A klasszikus Mafia felújított változata után folytattam tovább a trilógiát a második résszel, ha már csomagban lehetett őket beszerezni. A Mafia: Defintive Edition után így a a rendkívül fantáziadúsan elnevezett Mafia II: Defintive Edition következett a sorban. Nagyjából pontosan annyira vártam a felújított változatot az első után, mint anno 2010-ben. Akkor az epizód nem tudta megugrani az előd által igencsak magasra tett lécet és habár nem volt rossz játék, de mindenki számára csalódás volt, pláne a fejlesztést övező macerák miatt, melyek rányomták bélyegüket a megjelenésre. Bíztam benne, hogy a felfrissített változat kicsit kellemesebb szájízt hagy maga után. Az alábbi bekezdésekben pedig elmondom nektek, hogy ez sikerült-e neki. Vágjunk bele!

Az eredeti Mafia 2 2010-ben, 8 évvel a gamer világot alapjaiban megrengető első rész után jelent meg és mindenki úgy várta, mint a messiást. Persze a várakozáshoz elvárások is társultak. Mindenki azt szerette volna, ha a második epizód legalább akkora korszakalkotó élményt jelent majd, mint a Mafia 2002-ben. Sajnos ez nem sikerült maradéktalanul hála a stúdió felvásárlása körüli érdekes eseményeknek, mint például a teljes átszervezés, a kiadóváltás és ennek a kiadónak, a 2K-nak az irreális elvárásai. A Mafia 2 így nyilvánvalóan elsietve és erősen megvágva jelent meg. Az emberek többségében szerették, de abban mindenki egyetértett, hogy az eredeti élménynek csak egy felvizezett utánzata volt, amely igyekezett az akkoriban kiteljesedő open-world divatot meglovagolni. Nagy volt a bizakodás, hogy a felújítás jobban sikerül.

A munkálatokat az a D3T nevű stúdió követte el akiknek saját játéka még nem igazán volt, hanem kifejezetten remasterekkel, portolással és egyéb bérmunkákkal foglalkoznak. Eddigi „legkomolyabb” munkájuk a Shenmue modern konzolokra való portolása volt. Itt le is szögezhetjük, hogy ez a Defintive Edition nem egy teljes újradolgozás, hanem csak egy felfrissítés. És sajnos mint remaster sem a legszembetűnőbb. Ami történt az az, hogy modern monitorokhoz optimalizálták a felbontási lehetőségeket, így akár már 21:9-es monitor tulajdonosaiként is teljes pompájában élvezhetjük a játékot. Ezen felül talán egy kicsit részletesebbé tették a karaktermodelleket és a klasszik remaster trükkel élve feljavították a fény-árnyék hatásokat és az effekteket. A végeredmény egyébként egyáltalán nem rossz. Természetesen nem olyan, mint mondjuk a Mafia: Definitive Edition, vagy bármelyik friss cím, de azért nagyot csalódni talán nem fogunk.

Ez fontos, hiszen 2010-ben az eredeti kiadás gyönyörűnek számított, még a hibái ellenére is. De akkor hol a gond? Nos, ott, hogy a D3T hű volt önmagához és sikerült egy…netto középszerű remastert összepakolnia. Hihetetlen, hogy egy 10 éves motor, amin éppen csak hogy végeztek valami csinosítgatást képes megfeküdni egy nem felső kategóriás, de korrekt konfig gyomrát is. Szaggatás, brutális framerate esések, kiváltképp az átvezetők alatt, grafikai glitchek kísérnek el minket empire bay-i kalandunk során. Két kifejezetten nevetséges esetet hadd említsek meg: 1. Az egyik alapból járó hacuka, amit kapunk, Vito középiskolai sportdzsekije, konkrétan használhatatlan, mert minden alkalommal szétcsúszik a textúra. Köszi. 2. Egy másik alapruha, amit idővel biztosan megvesz mindenki, a kalappal társított öltöny. Na, hát eszedbe se jusson ezt hordatni Vitóval ha nem muszáj, mert szerencsétlen feje állandóan átolvad a kalapon. Azért ez több, mint ciki.

Szerencsére azért van ami tud minket kárpótolni. Például ilyen a történet, ami szerencsére méltó a nagy elődhöz, még ha nem is olyan fenomenális. A sztori szerint Vito Scaletta még nagyon kis gyerekként érkezik a New Yorkból merítő Empire Bay-be az amerikai álmot hajszolva. Számukra ez inkább egy rémálom inkább. Egy aprócska lakásban, az olasz bevándorlók által lakott szegénynegyedben tengetik életüket, apjuk pedig kevéske pénzüket is elissza. Vito így csakhamar a helyi fiatalok által oly népszerű bűn útjára lép. Annak rendje és módja szerint el is kapják, a hűvöst pedig csak úgy tudja elkerülni, ah vállalja, hogy részt vesz az amerikai hadsereg olasz inváziójában, mint a nyelvet ismerő baka. Miután a harcok közepette megsérül hazatérhet Empire Bay-be, ahol bajkeverő cimborája Joe Barbaro elintézi neki, hogy sérülése végleges legyen.

