Idén is szurkolhatunk a hazai filmeseknek. A napokban is zajló 45. Cleveland-i Nemzetközi Filmfesztiválon versenyez a Második kör című kisjátékfilm, a fesztivál érdekessége, hogy Oscar-kvalifikáló lehetőséggel rendelkezik, így ha sikerül, a Második kör kijuthat a 2022-es Oscar gálára is. A Második kör forgatókönyvét Veres Attila írta. A film egy fiktív, disztópikus társadalmat mutat be, ahol az államérdekek határozzák meg, hogy kinek lehet gyereke. Lovas Rozi és Molnár Áron főszereplésével láthatjuk, hogyan bírálja el az állam a gyermekért jelentkező fiatal pár pályázatát?

A filmről, a szürrealizmusról és napjaink valóságáról beszélgettünk Holtai Gábor rendezővel és Szőke Dániel operatőrrel. Az interjúból megtudhatod, milyen érzés egy szürreális valóságról forgatni? Hogyan született meg a Második kör? Hogyan tudjátok majd ti is megnézni a filmet?

A teljes beszélgetést a Kritizátor YouTube csatornáján is meg tudjátok nézni, vagy katt a videóért a cikk végére.

Interjú a Második kör alkotóival

A Második kört 2019-ben forgattátok, utána pedig a film kijutott a Varsói Nemzetközi filmfesztiválra, illetve a BuSho filmfesztiválon 2020 őszén a diákzsűri által legjobb rövidfilmnek járó díjat is elhozta. A stáb, aki a filmet készítette, már egy jól összeszokott csapat, korábban is dolgoztatok együtt, ti is, és a forgatókönyvírótokkal, Veres Attilával is dolgoztatok már együtt. Hogyan kezdődött a közös munka, hogyan lettetek barátok?

H.G: Nagyjából 5-6 éve dolgozunk már együtt. Ez úgy alakult, hogy én voltam a horgonya ennek a dolognak, nagyjából párhuzamosan kezdem egyszerre dolgozni Veres Attila forgatókönyvíróval és Danival. A 2016-os év folyamán volt két függő kisjátékfilm-projektem és akkor kerestem magam köré embereket. Danival mi már ismertünk egymást korábbról, de csak érintőlegesen. Megnéztem az ő aktuális showreel-jét, elgondolkodtam, majd egész egyszerűen felhívtam, és megkérdeztem, hogy akar-e együtt dolgozni, mert nekem nagyon tetszik, amit látok. Veres Attilával pedig ugyanez a dolog úgy történt, hogy dolgoztam akkoriban egy forgatókönyvön. Éreztem, hogy ez kevésbé jó. Mivel őt is már érintőlegesen ismertem, ezért elküldtem neki és kértem a tanácsát, hogy mit gondol erről? Mire ő azt mondta, hogy ez nem jó, de ha szeretném, ő megcsinálja jobban. Nagyon örültem, mert hiszek abban, hogy a forgatókönyv-írás és a rendezés az két különböző szakma. Onnantól kezdve ez a munkakapcsolat meg is maradt és tovább folytatódott.

Danitól szeretném kérdezni, hisz te vagy az, aki megjeleníti, képre viszi a rendező és forgatókönyvíró által megálmodott világot. Hogy érezted, a forgatások során mi volt a legnagyobb kihívás?

Sz.D.: Ennek a filmnek a forgatása során, vagy úgy általánosságban Gáborral?

A forgatásokra gondoltam.

Sz.D.: A legnagyobb kihívás mindig az egy operatőr számára, hogy megtalálja azt a vizuális formát, ami a legjobban illik az adott filmhez. Ez nagyon sok összetevőből áll, de mindig a rendező irányából kell érkezzen egy csomó olyan jelzés, vagy információ, ami alapján tényleg el lehet kezdeni kidolgozni egy filmnek a vizualitását. Ebből a szempontból szerencsém van, mert Gábor egy nagyon metodikus rendező, mindig nagyon határozott víziói vannak és pontosan meg tudja nekem fogalmazni, hogy mi az, amit szeretne látni és miért szeretne látni. Ez a legkönnyebb számomra, innentől kezdve ez tényleg szervezés kérdése gyakorlatilag.

