Peter Jackson és csapata egykoron lehetetlen küldetésre vállalkozott, amikor belevágtak A Gyűrűk Ura-trilógia élőszereplős adaptációjába, amelyet végül siker koronázott. Bár több helyen kompromisszumot kellett kötniük, és nem mindenhol lett tökéletes a végeredmény, A Gyűrűk Ura filmek mégis hatalmas népszerűségre tettek szert, és összesen tizenhét Oscar-díjat nyertek. Arról nem is beszélve, hogy letették a modern fantasy-adaptációk alapkövét, és a mai napig az egyik, ha nem a legjobb feldolgozásként tartják számon őket a filmtörténelemben. Bár a Hobbit-trilógia már nem lett ennyire kiemelkedő, sőt, több sebből is vérzett, végső soron mégis szerethető alkotásként tekinthetünk rá. Nem csoda tehát, hogy a Warner jelenlegi vezetősége is dollármilliárdokat lát Tolkien világában, és tíz évvel az utolsó Hobbit-film után újabb alkotással jelentkeztek. Ezúttal azonban nem élőszereplős kalandról van szó, hanem egy japán stúdió által készített animációs, anime-stílusú filmről.

A rohírok háborúja története kétszázötven évvel A Gyűrűk Ura eseményei előtt játszódik, Rohan füves pusztáin. A sztori jól elkülöníthető a korábbi filmek történéseitől, így azok előismerete nem szükséges a mostani mozi megértéséhez. A cselekmény Pörölykezű Helm uralkodása idején játszódik, amikor Freca, a félig dúnföldi származású rohani nemes, fia, Wulf számára megkéri a király lányának, Herának a kezét. Hera visszautasítja a lánykérést, mire a két apa összevész, és a vita végére Helm agyonüti Frecát, majd száműzi annak fiát. Az elárvult és száműzött herceg bosszút esküszik, és egy dúnföldiekből és haradiakból álló sereg élén háborút indít Rohan királysága ellen.

A sztori végtelenül egyszerű, és nem tartogat sok meglepetést a nézők számára. A film alapvető problémája azonban nem ez, hanem az, hogy nem bővíti ki érdemben az ismert világot. Semmivel sem tudunk meg többet Rohanról vagy Dúnföldéről, mint amit már A Gyűrűk Ura-trilógiából ismerünk. Ráadásul Tolkien ezen eseményeket mindössze vázlatosan, két oldalban írta le, így a film négy írójára hárult volna a feladat, hogy kibővítsék és kiszínezzék a már meglévő történetet. Ez azonban nem sikerült: a cselekmény célegyenesen és kiszámítható módon halad végig a főbb pontokon, miközben az erőltetett cameók és utalások sem illenek a film történetébe.

A karakterek szempontjából sem remekel a film. A legtöbb szereplő egydimenziós, és zéró karakterfejlődésen megy át a több mint kétórás játékidő alatt. A motivációik felszínesek, így nem átélhetőek, és a néző nem tud velük azonosulni. A Gyűrűk Ura egyes részei képesek voltak egy-egy karakternek önálló, összetett fejlődést nyújtani (gondoljunk csak Boromirra, Faramirra vagy Théodenre), itt azonban ez teljesen hiányzik. Nem ismerjük meg például Wulf kapcsolatát az apjával, vagy azt, miért érzi úgy, hogy mindig lenézték a többiek; Helm forrófejűségének okaira sem derül fény. Ráadásul a történetben minden férfi vagy gonosz, vagy végtelenül buta, és aki nem, az hamar háttérbe szorul.

Ezzel szemben a női szereplők, élükön a főszereplő Herával, makulátlan, jóságos és okos karakterek, akik sosem hibáznak, és mindig kiváló ötletekkel állnak elő, amelyek megmentik a napot. Az erős női karakterekkel nincs bajom, egészen addig, amíg nem attól válnak erőssé, hogy a körülöttük lévő férfiakat egysíkú ösztönlényekké redukálják. Sajnos itt pontosan ez történt. Leia, Ripley, Sarah Connor vagy Éowyn A Gyűrűk Urából nem azért lettek emlékezetes női karakterek, mert mellettük a férfiak életképtelenek voltak, hanem mert jól megírt, erős férfi karakterek mellett is képesek voltak érvényesülni. Kár, hogy itt ezt nem sikerült megvalósítani.

Zene és látvány terén viszont a film jól teljesít. A zene ügyesen emeli át Howard Shore taktusait, és idézi meg a régi filmek zenei témáit. A látványvilágban a mozgások nem érződnek darabosnak, a 2D-s rajzstílus pedig sokszor Ralph Bakshi 1978-as A Gyűrűk Ura animációs filmjét idézi. A csaták is ötletesek és látványosak.

A rohírok háborúja időnként felvillantja Középfölde varázsát, ugyanakkor karakterei egysíkúak és érdektelenek, a sztori intrikái nélkülöznek mindenféle meglepetést, tempója pedig helyenként letargikus. A Gyűrűk Ura rajongóinak érdemes lehet megnézni, de túl sok meglepetésre vagy új információra ne számítsanak, ahogy azok sem, akik kiemelkedő animációs filmet várnak a Warner legújabb produkciójától.