A Holdkelte a Luna-trilógia zárókötete, a korábbi kötetekről már mi is beszámoltunk nektek, ezeket itt és itt tudjátok elolvasni. Nehéz dolgunk van, ha hirtelen szeretnénk egy végső, összefoglaló képet adni Ian McDonald nagyszerű sci-fi trilógiájáról. Egyszerre érzem megfoghatatlannak és kihívásnak. Egyrészt egy nagyon nagy, hihetetlenül kidolgozott és komplex világról van szó. Másrészt a három könyv után, hiába olvastam el mindet az utolsó oldalig, mégis olyan érzésem maradt, hogy nincs teljesen lezárva.

Mit érdemes tudnod, mielőtt belevágsz a Luna-trilógiába?

Van néhány hiba a könyvvel kapcsolatban, amit könnyű elkövetni. Ezek bizony könnyen az olvasásélmény rovására mehetnek. Molyon és külföldi recenziókban is lehet olvasni, hogy számos „kritizátor” arra panaszkodik, hogy elvesznek a nevek, események és cselekmények tengerében. Elfelejtik a korábbi szálakat és nehezen követhető számukra, hogy mikor mi is történik. Tény. Három kötet, népes brazil család, több, mint 1200 oldal idegen kifejezésekkel megspékelt, saját kultúrával rendelkező cselekmény. A Luna nagyon igénybe veszi az olvasót. Jelentősen megkönnyíthetjük a saját dolgunkat akkor, ha a trilógia egyes könyveit relatíve gyors egymásutánban olvassuk.

A köteteket be is lehet szerezni a GABO-nál, Tamás Gábor fordította valamennyit, így a nyelvezet, a kiadás és a szerkesztés egy teljesen egységes, gyönyörű képet kapott. Én először 2020-ban olvastam az első és a második könyvet, majd amikor megjelent a Holdkelte, újraolvastam őket, különben én sem tudtam volna felvenni a fonalat. A Holdkelte az a lezáró kötet, ami önmagában nem olvasható. Szervesen kapcsolódik az előző két részhez. Míg az első kötet önállóan is van annyira komplex és izgalmas, hogy teljes mértékben megállja a helyét, a Holdkelté-hez szükséges, hogy az első kettőt is ismerjük és emlékezzünk rá.

Mit tartogat a harmadik könyv?

Elöljáróban leszögezem, hogy itt is törekszem a lehető legnagyobb spoiler mentességre. Nem szeretném, hogy valaki azért ne vegye kézbe a Luná-kat, mert lelőttük a poént. A harmadik könyv a regény ideje szerint tíz nappal a második kötet vége után kezdődik. Emiatt a szoros cselekményvezetés miatt is ajánlom, hogy a köteteket egymás után olvassátok. A Holdkelte egyenesen fejest ugrik a holdi politika legsötétebb bugyraiba. Ahogy már a korábbi kötetekben is láthattuk, McDonald-nál a jog és a politika kiemelkedő szerepet tölt be a világépítésben.

A regény az első két könyvhöz képest kiterjeszti az olvasó előtt a holdi világot. A már ismert városok, Boa Vista, Joao de Deus, Meridián, Twé és Olvasztó mellett megismerjük, szó szerint, hogy mi rejtőzik a Hold sötét oldalán. Már az első oldalakon feltárul az eddig háttérben maradt, titokzatos hatalom, a Túloldali Egyetem, akik a Hold értelmiségének független és elképesztő hatalommal rendelkező fellegvára. Azzal, hogy McDonald az eddig látottaktól távolabb viszi a cselekményt, teret ad új, a korábban látott családokhoz nem tartozó, vagy hozzájuk tartozó, de tőlük független szereplők megjelenésének. A jog és a politika világát nemcsak a Holdat uraló családok, a Sárkányok közti konfliktus mélyíti tovább, hanem a Corta családon belül dúló hatalmi viszály is.

Holdkelte, a Hold jövője, a Föld jövője, „ba***a meg a Föld…”

Az első két regényben felvázolt hatalmi harcok a Holdkelté-ben jutnak el a csúcspontjukra. Az eddig ki nem mondott konfliktus elkerülhetetlenül sodorja a Holdat a saját jövője felé, amikor el kell döntenie, milyen útra lép. A Holdat a földiek tárták fel először. Ők ismerték meg, ők gyarmatosították, ők szántották fel először a regolitot és szelídítették meg a krátereket. Aztán a Hold fellélegzett, élni kezdett és túlnőtt a Földön.

„Mindig éhes, megeszik mindent, aztán a velőt is kiszívja a csontokból. A Föld egy gyerek. Nincs szükségünk rá.”