A Második körrel kapcsolatban az volt a benyomásom, hogy ez egy nagyon furcsa világ. Hogy zajlott az alkotás, ötletelés folyamata? Honan jött az ihlet?

H.G.: A film egy pályáztatási folyamatnak a vizsgálatáról szól egy disztópikus, fiktív környezetben. Nagyon sok olyan tapasztalat benne van a filmben, ami a mi életünkben is megtörtént különböző pályáztatási folyamatok során, amit aztán felhasználtunk ahhoz, hogy ezt a fiktív világot megteremtsük. Az egész úgy indult, hogy egy ehhez hasonló pályázatot követően Veres Attila íróval ültünk egy sör mellett, beszélgettünk és arra jöttünk rá, hogy azt érezzük a világban, hogy a pályáztatás jellege és a pályázat tárgya, ami a filmben a gyerekvállalás, de bármi más is lehetne, egyre inkább elkülönül egymástól. Tehát kvázi az, hogy miért pályázunk, az nem befolyásolja azt, hogy az egész folyamat hogyan zajlik le. Mi ennek a folyamatnak a jellegéről és különböző aspektusairól akartunk filmet készíteni.

Ahogy említetted is, a filmben egy pár sorsát kísérhetjük nyomon Lovas Rozi és Molnár Áron főszereplésével. Láthatjuk, hogy a fiatal pár ebben a disztópikus világban gyermekvállalás előtt áll. Egy első körön már túljutottak, a Második kör tétje, hogy továbbjuthatnak-e ebben a procedúrában. Korábbi munkáitokból is kiindulva, szerettek dolgozni szürreális elemekkel, amik nagyon mélyen tudják megpendíteni a nézők lelkivilágát. Mi volt az, amit ki szerettetek volna váltani a nézőkből? Mit szerettetek volna elérni?

H.G.: A szürreális és fiktív elemek azért érdekelnek minket, mert valahogy úgy érezzük, hogy az mindig egy invitáló filmélmény tud lenni, hogy ha azt mondjuk a nézőnek, hogy képzeld el ezt a tiédtől nagyban különböző világot. Nézd meg, milyen történetek valósulhatnak meg benne. Ugyanakkor ez egy csapda. Hiszen ebben a fiktív és disztópikus világban igyekszünk olyan problémákat megmutatni a nézőnek, amikre egy ponton azt mondja: de várjál, én ezt ismerem! Ez pontosan velem is megtörtént, csak éppenséggel, ha lehámozom róla azokat a szürreális fiktív elemeket, amiket ez a film felajánlott nekem, vagy elmesélt nekem, akkor, ha úgy tetszik, az életem egy részének a tükrébe nézek. Ez a korábbi filmjeinkben és a Második körben is egyfajta alapgondolat volt.

Mennyiben tér el a film attól, ahogy ti nekiindultatok? Volt-e olyan pont, amin változtatnotok kellett az eredeti elképzelésetekhez képest?

Sz.D.: Szerintem az összes közös filmünk közül eddig ez van a legközelebb ahhoz, amit mi kitaláltunk és ahogy kitaláltuk. Mindig valahol hozni kellett valami áldozatot az idő, pénz és technika hármasának az oltárán. Itt ez nem volt szerintem egyáltalán.

H.G.: Teljesen egyetértek Danival. Pontosan így történt. A végeredménynél is azt éreztük, hogy most sikerült valamit megcsinálnunk, amit szerettünk volna már az elején. Ez egy nagyon ritka élmény a filmszakmában, hogy az ember kitalál valamit. Meglát egy ötletben, vagy történetben egy bizonyos értékeket és aztán két, vagy három évvel később, amikor a végeredmény ott van előtte, akkor ugyanezeket fel tudja fedezni benne és azt tudja mondani, hogy igen, ezt szerettem volna. A Második körnél ez volt a helyzet.

