2014-ben az Ubisoft nagyon szeretett volna kitörni az Assassin’s Creed és a Far Cry szériák váltogatásából (persze csak azután, hogy sok nagy sikerű sorozatát polcra tette már addigra, de ebbe most ne menjünk bele) és hatalmas marketingkampánnyal kihozta a Watch Dogs első részét. Ez a játék, pontosan a pofátlan marketing miatt mondhatni megbukott, habár véleményem szerint kifejezetten érdekes és szórakoztató volt. De a visszhang miatt a francia kiadó inkább úgy döntött, hogy a második részre teljesen átgondolja a koncepciót. Vajon így jobb játék született? Az alábbi sorokban igyekszem kifejteni.

A 2017-es Watch Dogs 2 kb. ugyanott veszi fel a fonalat ahol elődje befejezte, de szinte teljes egészében szakít az első rész sötét, depresszív, és kimondottan erőszakos, személyes, thriller-krimi jellegű stílusával és helyette korunk popkultúrájának színes, vibráló, csillogó, mémektől és emojikkal hemzsegő, lájkvadász világába helyezte át az egészet. A helyszín pedig ezúttal a szerepre tökéletesen alkalmas San Francisco. Csapjunk is bele a lecsóba és a legnehezebb részébe a kritikának. Szóval ízlések és pofonok, kinek mi tetszik, ugyebár és állítólag a Watch Dogs 2 eladásai a kiadót igazolják, de szerintem ez a Watch Dogs 2 talán egyetlen, de mindenképp leghatalmasabb hibája. Végig azt éreztem, hogy a játék önmagát sem veszi komolyan, a karaktereknek, a történetnek, a küldetéseknek és úgy az egész hóbelevancnak köszönhetően egy hatalmas ripacskodásba megy át az egész játék, ami ennek ellenére mégis szórakoztató tud lenni és még a történetmesélés is meg-meg tud csillanni a filtereken keresztül.

A történet, aminek lényege, hogy hősünk, Marcus Holloway, aki nagyon nincsen jóban a ctOS-t üzemeltető Blume-mal és miután beveszik az első részből megismert DedSec hackitivista szervezet helyi kirendeltségébe. A Bay Area összes szubkultúráját felvonultató csipet-csapat edig gőzerővel rákezd a Blume és a velük együttműködő egyéb vállalatok, szervezetek, egyének kifingatásának. Persze nem megy ez olyan könnyen és a nagykutyák visszavágnak, míg nem érkezik némi segítség az első részben is mozgatórugóként szolgáló Ray „T-Bone” Kennye személyében. Végül pedig mindenki elbukik, akinek el kell buknia. Mindenki itt van – a Tesla, a Google, a Facebook, az Apple, Szcientológiai Egyház, de még Donald Trump is kap helyi megfelelőt, hogy jól be lehessen szólni egy kicsit. Ezt egyébként kifejezetten ügyesen és kifinomultan teszi a játék. Megemlítik korunk igazi problémáit, a privát szféra folyamatos megsértését; a társadalom, a gazdaság mesterséges irányítását; a hírek, az „igazság”, a gondolkodásmód befolyásolását; a minden mögött meghúzódó anyagi érdekeket…és még sorolhatnánk.

A szomorú dolog azonban az, hogy ezeket a témákat éppen csak megszellőztetik, aztán el is engedik. Baromi nagy kár, mert egyébként ezen kínos témákkal és társadalomkritikai kérdésekkel tudna igazán egyedivé és érdekessé válni a játék. De sajnos ezeknek a feszegetése nem illene a csillámpónis mémköntöshöz, szóval gyorsan kukázzák is őket. Pedig az első rész is pontosan ezen elgondolkodtató és néhol megrázó kérdések feszegetése miatt volt érdekfeszítő (emlékezzünk csak ez emberkereskedős szálra, ami borzalmasságában volt zseniális). További nagy probléma, hogy ettől a social media, lájkvadász, „nagyonegyedinagyonlázadóvagyok” hangulattól teljesen személytelenné válik az egész cselekmény. Aiden olyan volt amilyen, de legalább érthető és átélhető motivációi voltak, tudtunk vele és a társaival azonosulni. Itt ez sokkal kevésbé valósul meg. Konkrétan – én személy szerint legalábbis –  le sem tojtam sem Marcust, sem díszes kompániáját.

