Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, főleg az Prime Video széria sikerei után, hogy manapság Garth Ennis nevét elsősorban a The Boys kapcsán szokás ismerni és hangoztatni. Azonban még ezt a képregény szériát megelőzendő egy másik, jószerével még a fent említett fűzött füzetkénél is őrültebb, kifordítottabb, de társadalomkritikus éllel már akkor is bőségesen megfűszerezett folyamot alkotott meg Steve Dillon grafikussal kiegészülve, az akkor még DC Vertigo néven futó imprint alá tagozódva. Ennek felütéséről kívánok ma kissé értekezni, és ha velem tartotok, együtt indulunk el Isten keresésére.

„És igyekezett a prédikátor megtudni sok kivánságos beszédeket…”

Igen jól olvastátok. Hiszen már az első néhány oldalon kiderül, hogy főszereplőink, Jesse Custer tiszteletes, egykori kedvese Tulip és Cassidy, aki, mint később kiderül egy ír vámpír, Isten keresésre indultak, hiszen a mennyek ura elhagyta eredeti állomáshelyét, hogy az emberek között járjon. A helyzetet súlyosbítja, egy hagyományokra fittyet hányt szeráf és démon közös gyermeke, Genezis szökése, valamint az a tény, hogy a hibrid teremtmény éppen Jesse testét szemeli ki magának lakhelyül, ezzel elképesztő erővel ruházva fel a férfit és nem mellesleg egy teljes Texas-állambeli gyülekezet halálát okozva. Illetve a világra szabadítva a Gyilkosok Szentjét, a megállíthatatlan, egyszemélyes kivégzőosztagot.

Ezzel a kis felvezetéssel azt hiszem néhányotokat már sikerült meggyőznöm arról, hogy a Prédikátor történetvezetése őrültség faktort tekintve igenis vetekszik a The Boys lapjain megjelenített szegmensekkel. A naturalista nyelvhasználat, valamint a sajátos texasi állapotok karikírozott ábrázolása pedig csak hozzátesz mindehhez az első kötet kapcsán, de a második szakasz New York utcáin zajló eseményei és a nagyvárosi miliő bevonása is hasonlóan érdekes.

Semmiképpen nem szeretnék messzemenő összehasonlítgatásba bocsátkozni az előszereplős sorozat és az első két szedet tekintetében, azonban azt feltétlenül meg kell említeni, hogy már ezekből az oldalakból is kiviláglik, néhány mellékszálat kihagytak vagy más elemmel helyettesítettek a készítők anno, az egyébként véleményem szerint kiválóan sikerült adaptáció vonatkozásában. Vegyük csak példának okáért a John Tool-Paulie Bridges duó történetét, melyben az igazi szuperzsaru és a világ legbalszerencsésebb kopója egy párost alkotva nyomoz egy sorozatgyilkos után. Ezáltal azok is bőven lelhetnek újdonságot eme kollekciókban, akik behatóan ismerik az említett AMC-s produkciót!

„Azt mondja a prédikátor, mindezek hiábavalóságok!”

Néhány bekezdéssel korábban társadalomkritikai élről beszéltem. Nos igen, történetünk már az általam vizsgált, első 7 számot tömörítő kiadványok kapcsán is bővelkedik a fricskákban. Nem mellesleg görbetükröt tart az álszent, ám mégis ájtatoskodó embertípus számára, kiemeli a konteó hívők kérdését, felvázolja, hogy a demokrácia egyik csimborasszójának tartott Egyesült Államokban, a 90-es évek közepén még mindig milyen szorító egyenlőtlenségek borzolták a kedélyeket, továbbá a déli államok fegyvermániájának visszarúgása is terítékre kerül.

A főszereplők megválasztása és a keresztény mitológiából jól ismert elemek beépítése és kiforgatása, humoros ám olykor tanító jellegű felhangokat generál ezzel is nagyban emelve az élvezeti faktort. Külön érdekes volt látni számomra, ahogyan az egy évszázada élő és a világban a káosz hírnökeként tevékenykedő Cassidy, Jesse-t faggatja a szuperhős képregényekre is oly jellemző kérdéssel kapcsolatban: amennyiben valaki hatalmas, már-már kozmikus erőre tesz szert, azzal felelősséget is kap-e a nyakába vagy szimplán felhasználhatja azt élethelyzetének javítására és pénzszerzésre? Ha egyetlen parancsba adott szó elég, hogy az emberek azonnal ugorjanak akaratunk szerint, a morálisan helyes irány vajon a jó emberek érdekében történő szolgálat és önmérséklet, avagy mindez csak illúzió?

Térjünk rá egy kicsit a rajzokra és süvegeljük meg az azóta sajnálatosan elhunyt, Steve Dillon művészi koncepcióját. A Prédikátor történetvezetéséhez remekül illeszkedő, cartoonista stílussal van dolgunk ezúttal. A rajzok letisztultak, a vonások pedig olykor egészen részletekbe menően kidolgozottak. Érdekes megemlíteni a szemek hangsúlyozását, melyet néhányan Dillon Megtorló szériája kapcsán nehezményeztek, ám véleményem szerint egyáltalán nem zavaró, sőt ennek a sztorinak kifejezetten jól áll ez a külalak, a naturalista szakaszoknál kissé tompítandó az eseményék élét. A layout tekintetében egy elég tömör kiosztással van dolgunk, szinte minden oldalon valamilyen paneltöréssel fűszerezve az összképet. Néha Tulip haja lóg be néhány fürt erejéig a feljebb lévő panel oldalába, máskor pedig egy beúszó, elvékonyított, fél arcábrázolás töri meg az egységet.

Összegezzünk: Az Úr ezen érdekfeszítő és meglehetősen furcsa szónoka, a hozzá csapódott kompániával együtt, mit sem vesztett erejéből az idő múlásával. Felnőtt olvasóknak bátran merem ajánlani ezt a minden ízében Garth Ennis esszenciáját árasztó, igazi izgalmakkal megspékelt, angyalok és démonok világába utat nyitó, szatirikus tébolyt. Ígéretet ugyan nem merek tenni, de mindenképpen szeretném folytatni a megkezdett elemzést a sorozat többi részével, így akit érdekel, figyelje a rovatot árgus szemekkel.


Ha kedvet kaptatok az olvasáshoz, a Kingpin Kiadó webshopjában megkaparinthatjátok a kiadványokat!