A Második kör forgatása három napig tartott és egy traktorgyár épületét használtátok, itt alakítottátok ki azokat az ikonikus helyszíneket, jeleneteket, amik a nézővel maradnak. Tudnátok mesélni magáról a forgatásról? Hogyan zajlott ez a három nap?

Sz.D.: Itt a szürrealizmushoz kapcsolódnék vissza picit vizuális szempontból. Annak ellenére, hogy Gábor és Attila nagyon szeretnek szürreális vizekre evezni, valahogy mindig oda lyukadunk ki Gáborral főleg, hogy nagyon szeretünk a kisrealizmusból meríteni. Ezzel pont, hogy ellenpontozzuk a szürrealizmust. Kivéve, amikor nagyon szükség van rá. Egy korábbi filmünkben van is egy jelenet, amikor nagyon elmegyünk vizuálisan is a szürreálba, de itt az volt a meghatározó eleme a Második kör című filmünknek, hogy tényleg ilyen kisrealista közeget tudjunk teremteni A helyszínt, úgy határoztuk meg magunknak, hogy ilyen retro-futurisztikus helyszínekben próbáltunk meg gondolkodni, mert úgy gondoltuk, hogy ez illene hozzá a legjobban.

H.G.: Fontos volt a helyszínválasztásnál, hogy egyfajta időtlenséget tudjunk belevinni, mert az a tapasztalat, hogy a fiktív elemeknek és a szürrealitásnak a befogadását segíti az, ha a történet egy kicsit időtlen, nem feltétlenül tudjuk elhelyezni, hogy mikor történik. Az a fajta lebegő érzés, amit a szürreális elemek tudnak hozni, egy ilyen történetbe, az nagyon jól párhuzamba hozható egy időtlen érzéssel. A másik dolog, ami nagyon érdekes volt a helyszín kiválasztásával kapcsolatban, hogy több potenciális helyszínünk volt és ezeket sorra megnézegettük. Amikor ebben a bizonyos traktorgyár helyszínben voltunk, emlékszem, felmentünk az épület tetejére, és ott nézegettük, hogy milyen lehetőségeink vannak. Konkrétan volt egy olyan helyzet, hogy Dani és készített egy fotót, én is készítettem egy fotót, majd megmutattuk egymásnak pontosan ugyanazt a képet, amit láttunk. Ez a kép később bele is került a filmbe. Ez azért fontos dolog, mert úgy gondolom, hogy ez a bizonyos kép technikailag, vizuálisan összefoglalja, hogy ez a film miről szól.

A film témája nem könnyű. Egy fontos pillanatot próbáltok megragadni, a gyermekvállalást. Ráadásul egy olyan rendszerben, ahol nincs szabad akarata a párnak, még ha úgy is tűnik, hogy van. Hogy éltétek meg alkotóként a folyamatokat, mennyire vonódtatok bele a világba?

H.G.: Egy ilyen film valahol mindenképpen egy belső frusztrációból születik meg. Amit már említettem korábban, hogy ez a film a gyermekvállalásról szól, de nagyon sokminden másról is szólhatna, hiszen a pályázat tétje más is lehetne, a pályázat jellege nem változna. Ebből a frusztrációból, ebből a meglátásból született a film és ez hozta az involválódás mélységét is. Azért a gyermekvállalást választottuk, mert alapvetően a gyermekvállalás kontrollálása egy annyira primér gesztus, ez egy olyan dolog, amit mindenki ért, hogy ez miért borzasztóan intrúzív egy ember életében. Tulajdonképpen az állam és a hálószoba kapcsolata, hogy ez hogy tud együtt működni? Hol vannak azok a határok, amik még egy valódi konstruktív, közös társadalmi munka, vagy technikailag egy intrúzív, manipulatív viselkedés. Erről is szól a film.

Hogy látjátok, mennyire van igény itthon, illetve nemzetközileg erre a szürreális, weird vonalra? Mennyire találtok befogadó közönségre?