Mert sajnos annyira erőlködik a Watch Dogs 2, hogy minden kötelező karaktert szerepeltessen, hogy végül saját magát veri pofon vele. Minden egyes figuráról süt, hogy azért szerepel, mert „kellett” egy ilyen szereplő. És itt nem (csak) a napjainkban uralkodó trendekről van szó. Ebben a történetben minden figura olyan, mintha „21st century video game characters for dummies” könyv alapján készültek volna és kb. annyira izgalmasak, mint egy előadás a partvisfejekről. De ami ennél is borzasztóbb, hogy a főhős, akivel azonosulnunk kéne egy totál hiteltelen és egy pillanatig nem sikerül különösebben szimpatizálnunk vele. Mert mondjuk míg Aiden esetében értettük az agressziót és a könyörtelenséget, addig érthetetlen, hogy Marcus miért is hajlandó tömeggyilkosságot is elkövetni csak azért, hogy egy gonosz vállalat orra alá borsot törjön. A gonosz vállalat, aminek ördögien gonosz vezetője, Dusan Nemic sokkal érthetőbb és hihetőbb karakter. Pláne érthetetlen egy olyan stúdiótól ez, mint a Ubisoft Montréal, ahol talán az ipar legjobb írói dolgoznak. Hát ez van, nem jöhet össze mindig minden.

Na jó, de ennyi savazás után akkor mit is tud ajánlani a Watch Dogs 2, ami miatt érdemes játszani vele. Tud-e egyáltalán ilyet ajánlani? Szerencsére amit narratívában elbaltáz a játék, azt játékélményben azért behozza. Miről is van szó? Az alapok nem változtak. Az úgy nevezett Bay Area kicsinyített másának teljesen szabadon bejárható területén garázdálkodhatunk. Szó szerint. Telefonunk segítségével mindenkit és mindent meghekkelhetünk. A fő sztoriküldetések mellett egy rakás apróbb sztorit is megoldhatunk, amik néha egyébként érdekesebbek, mint a főszál. Eliminálhatjuk a san franciscói bandák központjait, híres helyekkel és látványosságokkal szelfizhetünk, egyedi járműveket köthetünk el, illegális plakátokat helyezhetünk ki, versenyekre nevezhetünk, egyéb DedSec tagok vagy követők által felfedezett bűncselekményeket oldhatunk meg, de akár még über sofőrnek is állhatunk (a játékban persze nem így hívják) vagy városszerte fellelhető adatcsomagokat törhetünk fel és így tovább.

Apropó adatcsomag, ezek arra lesznek valók, hogy megnyissunk bizonyos képességeket a karakterfejlesztési menüben. Minden egyes fenti tevékenységért tapasztalati pontot…ó bocsánat, követőket nyerünk, hiszen manapság az a legfontosabb. Egyébként egész jópofán a játék erre azt a magyarázatot adja, hogy minél ismertebbé tesszük a DedSec-et, annál többen töltik le az appjukat, amivel számítási kapacitást kölcsönöznek a hackertevékenységünkhöz és így tudunk egyre ütősebb képességeket megnyitni. Bár, hogy a több követőtől hogyan lesz hirtelen Marcus mesterlövész azt ne kérdezzétek. De nem is lényeg. A képességek elég sokrétűek és az elején erősen gondolkodni kell merre is indítsuk el Marcust. Persze később már nem lesznek ilyen gondjaink. A nagy kategóriák nagyjából így alakulnak: harci képességek, vezetés, távirányítós kütyük, craftolás és manipuláció (social engineering) és természetesen növelhetjük a telefonunk „akksiját” ami annyit tesz, hogy több dolgot tudunk kivitelezni mielőtt újra kell töltenie a ki karikának a HUD-on.