Igen ám, de ha nincs sereg, nincs pénz sem. Vitonak pedig egyrészt vissza kell fizetnie apja uzsorakölcsönét, illetve gyorsan akar gazdag lenni. Mint mindenki. De ő kellően gátlástalan ahhoz, hogy csúnyaságokat műveljen érte. Így hát bajkeverő barátja, Joe segítségével egyre mélyebbre süpped a szervezett bűnözés, a mögötte meghúzódó olasz „családok” és a köztük dúló háború mocskában, mígnem őt magát is szinte elemészti. A történetre nem lehet gondunk. Kellően izgalmas, bőven tele fordulattal (még kevésbé várhatóakkal is), személyes tragédiák, árulás és persze ármány minden mennyiségben. Azt mondanám, hogy a történet húzza maga után az egész játékot. A karakterek is zseniálisak és szerencsére a sablonosságuk mellett azért képesek olyan lenni, mint az ogre, több rétegűek. Mindannyiukat lehet kedvelni, vagy utálni valamiért. Ez kimondottan igaz Vitóra, aki akkora egy szarházi, hogy már azért szeretjük.

A játékmenethez sem nagyon nyúltak hozzá, bár igazából lehet jobb is, hiszen egyrészről az eredeti megoldások még ma is életképesek, másrészről ha ez is úgy sikerült volna, mint a technológiai újítás és csak további bugokat szült volna, akkor teljesen eláshatnánk a Mafia 2: Definitie Editiont. Bár némi ráncfelvarrás lehet nem ártott volna, de az eredeti rendszer még mindig teljesen élvezhető. A gunplay lényegében egy fedezékhasználatra épülő, akkoriban teljesen általánosnak számító sémára épül, ami teljesen jól működik és amúgy kifejezetten élvezetes használni. Pláne, hogy egy rakás különböző fegyvert tehetünk magunkévá játék közben melyeknek egyébként egytől egyig más a viselkedése, a hangja, a sebzése stb. Van bunyózásra is lehetőség, de ahogy az előző cikkben is írtam, bárcsak ne lenne. Semmivel nem jobb ebben a részben a kézitusa. De legalább nem kell sokat használnunk. Ja, van lopakodás is. Na az pont ugyanennyire felejtős.

A játék többi részében pedig a várost fogjuk róni korhű 4 kerekű, benzinzabálók volánja mögött ülve. A történet során „kapunk” is kocsikat, de a várost járva kedvünkre magunkévá is tehetjük bármelyiket, akár az ablakot betörve, akár a zárat felpiszkálva. Ezeket a kocsikat aztán kedvünkre testre is szabhatjuk a városban elszórt autószerelő műhelyekben. Már ha valakinek van erre ingerenciája. De akár a helyi roncstelepen is leadhatjuk őket pénzért cserébe. A kocsik egyébként zseniálisak, a tohonya krúzerek mellett luxusverdák és sportgépek kormányát is megragadhatjuk. A rendre felbukkanó autósüldözések pedig roppant izgalmasak. Az egyetlen gond a vezetéssel azonban az, hogy sokszor teljesen öncélú. Csak megyünk A pontból B pontba azért, hogy a játék megmutassa, itt ez a nagy város, „örüjjé’ neki”. Csak sajnos a huszadik alkalommal már rohadt unalmas elmenni A-ból B-be. De lehet csak én vagyok ezzel így.

És ha már szóba jött a város. Na az az amit anno a 2K Czech zseniálisan megalkotott és a Definitive Edition aprócska, de hasznos újításai csak még szebbé tettek. Akármennyire is unalmas az öncélú autókázás, két feladat között, ha kedvünk támad felfedezőútra menni, akkor hatalmas élményben lehet részünk. Empire Bay, ez az egyértelműen New York-ot másoló város zseniálisan lett megalkotva. A belváros felhőkarcolói, luxusszállodái, üzleti komplexumai mellett egy kicsit kijjebb megtaláljuk a kevésbé tehetősek bérházaiból áll szomszédságait, majd még kijjebb haladva a gazdagok kertvárosi házait és az iparnegyedeket csodálhatjuk meg. Meglátogathatjuk a kikötőt, száguldozhatunk a várost körülölelő autópályán, betérhetünk éttermekbe, kocsmákba, ruhaboltokba, vagy csak figyelhetjük ahogy él és lélegzik a város.

A Mafia 2: Definitive Edition messze nem olyan minőségi alkotás és közel sem olyan jó újrakeverés, mint az első rész újradolgozása. De egyértelműen nem is ez volt a célja a 2K-nak az újrakiadással, főleg, hogy az eredeti játék PC-s tulajai ingyen megkapják. Itt a cél egyértelműen az volt, hogy az első rész atombombája mellett a második résszel is lehessen egyet nosztalgiázni. Jó ötlet is volt amúgy ezt talán a teljes remake előtt kihozni, mert így, „kronológiai sorrendben” játszva sajnos nagyon elvérzik a Mafia 2 remaster az első rész újraalkotása mellett és csak még jobban kiemelkednek azok a negatívumok, amik anno is szúrták a szemünket. De azért ha szeretted az eredetit, akkor érdemes újra elővenni és újra meglátogatni Empire Bay-t. Ha pedig még soha nem játszottál a Mafia 2-vel, akkor pedig kifejezetten javallott. Hiszen hibái ellenére is el lehet vele szórakozni.