H.G.: Ez egy érdekes kérdés. Nem gondolnám azt, hogy jelen pillanatban ez az a vonal, ami a legnagyobb érdeklődést felkelti, főleg rövidfilm műfaj területén. Erősen hódít a nagyon realista, hiperrealista történetmesélés, ahol a film azt állítja, hogy a film valósága és a néző valósága megegyezik. Mi nem ezt állítjuk. A fikció, a szürrealitás mindig egy olyan állítással kezdődik, hogy a nézőnek el kell fogadnia, hogy egy, a sajátjától különböző világot néz, ahol persze párhuzamokat talál. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy ez a fajta absztrakció segíti azt, hogy a történetek nemzetközileg is jól tudjanak működni, hiszen ez a fajta eltávolodás egy nagyon pontos valóságábrázolástól segít egy olyan világ megteremtésében, amit adott esetben Ázsiában, vagy az Egyesült Államokban is pontosan úgy értenek, ahogy mondjuk Kelet Európában értenek.

Sz.D.: Én a magam részéről már nagyon sokszor unom ezeket a hiperrealista megközelítéseket. Konkrétan vadászom a minél weird-ebb ,minél furcsább, minél szürreálisabb filmeket, legyen az rövidfilm, nagyjátékfilm. De Gábornak igazat kell, hogy adjak abban, hogy a kisjátékfilm piacán és Magyarországon belül erre valószínűleg nem igazán van igény. Úgy istenigazából platformja sincs a kisjátékfilmeknek. Van a Friss hús, van a BuSho, meg van még egy-kettő ilyen formáció, ahol meg lehet nézni ilyeneket, de ebben az időben, ahol moziba sem lehet járni, ez még nehezebbé vált.

Ennek ellenére említettétek korábban, hogy tartottatok a film nemzetközi sikerének a hiányától. Hogyan jutott ki a Második kör a Cleveland-i Nemzetközi Filmfesztiválra?

H.G.: 2020 őszén szerepelt a film a Budapesti BuSho filmfesztiválon és ezzel szinte párhuzamosan a Varsói nemzetközi filmfesztiválon és ennek volt egy olyan aspektusa, hogy a varsói filmfesztiválon nem kerülhetett versenyre a film, mert a BuSho filmfesztiválon már versenyben voltunk. Nagyon örültünk a varsóba való beválogatásnak, de közben volt benne egy ilyen kis keserédesség, hogy jó lenne ott is versenyezni, de ezt nem tudtuk megtenni. Ugyanakkor a BusHo-s szereplést díjra tudtuk váltani, ami hatalmas boldogság volt számunkra. Utána egy kicsit le is ült a film fesztivál megjelenése, de a BuSho-nak van egy olyan utóprogramja, hogy az adott évben nyertes filmeket egy nemzetközi fesztivál-hálózaton belül körbeküldik a partnerfesztiváloknak. A nagy szerencsénk az volt, hogy ezen a fesztiválhálózaton keresztül a Cleveland-i rövidfilmes programigazgató megnézte a filmeket és egyszerűen meghívta a Második kör-t a fesztiválra. Ez annyira szürreális élmény volt, mintha a filmből vettük volna ki, legalábbis nekem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen valóban létezik. De igen. Így sikerült oda bejutnunk. Valamiért úgy éreztük, hogy Észak Amerikában kevésbé tud ez a történet működni, főleg azért, mert nagyon sok olyan jelenetépítése, apró részlete van, ami inkább Kelet-Közép Eu-i életre reflektál. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy mégis megláttak Valamit a filmben. Plusz érdekesség, hogy Cleveland-ben van a legnagyobb magyar közösség az Egyesült Államokon belül.

