Fernando Meirelles filmje épp erre a pár évvel ezelőtt még abszurdnak gondolt szituációra épít, mégpedig nagyszerűen. A váratlanul szórakoztató és felemelő filmben a két egyházfőt nem kisebb személyiségek alakítják, mint Anthony Hopkins és Jonathan Pryce.

A történet 2005-ben, II. János Pál halálával indul, majd kisebb-nagyobb időbeli ugrásokkal ér el a mindenki által ismert végkifejletig. A Netflix filmjével kapcsolatban nem nagyon találkozhatunk spoiler alerttel, hisz a közelmúlt eseményei köszönnek vissza. Tény viszont, hogy nem dokumentumfilmet alkottak, és ezt nem árt észben tartani. A sztori gerincét alkotó találkozás, például soha nem történt meg, de ez semmit nem von le az élményből. Két idős és kiábrándult ember kifinomult vitája ez Istenről és emberségről – az egyházpolitika minimális bevonásával, márpedig ebben a témában ez ritkaságszámba megy.

Az igazság kimondása, a bűnök bevallása és a bűnbocsánat ilyen érzékeny megjelenítése egy-egy közeliben, a két főszereplőt, és az operatőrt egyaránt dicséri. A hosszú párbeszédeket gyakran törik meg múltbéli pillanatok, melyek között archív felvételeket is találunk a vatikáni és az argentin történésekről. A konklávék, a Sixtus-kápolna, a Vatikán és a Castel Gandolfo monumentális jelenetei szép kontrasztot alkotnak Jorge Bergoglio argentínájával és Róma zsúfolt mindennapjaival. A beszélgetések olykor paparazzis megjelenítése szépen simul össze az archív bejátszásokkal. Tengeribetegek figyelem, vigyázat – mozivásznon a billegő kép könnyen émelygőssé teheti az élményt!A film nagy előnye, hogy mindannyiunk közös emlékeit idézi vissza. Aki nem egy biciklibelsőben töltötte az elmúlt két évtizedet, annak minden bizonnyal vannak saját élményei a történtekről. Épp ezért nem az események egymásutániságát helyezi előtérbe, hanem az emberek, lelkek változásait. Belelátunk Ferenc és Benedek véleményütköztetéseibe, de a háttérben ott lapul Bergolio és Ratzinger. A közös mintázatokat mutató, mégis kulturális alapjaiban más múltbéli élmények, a félmondatos kiszólások a német viccekre, vagy az argentin egóra közelebb engednek minket egy lépéssel az emberhez a pápa mögött.

Az emberközpontú film mégsem marad lenyűgöző látvány nélkül – az építészeti csodák, a Sixtus-kápolna részletei, a tömeg a Szent Péter téren, az argentin tájképek bámulatos pihenőt nyújtanak két mély dialóg között. Az itt bemutatott művészeti alkotások bár közismertek, egy-egy részletük mégis érzékenyen reflektál a történet vonalára. A változatos és tökéletesen komponált zenei világ már csak hab a klerikus tortán.Egy rendkívül pozitív töltetű, humoros és lelkes film, amit bátran ajánlok mindenkinek. Nem számít, hogy vallásos vagy ateista, mindenkinek nyújt kapaszkodót, megérint és felemel. A két pápával végre egy olyan egyházhoz kapcsolódó filmet kaptunk, ami arról szól, ami a legfontosabb: emberekről és lelkekről.