A mesterséges intelligenciával kapcsolatos morális vagy etikai kérdések mindig jó témának számítottak a filmesek körében, legyen szó a Terminatorról, a Mátrixról, az A.I.-ról vagy A kétszázéves emberről. A robotok hű és megbízható társaink, de egyben fenyegetést is jelenthetnek az emberi fajra nézve. Sok kutató (köztük a brit tudósok) egyenesen a robotokat tartják az evolúció következő lépcsőfokának. Alex Garland első rendezése (ő a 28 nappal később írója), az Ex Machina több ponton is hasonlít az előbb felsorolt nagy elődökhöz, de lényeges eltéréseket is mutat velük szemben…és pont ezek teszik ezt a filmet annyira érdekessé.

A Turing-teszt
Az Ex Machina tudósa egy programozó srác segítségével szeretné tesztelni Ava-t (nevét Évanak mondják), a női robotot. Az úgynevezett Turing-teszt lényege (a Kódjátszmában bemutatott Alan Turing után), hogy a gépnek meg kell győznie tesztelőjét arról, hogy ő emberi lény. A dolog érdekessége a filmben az, hogy itt a hagyományos Turing-tesztekkkel ellentétben a meggyőzendő személy látja a robotot, így a gépnek nehezebb dolga van. Az egy hétig tartó teszt során azonban kiderül; a kutatóintézet sötét titkokat rejteget.A 6. napon Isten megteremté az embert…
Az Ex Machina tele van bibliai allegóriákkal. A robot neve Éva, a teszt, akárcsak a teremtés, egy hétig tart (bár a Teremtő a 7. napon megpihent), ráadásul Éva sokszor mereng egy kis fa előtt, ami mintha a jó és a rossz tudásának fáját lenne hivatott szimbolizálni. Be kell vallanom, rettenetesen tetszett az ötlet, hogy a gép ezúttal nőnemű volt. Valahogy adott az egésznek valami kis pikantériát (különösen vicces, mikor öltözködni próbál), emellett a női érzelmeket, empátiát és úgy általában a női lélek mélységét tényleg nehéz lenne egy gépnek megjeleníteni. Ráadásul Éva, köszönhetően Alicia Vikander játékának és arcának, kifejezetten vonzó is. Igen, a teste CGI, de az arca egy valódi emberé. Valahogy végig volt Éva arcjátékában valami gépi, valami ami idegen az embertől, de mégis volt mélysége az arcán lévő érzelmeknek. A néző szinte elhiszi, hogy ez a gépezet akár a barátja barátnője is lehetne. De lehetne-e?…erre még kitérek.

Kamara-sci-fi
Az Ex Machina gyakorlatilag végig egyetlen kutatóközpontként funkcionáló házban játszódik, sokszor meglehetősen nyomasztó atmoszférával, ami valahogy mégis leköti és nem ereszti a nézőjét. Gyengeségei közé tartozik, hogy bizonyos fordulatok meglehetősen kiszámíthatóak. Brit tudósok emellett hasonlóságot mutattak ki az Ex Machina és Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operája között.vAz operatőri munka a kis terek ellenére sem válik unalmassá, nincs vizuális kifulladás.

A kevés szereplő végig fenntartja az érdeklődést, főleg a már említett Alicia Vikander, de kiemelendő még Oscar Isaac is, aki ösztönösen hozza az ellenszenves magának való tudóst, Domhnall Gleeson pedig az intelligens, de magányos és sebezhető fiatalt. Bizonyos negatívumai ellenére az Ex Machina az utóbbi idők talán egyik legjobban sikerült sci-fije, ami hihetetlenül nagy szó egy kis költségvetésű darabtól ebben a műfajban. Kérdések
Bennem a következő kérdések és válaszok merültek fel; tényleg sikerülhet igazi mesterséges intelligenciát létrehozni? Szerintem ez még a dolog könnyebb része. Létrehozhatunk mi iszonyú okos és intelligens gépeket, de képesek lesznek-e kötődni hozzánk? Képesek lehetnek-e arra, hogy ha baj van megvigasztaljanak, velünk nevessenek, mint egy valódi ember? Vajon nem csak hűvös és rideg gépezetek lennének, akik csak a betáplált programok miatt viselkednek úgy, ahogy? De tegyük fel, hogy képesek lennénk megteremteni a filmbeli Évát. Akkor, vajon, hogyan kezelnénk egy ilyen gépet, ami már nem is gép, hanem tudattal bíró lény. Szerintem, ha esetleg ez megvalósul, a lehető legnagyobb alázattal kell közelítenünk felé és nem szabad úgy tekintenünk rá, mint egy gépre vagy állatra, amit csak tesztelünk. Onnantól felelősek vagyunk érte, akár egy szülő a gyermekéért. Ha van tudata, onnantól nem számít, hogy a hardver szén vagy szilícium alapú. Ha nem bánunk vele tisztelettel, ő se fog úgy kezelni minket.Válaszok?
Személy szerint én nem hiszem, hogy egyhamar erre sor kerülne. Ahogy egy póló felirat is mondja „a számítógépem megver sakkban, de kickboxban én vagyok a jobb”. Úgy gondolom (és nem én vagyok az első, aki így vélekedik), hogy nem a gépek lesznek emberibbek, hanem fordítva: az emberek lesznek egyre gépiesebbek. Egyre több időt töltünk számítógép előtt, egyre feszesebbek a napi programjaink, egyre jobban satnyulunk el. Ha egy szervünk tönkremegy, műszervvel pótoljuk azt, bennünk is egyre több fém, meg miegymás lesz. Ami viszont szerintem a legnagyobb probléma, hogy az emberi érzelmek is egyre gépiesebbek, egyre kevésbé vagyunk empatikusak és megértőek, mintha mi is csupán lélek nélküli droidok lennénk. Talán a robotokat inkább magunkban kell keresnünk. Ahogy Asimov híres könyvének címe szól: „Én, a robot.”