Sz.D.: Egy picit becsatlakozva ebbe a gondolatmenetbe, én sosem gondoltam, hogy ennek ne lehetne nagyobb szereplése külföldön, de ez az én naivitásomból is fakad. Gábornak nagyobb tapasztalata van abban, hogy hogyan működnek ezek a dolgok. Én egészen egyszerűen csak azért gondoltam ezt, mert már nagyon sok kisjátékfilmet csináltam. Ez volt az első olyan film, aminél amikor így elkészült, meg már amikor csináltuk is, azt éreztem, hogy itt most csinálunk valami egész jót. Nekem ez az érzés már elég volt ahhoz, hogy azt gondoljam, hogy ez egy jót fog tudni menni. Hogy ez egy jó film lesz. Ilyet nagyon ritkán érez az ember, szerintem.

Már most is zajlik a fesztivál. Ti most itthon ragadtatok, mint ahogy a varsói fesztiválra sem tudtátok sajnos elkísérni a Második kört. Hogyan tudjátok követni az eseményeket? Hogy vagytok kapcsolatban a fesztivállal?

H.G.: A Clevelend-i Filmfesztivál egy nagyon jól szervezett filmfesztivál. Nagyon jól adaptálták a fesztivált az online térbe. Kaptunk industry streaming pass-t. Meg tudjuk nézni a teljes programját, kivéve a nyitóprogramot. A rövidfilmes programigazgató folyamatosan e-mail kapcsolatban van velem és tájékoztat minden olyan eseményről, amiről tudnunk kell. Egész kísérleti próbálkozásaik is vannak, lesz alkotók között filmes „buli” interneten keresztül, karaoke-val összekötve. Nem vagyok benne biztos, hogy ez úgy fog működni, ahogy elképzelik de…

Sz.D.: Azért vegyünk részt rajta!

H.G.: Érdekes próbálkozás lesz.

Sz.D.: Én csak az instán meg facebook-on nézem a posztjaikat, ennél többet nem tudok a fesztiválról.

Hogy érzitek magatokat, mennyire izgultok?

H.G.: Az a helyzet, hogy természetesen nagyon jó lenne, ha díjjal sikerülne onnan eljönni. ÉN személy szerint ilyenkor mindig egy aránylak sztoikus álláspontból várom az eseményeket. Többek között azért is, mert volt szerencsém végignézni, hogy nagyjából mi az idei Cleveland-i Filmfesztivál rövidfilmes felhozatala és azt gondolom, hogy egy nagyon erős mezőnyben vagyunk benne. Tehát itt valószínűleg bármelyik film is kapja a rövidfilmes fődíjat, az meg is érdemli. Ebből a perspektívából nézve, ha esetleg mégis mi kapnánk, az egy nagyon nagyon jó dolog lenne, de amennyiben nem így történik, akkor sincs vele semmiféle olyanfajta csalódottság, hogy: márpedig ezt nekünk kellett volna.

Sz.D.:Én már túlvagyok ezen a „jajj de izgulok, hogy mi lesz” és „jajj de jó lenne, ha mi nyernénk meg” dolgon, majd akkor örülök, ha megnyerjük. Én már annak is örülök, hogy bent van. Tök jó, hogy ilyen helyen is nyitottak a filmre, és hogy remélhetően tök sokan fogják látni, én már ennek is örülök.

A Második kör tele van sok, jellegzetesen magyar vonatkozással. Ha egy magyar néző nézi, tudni fogja, milyen átnyújtani a hálapénzt, milyen részt venni egy ilyen folyamatban, ülni ilyen váróban, ilyen plakátok alatt. Ti, mint alkotók, kinek ajánlanátok a Második kör című filmet?

H.G.: Ez nem egy olyan film, amit egy bizonyos nézőközönség számára kihegyeztük, hogy ez neked, vagy nektek való. Igyekeztünk olyan történetet és olyan filmet csinálni, amiből mindenki ki tud venni valamit. Nagyon nehéz ezt így definiálni, hogy ezt így pontosan kinek ajánljuk, mert ha valaki megnézi ezt a filmet és felismer benne olyan eseményeket, ami az ő életében is megjelenik, akkor természetesen neki ajánljuk pontosan ezért. Hogyha meg valaki megnézi ezt a filmet és valójában nem ismer fel benne olyan dolgokat, amik az ő életének is része lenne, akkor pontosan azért, hogy tudja, hogy ilyen van. Még akkor is, hogyha mindezt egy disztopikus fikció keretein belül nézi meg.