A Watch Dogs 2 nagy újítása a különböző távirányítós cuccok bevezetése. Lehet egy kis kétkerekű kocsink és egy drónunk, melyeket aktívan használnunk is kell az érvényesüléshez, hiszen lesznek helyek, amiket csak ezekkel tudunk elérni, sőt komplett küldetések, ahol ezek nélkül nem megyünk semmire. Ezek használata egyébként elég mókás, bár az irányítás nincs mindig a helyzet magaslatán. A kicsi kocsi fizikális hack-re is képes, így vele szinte bárhova bejuthatunk anélkül, hogy Marcust be kellene küldeni a sűrűjébe. Ennek megfelelően ez a rész is elsősorban a lopakodós stílust jutalmazza, ahol az ellenfeleket kütyüinket használva eltereljük/elkábítjuk, vagy mögéjük lopakodva lecsapjuk őket Marcus elasztikus majomöklével (abba ne menjünk bele, hogy azok a maflások amiket kioszt vele simán halálosak lennének, ez egy játék). Kifejezetten érdekes és élvezhető ez a módi és ha már puttyogtatnunk kell az régen rossz. Én mindenképp ilyen jellegű játékstílusban ajánlom végigtolni a játékot, mert lényegesen többet nyújt.

Persze ha valaki nagyon a Call of Duty-ban érzi magát megteheti, ugyanis a kanadai fiúk-lányok rájuk is gondoltak. Egy valag fegyvert szerezhetünk, vásárolhatunk, vagy éppen legyártathatunk magunknak a központ 3D nyomtatóján. Egy idő után tényleg, még Price százados is megirigyelhetné a kis gizda Marcus felszerelését és arzenálját. Minden videojátékokban közkedvelt típust megtalálunk, így tényleg mindenki kiélheti magát ilyen téren is. Szerencsére még itt is gondoltak a sunnyogós játékstílust kedvelőkre és több, nem halálos eszközt is bezsákolhatunk. A különböző lőfegyverek mellett természetesen gránátokat is használhatunk. Ebből is van halálos (repesz) és nem halálos (elektrosokk), hogy mindenki örülhessen. PS4-en a gunplay megmondom őszintén eléggé fapados volt, nem gyújtott hatalmas élményt. És ahogy nézem a többi platformon sem ez volt az erős pontja a játéknak. De ahogy fentebb is írom, az Ubisoft látszólag a lopakodós elemekre gyúrt rá és ezekre nagyobb hangsúlyt fektetett.

Ahogy arról korábban már szó esett, a Watch Dogs 2 is az Ubisoft-féle open-world receptet követi. De ez nem egy Assassin’s Creed jellegű történelmi sztori, hanem inkább egy hacker GTA, így időnk jelentős hányadát 2-4-6 kerekű járművek vezetésével fogjuk tölteni. Ehhez egy rakás jármű áll majd rendelkezésünkre, melyeket egész egyszerűen elköthetünk, a szalonokban megvásárolhatunk, vagy küldetések során szerezhetünk meg. Ráadásul a városban elrejtve magunkévá tehetünk egyedi brümmögőket is. A saját tulajdonunkban lévő járművek közül a játékbéli telefon megfelelő applikációjában válogathatunk, majd egy gombnyomásra leszállítják azt nekünk. Az autókázás-motorozás élménye egyébként vegyesnek mondható. A motorok és a „normál” személyautók irányítása megjárja, de pl. a sportautók olyanok, mintha jégen táncolnának, a nagyobb eszközök meg alig akarnak megmoccanni. Némi gyakorlással meg lehet szokni és rá lehet érezni, de addigra jó néhány káromkodást el tudunk ejteni.