-Duncan McKenzie (Holdkelte, Gabo, 2021)

A trilógia első két kötetében megismert világot Ian McDonald gondosan felépítette, kiszínezte, belecsábította az olvasót, majd pedig darabokra szaggatta. Most, a Holdkelte legfőbb cselekményvonalában pedig összerakja. Legalábbis felkínál számos alternatívát. Valamennyi család érzi, hogy a Hold elért arra a pontra, amikor lehetősége van a Földdel alkotott se veled, se nélküled kapcsolatot egy új alapra helyeznie. És természetesen valamennyi Sárkány saját utat akar. Mindenki ahhoz nyúl, amiben a legjobb, legerősebb.

A Holdkelte egyik legélvezetesebb része volt a sok lehetőségről olvasni, amelyet az egyes családok teremtenének a Hold számára. Ha gondolatkísérletként tekintünk ezekre az utakra, tulajdonképpen mindegyik lehet az emberiség egy-egy alternatív jövőképe.

Miért fontos erről gondolkodnunk?

Ha elfogadjuk – és elfogadjuk, hogy a fikciós irodalom attól lesz fikciós, hogy az adott irodalmi mű egy bizonyos pontján a regény valamilyen módon eltér az általunk megismert valóságtól -, a tudományos fikciós irodalomra különösen igaz az, hogy olyan tudományos módszereket és problémákat vázolnak fel, amelyek az olvasó számára még nem ismertek. De egy nap könnyen valósággá válhatnak. Az az igazság a Luná-val kapcsolatban, hogy a világban leírt tudományos módszerek, újítások, technológiák és lehetőségek egyáltalán nincsenek annyira messze napjaink valóságától. Maga a trilógia a 22-23. században játszódik.

A Holdkelte és az egész Luna-trilógia technológiai mozgatórugója, minden oka és alapja a mindig éhes Föld és a folyamatosan fennálló nyersanyag-igény. A Hold gyarmatosításának gazdasági motivációja a Földön tomboló energia-, és ritkaföldfém-igény kielégítése volt. És talán lesz is. Jól látjuk, hogy a téma egyre inkább kezd betörni az aktuális vizuális tartalmakba is, jó példa erre a nemrég napvilagot látott Ne nézz fel! is. Akkor mégis, mennyire vagyunk messze tőle? Tetszik vagy sem, de 21. századi emberként már egy olyan világban élünk, ahol Teslákat vagy gazdag embereket lőnek fel az űrbe, aktívan benne vagyunk a technológia ritkaföldfémeket igénylő korszakában és napjaink politikai történéseiben is látjuk, hogy mennyire fontos az olcsó és megbízható energiaforrások megléte.

Ha ilyen aktuális kontextusba emeljük át a Luna világát, azt kell mondanom, hogy Ian McDonald regénye az egyik leginkább előremutató és meghatározó sci-fi a 2010-es évekből.

Plusz pont a regénynek

A rendkívül mélyen felépített világ és a tudományos eszköztár kiváló használata mellett McDonald egyéb tereken is nagyon innovatív, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül.

• Rendkívül sok erős női karaktere van. Tényleg. A Corta-lányok egyáltalán nem a szokásos szerelmi háromszögben lévő elcsépelt, világmegmentő tizenéves karakterek, akiktől sokszor feláll már az olvasó hátán a szőr. Nem csak a Corta családban, de talán valamennyi családban és a mellékszereplők közt is nagyon sok, rendkívül izgalmas női szereplőt lehet találni. Nem mindegyikük ugyanannyira árnyalt, de bőven vannak annyian, hogy ki-ki megtalálhassa a saját kedvencét, akinek szurkolhat olvasás közben.
• McDonald nagyon progresszíven kezeli a szexualitás kérdését a karaktereinél. A Hold világában nem csak a jog és a politika tér el az általunk megszokottól, hanem a karakterek szexuális orientációja is nagyon izgalmas téma. Kolev kollegám értekezett már röviden ennek a kérdésnek a fontosságáról egy korábbi kritikában, érdemes elolvasni a gondolatait.
• A Holdkelte egy olyan világ végére tesz pontot, amiről tulajdonképpen még bőven olvasnánk. Nem vagyok a végtelen történetek híve, de a Luna-trilógiában megismert Hold jövőjére kifejezetten kíváncsi lennék.

Bár a Luna adaptációjáról még nem érkeztek komolyan vehető hírek, bízom benne, hogy egy nap a tartalomgyártók is felfigyelnek rá. Addig maradnak a könyvek, remélem, nektek is elnyeri a tetszéseteket McDonald trilógiája. A szokásostól eltérően most csak magát a hivatkozott könyvet és az első két részt ajánlom nektek. Érdemes!

–Újhold

–Ordashold

–Holdkelte

Jó olvasást!