Sz.D.: Szerintem a szürrealitása ellenére ez egy nagyon könnyen értelmezhető film. Nem az van, hogy valami nagyon elvont dolgot kell elképzelnem, hanem rendesen van eleje, közepe, vége, elmond egy történetet. Tényleg bárkinek meg tud egy csomó mindent mutatni ez a film. Nem egy elvetemült „művészfilm” ebből a szempontból.

Mik a terveitek a közeljövőre vonatkozólag? Korábban említettétek, hogy terveztek nagyjátékfilmet forgatni. Függőben van az Inkubátor-pályázatra az Itt érzem magam otthon című nagyjátékfilmetek pályázata. Mit lehet tudni most erről a filmről?

H.G.: Szerencsések voltunk és bejutottunk a nemzeti Filmintézet Inkubátor pályázatának tíz darab döntős filmje közé és most némi ütemterv-változtatással június elején fog majd kiderülni, hogy a tíz pályázó közül melyik lesz az az öt, amit gyártásra ajánlanak majd. Ezt egy szakmai közönség, egy szakmai zsűri fog majd eldönteni és ők a kiválasztott öt filmet fogják majd megajánlani a filmintézetnek és az év során pedig majd kiderül, hogy ezek közül a filmek közül mely filmek és hogyan kerülhetnek gyártásba. Természetesen nagyon örülnénk, ha mi is bekerülhetnénk ezek közé az öt film közé és a következő év során valamikor gyártásba tudnánk menni és le tudnánk forgatni a filmünket. Annyit árulhatok el róla, hogy az Itt érzem magam otthon tematikájában valamilyen szinten követi a Második kör című kisjátékfilmünket és szintén egy szürreális, fiktív feltevésre fog építeni egy pszichológiai drámát, thriller-elemekkel. Jelen pillanatban a forgatókönyvet írjuk. Pontosabban Attila írja a forgatókönyvet, én pedig messziről nyomasztom, hogy mikor lesz már kész.

Milyen egyéb projektjeitek vannak?

H.G.: Még egy közös projektünk van, ami szintén egy egészestés filmterv, de az még kezdetleges állapotban van, szintén Danival dolgozunk rajta közösen. Ez az, amiből a következő egy-két hónapban próbálunk már egy áttekinthető anyagot összeállítani és megnézni, hogy ezzel mit tudunk kezdeni. Jelenleg az Inkubátoron van a fő fókusz.

Sz.D.: Az előbb annyit akartam hozzáfűzni ehhez a kisjátékfilm, nagyjátékfilm dologhoz, hogy alapvetően szerintem az emberek többsége nem azért csinál kisjátékfilmet, mert kisjátékfilmet akar csinálni, hanem mert nagyjátékfilmet akar, és az ehhez vezető út, mind a gyakorlás, mind a támogatók irányába az az, hogy csinálj olyan kisjátékfilmet, amivel tudod bizonyítani, hogy jó vagy benne. Nekünk mindig is az volt a célunk, hogy filmet csináljunk. Ezért is lenne jó, ha bejönne ez a régóta érlelgettet gyümölcs az inkubátorral. A másik közös projekthez még annyit hozzáfűznék, hogy a feleségem forgatókönyvíró és vele dolgoznak közösen most Gáborék, mert én nagyon elkezdtem nekik csepegtetni, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy tényleg olyan filmet, amit mindnyájan szeretnénk és mind szeretnénk nézni. Ennyit elárulok, hogy a horror műfaján belül van, nagyon kíváncsi leszek, hogy mivel állnak elő ők ketten.

