A kamaszkor számos nehézséggel jár. Suli, lányok, felelősségvállalás és persze megannyi új feladat. Valóban nem könnyű munka, főleg ha emellett még bűnözőket is kell kergetni a szabad éjszakai perceinkben… Na, az az igazán embert próbáló! Valljuk be, kicsit sem egyszerű a helyzetünk, főleg ha mi vagyunk Pókember, akinek mindezzel a problémával meg kell küzdenie. Bizony elkel ilyenkor a segítség, de kitől és hogyan? Peter Parker bemutatja, hogyan is kell ezeket jól csinálni.

Peter Parker (Tom Holland), a Pókember tini éveit teljesen az átlagos srác látszatában éli May nénivel (Marisa Tomei), ám feladatai ettől sem lettek kevesebbek. Az éj leple alatt bűnözőket kerget, hogy megtisztítsa a várost, de most egy új ellenséggel kell szembenéznie. Adrian Toomes (Michael Keaton) a nagy new york-i Bosszúálló csata utáni tisztogatást végzi Tony Stark cégének romjainál, amikor az idegen anyagok eltávolítása után a cég bele nem köp a levesébe és lefoglal mindent. Miután megszerzi, amit akar, kitalálja, hogy a hatalmas energiát felhalmozó földöntúli anyagból fegyvereket gyárt, hogy eladja a feketepiacon. Pókemberre hatalmas feladat hárul, amit egyedül nem képes véghez vinni, de szerencsére nincs messze a segítség. Tony Stark (Robert Downey Jr.), a Vasember technológiájával ott áll Peter mögött a jó ügy érdekében.

A film fogadtatása a publikum és a kritikusok részéről is maximálisan jó volt, egyesek azt mondták róla, hogy a legjobb képregényfilm valaha, amit készítettek. Jómagam a Marvel univerzum kedvelője vagyok, mégsem akarok elfogult lenni a stúdióval kapcsolatban, de a Pókember: Hazatérés ennek az egyre bővülő univerzumnak kétség kívül egy gyöngyszeme lett. Bár kissé vegyes érzelmekkel hagytam el a vetítőtermet, bizton állíthatom, hogy nem túlzás azt állítani, hogy valóban a legjobb képregény adaptációk közé tartozik. A kamaszkor közepén őrlődő Peter Parker, aki már teljesen ismeri saját egyéni és különleges képességeit, a mindennapi felelősség mellett helyt kell állnia szuperhősként is, ez formálja jellemét, amely a film végre egy érett gondolkodást vesz fel, megmutatva főszereplőnk jellemfejlődését.

Érdekes volt látni, hogy kvázi újabb, fiatalabb idősíkot kapott a sztori. Mindezzel sikerült elérni az előbb említett és a történet alapját képező és mozgató pubertás kori panaszok központivá tételét. Érezhetjük, hogy a Bosszúállók csapata húzódik meg a háttérben és Tőlük, pontosabban mondva Tony Starktól indul a Pókember cselekménye, és a Vasember az, aki maximálisan support jellegű az egész filmen keresztül. Képviselteti magát, segíti főhősünk munkáját, de inkább a háttérben marad. A két hős nem konkrét páros, de érezhetjük, hogy Peter nem boldogulna nélküle,  a sztori szempontjából tehát véletlenül sem elhanyagolandó a személye. Pozitívan érintett, hogy hiába borul az Avengers „árnyéka” Pókemberre, mégsem kötik össze a karakterét a szuperhős csapattal, pusztán érzékeltetik, hogy az amúgy hatalmas univerzumban elkerülhetetlen, hogy a nagyok egyszer találkozzanak. És kitől tanulhatna a fiatal Peter a legtöbbet, ha nem a legtapasztaltabbaktól?

A film dinamikája a főhőshöz személyiségéhez van igazítva, tehát lendületes és teljesen pörgős. A több, mint két óra játékidő alatt teljességgel felvázolják Peter környezetét, ráadásul Pókembert kiragadták egy kicsit a városi forgatagból, új helyszíneket és sok új izgalmas szituációt kapott, így az újra való éhségünket teljesen kioltja a film. Természetesen nem szabad elmennünk a humor mellett sem, aminek velőjét a rengeteg szituációs poén biztosítja, hatalmas szórakozást nyújtva ezáltal. Kifigurázza a mai fiatalokat, persze nem sértő módon, de ügyesen minden generációhoz szól, hisz pontosan tudja, hogy a legtöbben átlibbentünk már ezen a korszakon és mára már nevetve gondolunk a csetlő-botló tinédzser énünk megannyi hibáira. Ezt az általános dolgot remekül állítja a humor középpontjába a film, ezzel operálva remek, fiatalos hangulatot az alapnak.

Sajnálatos módon részemről meg kell pár dolgot említenem, amelyek rendkívül szemet szúrtak. Minthogy semmi sem lehet tökéletes, úgy a Hazatérésnek is vannak bizonyos hibái. Számomra a leggyengébb pontja a filmnek a mellékszereplőkben rejlett. Sajnos a filmben bemutatott iskolás élet és az ezen a szálon futó cselekmény inkább keltette egy agyrém olcsó költségvetésű tinisorozat hatását, mint komoly problémákat felvető időszakot. Számomra Peter Parker iskolatársai, barátai és fiatal, szurkálódó ellenségei inkább idegesítőek voltak. Sokkal izgalmasabb volt Pókembert látni a vásznon, hiszen akkor pörgős, akciódús és haladós a történet, de amint a képbe kerülnek a mellékszereplők, teljesen elveszti a varázsát. Az általuk képviselt tini társadalmat ugyan bemutatják, de az ebből generált poénok, szituációk mára már lerágott csontnak számítanak. Nem rossz, hogy van például egy fiatal virtusú May néni, de hiányoltam a gondoskodó pótszülő jellemének kidolgozását, ezért hitelét vesztette. Nem probléma, hogy Parker környezete egy kicsit előtérbe került, mégis túl sok volt belőlük. A Michael Keaton által játszott főgonosz, Vulture sajnos nem kapott olyan erős publicitást, mint amilyent megérdemelt volna. Michael Keaton nem a klasszikus főgonosz és nem is képes felszínre hozni karaktere jellemét teljesen. A jövőben remélem, hogy ezekre a dolgokra nagyobb hangsúlyt fektetnek majd, és izgalmas mellékkarakterek színesítik Pókember történetét.

Minden összevetve a Pókember: Hazatérés egy nagyon izgalmas, fergeteges humorú, pörgős Marvel-film lett, így a Sony Spider-Man karakterét is új magaslatokba emelte. Tom Holland a várakozások ellenére teljesen jól hozta Peter Parkert és Pókembert, kellemes meglepetést okozva sok embernek. A mellékszereplők viszont hagynak némi kívánnivalót maguk után. Ezek a karakterek bizonyos pontokon elég idegesítőek tudnak lenni, és nem adnak érezhető pluszt a történethez. Ennek az viszonylag kisebb méretű hiba ellenére kíváncsian várjuk a folytatást, hogy fejlődik Pókhősünk felelős igazságosztói magasságokba.