Sokáig nem olvastam el George R. R. Martin Tűz és Vér című könyvét. Úgy voltam vele, a Trónok harca könyvsorozat is várat magára – vagy az író váratja a rajongókat, ugyanis egyben szeretném majd olvasni -, akkor miért éppen az előzménnyel kezdjem. Aztán persze beharangozták az előzmény sorozatot, a Sárkányok házát, de a remény élt tovább, hogy előbb kijön még az utolsó kötet. Ez nem jött össze, ezért aztán mégis kézbe vettem még a megjelenés előtt – ami most, augusztus 22-én lesz elérhető az HBO Max műsorán – a Targaryenek történetét. Mondanom sem kell, nem bántam meg.

George R. R. Martin korunk egyik legkedveltebb fantasy írója. Leghíresebb regénye talán a Trónok harca lett, mely nem sokkal fiatalabb történet nálam. 1996-os megjelenésekor még nem szerzett ekkora hírnevet magának, azonban a sorozat 2011-es megjelenését követően hatalmas robbanás következett be a rajongók táborában. Mondhatni, a kortárs fantasy éllovasa lett. Innentől egyenes út vezetett, számos egyéb fantasy kötete jelent meg az írónak nálunk. A sorozathoz pedig még több kiegészítő kötet társult, olyanok is, mint képregény változat, vagy éppen felnőtteknek szóló színező. Televíziós sorozat vége pedig sokakban hatalmas űrt hagyott, míg mások elégedetlenek voltak a befejezéssel.

Más kor, mégis azonos elvek

A könyv 300 évvel a sorozat előtt játszódik. Igazából nem mondanám történetnek, mivel ez egy krónika funkcióját betöltő kötet. Bepillantást nyerhetünk Westeros múltjába, abba az időbe, amikor még nem volt egységes a Hét Királyság, illetve ahogy Hódító Aegon megszervezte a birodalmat. Aztán persze az örökösei tetteit is láthatjuk szépen sorban, egészen III. Aegon régensségéig. Az eleje egész laza Martin stílusához képest, szinte meglepően lágy a hódítás is, nincs felesleges vérengzés, majdnem mindenki békeszerető. Aztán ahogy alakulnak az események, többen vérszemet kapnak, és egy árulásokkal, cselszövésekkel tűzdelt világban találjuk magunkat. Persze, a jelen ismeretében ez már nem meglepő, és a testvér házassággal járó vérfertőző viszonyoktól sem rökönyödünk meg.

Olvasás közben sok ismeretlen név bukkan fel, majd hal ki a család. Szóval elég hamar választ kapunk, miért is nem találkoztunk velük a sorozat során. Aztán persze jönnek sorra az olyan nagy házak, mint a Starkok vagy a Lannisterek. Ők már abban az időben is nagyok voltak, míg velük ellentétben a Greyjoyok akkor emelkedtek fel. Ami pedig számomra teljesen meglepetésként hatott, hogy a Baratheonok igazából nem is Westeros földjéről valók. De ők is a Hódító Háborúk időszakában emelkedtek ki a pórnép soraiból. Ami viszont a legfontosabb, hogy a legendássá vált Vastrón elkészültét is láthatjuk. Nem csak hallomásból tudjuk, hogy az ellenfelek karadjából épült, végig követhetjük Aegon minden egyes castáját, és pontosan tudni, melyik nagy házak kardjai mikor kerültek hozzá. Mellette pedig Királyvár első formáival, majd később a lerombolásával, újjáépítésével ismerkedhetünk meg.

Krónikások tollából

Rögtön az elején George R. R. Martin leszögezi, hogy “nem az ő írása”, mivel ez az óvárosi Fellegvárban lakó Gyldayn főmester tollából származó krónika. Ő maga csak az átiratot jegyezte. Ezzel a lépéssel tényleg élet szagúan adja vissza Westeros múltját, mintha akár a mi történelmünk is lehetne. Azonban ez csak a múlt egy darabja, mivel III. Aegon Hódítás után (H.u.) 131-ben ült a trónra, és mint már fentebb említettem, az ő életéig szól ez a kötet. És hogy még mennyi van vissza? Az Őrült királyt H.u. 283-ban taszította le a trónról Robert Baratheon. Vagyis körülbelül a história felét ismerhetjük csak egyelőre, a Trónok harca közvetlen előzményét még nem kaptuk meg.

A kötet nem egyszerű olvasmány. Rengeteg név, annál is több adat, az eseményeket pedig inkább elbeszéli, mint elmeséli. Persze, vannak függelékek, amik segítenek azért rendet tenni a fejekben. De ezek csak családfák és az uralkodói lista. Illene fejből ismerni Westeros térképét, azonban sajnos nekem ez nincs meg, a kötetben pedig nem található, amit nagyon hiányoltam. A nagy fanoknak egy kötelező darab, azonban aki egy könnyedebb fantasy-ra vágyik, azoknak még mindig az eredeti történetet ajánlanám – az sem egyszerű, de fényévekkel szórakoztatóbb olvasmány. Ettől függetlenül megéri kézbe venni, hiszen egy lenyűgöző munkát adtak ki a kezük közül az alkotók. Mert nem csak Martint illeti a dicséret. A kötetben számos illusztráció található, amik amellett, hogy részletgazdagok, láthatóan szeretettel készültek. Ezeket a csodás képeket Doug Wheatley-nek köszönhetjük. Kedvcsinálónak pedig itt van a sorozat trailere is.