Jelenleg sajnos olyan időket élünk, hogy moziba sem lehet menni, így különösen fontos, hogy tudjuk támogatni a filmipart nézőként, ha van erre lehetőségünk. Ha szeretnénk követni a munkásságotokat és megnézni a kisjátékfilmeket, amiket csináltatok, mit tanácsolnátok nekünk, nézőknek? Hol tudunk titeket követni?

H.G.: Ez még egy olyan folyamat, ami kevésbé van bejáratva a kisjátékfilmekkel Magyarországon, de úgy tűnik, hogy a következő hónapokban a Második kör és a korábbi munkáink is fel fognak tudni kerülni bizonyos streaming-szolgáltatók oldalára és ott elérhető lesz. Még nem fix, hogy hol, de ez az irány, amibe megyünk. Mivel nagyon sok filmfogyasztás, mozgókép-fogyasztás most már streaming- szolgáltatókon keresztül történik, most már ez az a felület, ahol mi is úgy tudjuk prezentálni a rövidfilmjeinket, hogy azok minél több emberhez elérjenek és ez eggyel jobb megoldás, mint az, hogy a fesztiválkörök lefutását követően egész egyszerűen csak feltöltjük Youtube-ra, vagy Vimeo-ra és ott aztán mindenki számára szabadon elérhetővé tesszük.

Sz.D.: Ha például dedikáltan magyar filmek streaming szolgáltatásáról beszélünk, van ugye a filmio, ami egyébként nem tudom, hogy tartalmaz-e kisjátékfilmeket. Gábor, erről tudsz?

H.G.: Arról tudok, hogy jelen pillanatban nem, vagy csak részlegesen, de a jövőben szeretnék, hogy része legyen ennek. Ezért fogalmaztam úgy, hogy ez még egy folyamat, nem tartunk még ott, hogy ez egy egyértelmű disztribúciós lépés legyen egy kisjátékfilm életében, de remélhetőleg az elkövetkező fél-egy évben ez bele fog ülni a gyártási folyamatokba, hogy akkor az a vége, hogy mindenki választ magának egy valamilyen online disztribútort és azzal egy megállapodást megkötve, onnantól kezdve az online disztribútor szolgáltatásán keresztül elérhetővé válik a kisjátékfilm. Ez eddig nem volt még benne a rövidfilmnek az életciklusában, de ez pont most változik. Szerencsére úgy tűnik, hogy ezt visszamenőleg is tudjuk alkalmazni. Ez alatt értem, hogy a korábbi munkáinkat is elérhetővé tudjuk tenni a nézők számára.

Ti hogy látjátok, a mostani szürreális napok, amiket a járvány miatt átélünk minannyian esetleg a későbbiekben visszaköszönhetnek-e művészeti alkotásokban? Tudnak-e belőle bizonyos alkotók akár még ihletet is meríteni?

H.G.: Én inkább úgy fogalmaznék, hogy nem lehet nem beszélni róla. Ez mindenkinek befolyásolja az életét és az alkotói életét. Az már egy másik kérdés, hogy konkrétan erről a témáról készít-e filmet, vagy csak úgy készít valami másról filmet, hogy közben ennek a hatása alatt áll. Senki nem tudja kihízni magát az alól, ami történik velünk lassan másfél éve.

Sz.D.: Visszacsatolva az előbbire, konkrétan a filmfogyasztási szokásainkat is befolyásolja. Én nagyon szeretem a mozit, hiszek a moziban, nem hiszem, hogy a mozinak ezzel a csapással vége lehet valamikor, mert biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni az útját. Szerintem ebben egy csomó pozitív dolog van, ahogy Gábor is mondta a Filmio-val, például akár a kisjátékfilmjeink, vagy akár a nagyjátékfilmjeink is sokkal több emberhez eljutnak így. Sokkal több emberhez eljuthat így. Sokkal több embernek lesz kedve egyáltalán megnézni így, mert nem kell otthonról kimozdulni. Szerintem ebben egy csomó pozitív dolog van. Ebből a szempontból.

A teljes interjúért irány a YouTube-csatornánkra 👇