeretnek. Negatívumként annyit lehetne elmondani, hogy hirtelen van vége. Az ember még nézné az eseményeket, pláne akkor, amikor azok egyre inkább fokozódni kezdenek. Viszont a legvégső katarzis ebből adódóan részben elmarad. Helyette van egy bátornak számító nyitott vég, amit mindenkinek fejben kell tovább fűznie.

Összességében egy jól sikerült alkotásról beszélünk, a Szabadság, harc esetén, amely képes volt arra, hogy árnyalatosan mutassa be a történelmet, még akkor is, ha az nem egyszerű. Témája és mondanivalója pedig akár egy nagyköltségvetésű filmet is elbírna.