Sok szennyvíz lefolyt a Gangeszen, mióta Dev Patel ismert lett első filmje, a Gettómilliomos hatalmas sikere óta, mely azóta is messze a legismertebb indiai film a nyugati világ moziba járó közönsége előtt. A londoni születésű, szülei révén Kenyából származó indiai színész ha, a mainstreambe nem is tört be, de 33 évesen impresszív filmográfiát tudhat maga mögött, olyan gyöngyszemekkel, mint a The Green Knight, ami egyébként méltatlanul alul értékelt adaptációja az Artúr-mondakör egyik XIV. századi lovagregénynek. A Majomember filmötlete az ő fejéből pattant ki, és életében először ülhetett bele a rendezői székbe, mi több, a forgatókönyvben is szerepet vállalt.

A történet szerint Patel karaktere, akit csak Kölyökként emlegetnek, Mumbai rusztikusabb részein keresi a kenyerét azzal, hogy esténként majomálarcot húz, és összevereti magát Tigris (Sharlto Copley) arénájában. Arcát a régmúlt árnyai barázdálják: a filmet a promó kezdete óta a John Wickhez hasonlítják, és ennek meg is van az alapja, elvégre egy hasonlóan véres (ha nem jobban) bosszúfilmről van szó, de a drámai vonulata sokkal erőteljesebben domborodik ki. Nem tudjuk meg rögtön, mi hajtja lankadatlanul, perzselő kohóként a főszereplőt (még ha sejthető is), folyamatosan bontakozik ki előttünk a motivációja.

Mennyire üdítő végre egy olyan kultúrába ágyazott blockbustert nagy vásznon látni, ami nem az Egyesült Államokban, se nem Nyugat-Európa nagyvárosaiban játszódik! Még azzal a ténnyel együtt is, hogy A majomember amerikai koprodukcióban készült, fájó belegondolni, mennyire kitakarja a látószögünket a biztos bevételre, bevett sablonokra épülő tengerentúli filmgyártás. Mumbai, a világ egyik leghatalmasabb metropolisza, annak társadalmi különbségeivel, a modern felhőkarcolók és mocsokban fürdőző sikátorok kontrasztjával kiváló miliőt és hangulatot kölcsönzött a filmnek. Szuper gazdagok, bűnözők, a köznéptől elszakadt társadalmi elit, fegyverek, nyomor, korrupció – Patel érezhetően sok figyelmet szentelt e világ bemutatásának, és könnyedén beszippant a nagyváros éjszakai sodrása.

Kár, hogy egyedül ez eredeti a filmben. Pedig tényleg nagyon szórakoztató, de szétfeszítik az elsőfilmes rendezőkre jellemző ambíciók. Patel igyekezett mindent belepakolni, amit csak a történeti keretek megengedtek, családi drámát, társadalmi mondanivalót, brutális akciójeleneteket, humort, mitológiát, mágiát és politikát. A kevesebb néha több ordas kliséjével örvendeztetem meg az Olvasókat, mert hát ha így van, akkor bizony így van. A film ahhoz túl keserves, hogy dögös legyen, és túl dögös ahhoz, hogy keserves legyen. A dráma kissé túlnyújtott, az akció a film első felében kaotikusnak, követhetetlennek hat a Bourne-filmek örökségét spurival megspékelő kamerarángásnak köszönhetően, de a végére magára talál és a John Wick-szériát túlszárnyaló mértékben nyers, pörgős és brutális.

A Majomember egy rendkívül tehetséges színész sokadik, és egy rendkívül tehetséges rendező első szárnypróbálgatása, amely magán viseli a kezdő rendezők hibáit, de szimpatikus főhőse, helyenként emlékezetes akciójelenetei és az indiai kultúrában rejlő lehetőségek kiaknázása miatt az év egyik legjobb moziélménye.