Oké, eddig nagyon vegyes képet festek a játékról. De hát ez van. Viszont van egy elvitathatatlanul zseniális része a játéknak, ez pedig az Ubi játékokban mindig zseniálisan működő hangulatteremtés. Egyszerűen minden azért van, hogy valóban ebben a virtuális San Franciscóban érezzük magunkat. A valós látnivalók helyi másai, az apró „random” látnivalók, mókás figurák, a reklámplakátok, az eredetiket figurázó különböző termékek, a különböző üzletek mind-mind nagyon fokozzák a hangulatot. Emellett pedig ott van már a korábban is említett társadalmi görbe tükör, amolyan fricska-faktor is, ami áthatja az egész játékot. Meggyőződésem amúgy, hogy az írók azért csináltak ilyen ripacs bandát a főszereplőkből is. Ez mondjuk balul sült el, de van egy sejtésem, hogy ez sem igazi hiba, hanem szándékos húzás. De ami igazán odaver az a miriádnyi popkulturális utalás és poén amit játékszerte elszórtak. Nem kívánok poénokat lelőni, hátha még van aki nem játszott a játékkal. Egyet kivéve.

Az egész játék legzseniálisabb pontja az a viszonylag korai küldetés amikor el kell lopni egy, a Knight Rider KITT-jére hajazó kocsit az említett sorozat helyi utánzatának forgatásáról, majd azt önjáró autóvá alakítva kell végigszáguldani a városon a Judas Priest Turbo Lover című számát bömböltetve. Egyetlen szóval lehet jellemezni: EPIC. És ha már itt tartunk, a zenei felhozatalt is brutálisan eltalálták. Telefonunkon egy rakás rádióállomásra ráhangolhatunk, melyek mindenféle helyileg kedvelt stílusban sugároznak. A klasszikus metáltól, a latin muzsikán át egészen a mosógépfrekvenciáig. Ráadásul a „felfedezett” muzsikákat el is menthetjük a telón, és saját lejátszási listát is összerakhatunk. Zenét amúgy nem csak autóban, hanem bárhol hallgathatunk (amúgy ezt erősen érezteti a játék azzal, hogy Marcus fülében folyton ott lóg a füles). És érdemes is, mert valóban remek dallamokat élvezhetünk játék közben.

Hasonlóan jókat lehet elmondani a képi megoldásokról. Persze egy több mint 5 éves játéknál senki se várjon next (jelenlegi?) gen megoldásokat, ray tracinggel meg kutyafülével. De alapvetően még mai szemmel is rendben van a Watch Dogs 2. De ilyen téren az Ubisoftot soha nem is kellett félteni. A művészi megoldások tökéletesek. Legyen szó Friscó zsongó utcáiról, a Szilikon Völgy futurisztikus cégközpontjairól, a Maring vidéki üdülőközpontjáról vagy Oakland bandáktól hemzsegő szomszédságairól. Bőven lesz min ámulnunk és megbámulnunk. Talán az egyetlen középszerű dolog az utcán fellelhető NPC-k részletessége és változatossága. De talán ez legyen a legnagyobb gond. És ami külön öröm, hogy buggal és glitch-csel is alg találkozni. Persze ennyi idő után ez természetes kell legyen. De tudjuk, hogy manapság már nem feltétlenül az.

Zárásul tehát csak annyit tudok mondani, hogy a Watch Dogs 2 egy alapvetően élvezhető játék klassz játékelemekkel és mechanikákkal, de erősen felejthető karakterekkel és történettel. Részben visszalépés, részben fejlődés az első részhez képest, de teljesen más. Így ha játszottál az elsővel, és tetszett az alapötlet, akkor mindenképp érdemes ezzel is tenned egy próbát (ha még nem tetted). Ha pedig nem tetszett, akkor azért érdemes adnod egy esélyt neki, mert tényleg teljesen más hangulatot áraszt. A popkulturális poénok, a remekül elkészített térkép és a király zenék pedig önmagukban is megérik a pénzüket.