Szeptember 2-5. között rendezték meg az Ünnepi Könyvhetet, melyre az Agave Könyvek több friss megjelenéssel is érkezett, többek között Simone St. James Alkony Motel című kötetével. Maga a történet főleg a krimi, horror, thriller vonalon mozog, de jócskán jut szerep a paranormális jelenségeknek is. Így pedig az összes kedvenc elemem megtalálható egy történetben. Ezúton is szeretném megköszönni a kiadónak, hogy recenzív példány formájában, az elsők között vehettem kézbe a könyvet.

Simone St. James – hála a hiányos angol tudásomnak, én csak a történet közepén jöttem rá, hogy ő nő, mert a férfi név e nélkül írandó – kanadai író. Mielőtt írásra adta a fejét, a televízió színfalai mögött tevékenykedett két évtizedig. Nálunk ez az első kiadott kötete, de hazájában és Egyesült Államokban, illetve más országokban már 7 könyve jelent meg. Reményeim szerint a többit is hamarosan kézbe vehetjük magyarul is.

Múlt és jelen közötti vékony fátyol

Az alap szituáció az, hogy 1982. november 29-én Vivian Delaney eltűnik munkahelyéről, az Alkony Motelből. 35 évvel később unokahúga, Carly, édesanyja halála után – aki Viv húga – a keresésére indul, hátha sikerült felgöngyölítenie a lezáratlan bűnügyet. Maga a történet két szálon, két idősíkon fut, melyek nem csak párhuzamot mutatnak egymásnak, de ki is egészítik a másikat. Több esetben előfordult, hogy az egyik időfolyamban felbukkant egy név, rögtön utána a másikon pedig megismerkedhettünk a karakterrel. Az teljesen véletlenszerű, hogy a múltban vagy a “jelenben” (2017-ban) hallunk róla először. Többször elhangzik a jelen főszereplője, Carly szájából, hogy annyira vékony a határvonal, hogy szinte a múltban érzi magát. Olyan, mintha az eltűnt nagynénje, a múlt főszereplője, Viv bőrében lenne.

A helyszín már megadja a történet alaphangulatát. Egy elhagyatott kisváros melletti, leélt, elhanyagolt motel, amivel a tulajdonosok sem nagyon foglalkoztak az évek alatt. Bár 2017-et írunk, a hely ugyan olyan, mint 1982-ben, vagy mint mikor átadták a ‘70-es években, még a kilincsek sem változtak az ajtókon. Ritkán látogatják, akkor is csak az éjszaka árnyai között megbúvó alakok, ezzel pedig már egy olyan külsőt kölcsönöz, ahova nem szívesen járnak az emberek. Talán pont emiatt volt olyan kevés látogató az egész könyvben, most akár a jelent, akár a múltat vesszük alapul. Így pedig szerintem jogos a kérdésem, hogyan tudott fennmaradni ez a motel ilyen hosszú időn keresztül? Végig azt éreztem, én biztos réges-régen megszabadultam volna tőle. Pláne, hogy maguk a tulajdonosok is elmondták, hogy a hátuk közepére nem kívánják a vezetését.

Kis Nancy Drew-k

A könyvben többször elhangzik, hogy mégis minek képzelik magukat, Nancy Drew-nak? De nem csak képzelik magukat, hanem a nyomozásaik mutatják, hogy egész jól is alakítják a karakterét. Külön-külön is többre mennek, mint a hivatásos nyomozók együtt. Igaz, Carlynak már nagyobb előnye van, több dolog áll a segítségére, de Viv is szépen felgöngyölítette a gyilkoságokat. Sok apró darabból készül el a nagy egész, mindig csak egy picit látunk a halott lányok életéből – és halálból. Azonban ahogy halad előre a történet, egyre jobban rálátunk az események egymásutániságára és a körülményekre. Mégsem arról van szó, mint egyes thrillereknél mostanában, hogy a véres-belsőséges képet festik elénk. A kívánt hatást inkább a sejtelmes hangulat, a részletek hiánya okozta feszültség és a váltott szemszögből való megismerés adja. Számomra pedig ezzel egy nagy plusz pontot szerzett, mivel nem az a fő vonal, hogy minél gusztustalanabb legyen az áldozat.

Nem is annyira horror

A fülszövege elég nagy húzóerő volt, mikor úgy gondoltam, ezt el kell olvasnom. Szeretem a bűnügyeket, a feszült nyomozást, de azért attól sem határolódom el, ha ezekbe kerül egy kis fantasy elem. Ennek együttesen a kellemes borzongató félelmet kellene kiváltani, ami jelen esetben majdnem sikerült is. A motel körüli légkör, a kísértet járás, a komor tájleírás mind-mind hozzáadott a hangulathoz, segített megteremteni azt a képet, hogy itt bizony van mitől tartani. Az elején a szellemek is nagyon adták magukat, de ahogy elindult a történet, ők úgy kezdtek egyre monotonabbak lenni. Lehet már csak a mi korosztályunknak nagyobb az ingerküszöbe, de számomra nem jelentett túlzott ijedelmet, hogy kapcsolgatják a villanyt meg nyikorgatják az ajtót. Ennyi erővel vihar is lehetett volna, az is csinál ilyen jelenségeket.

Akkor miért érdemes elolvasni?

Bár a fülszöveg kicsit csalóka, ez nem azt jelenti, hogy nem egy remek olvasmányt vehetünk kézbe. Az eleje kicsit nehezen indul be, de valamivel fel kell vázolni a szituációt, meg kell ismerni a két lányt. Ezután viszont mondhatni az utolsó oldalakig tartja is a szintet. A rutinos krimi olvasók hamar rájönnek, mi lesz a csavar, de attól még nekik is élvezhető a nyomozás folyamata. Bár csak külsőség, de a borító is sokat nyom. Véleményem szerint inkább a magyar kiadás illik a történethez, mint az eredeti, aminek a részletet el is hoztam nektek. A miénk sötét és baljóslatú, ezzel szemben az angol nyelvű egy színes, csak kicsit komor, amin még az a világ is csak finomít.

Számomra Viv sokkal szimpatikusabb volt. A karaktere erősebb kisugárzású, és amúgy is sokkal önállóbb. Tetszett, hogy azért akarta megoldani az ügyet, hogy vigaszt adjon a családoknak és a halott lányoknak. Emellett pedig egy olyan korban volt önálló, amikor a nőket még nem sokra becsülték. Fizikailag is könnyebben válnak áldozatokká, de ahogy Viv, a többi főbb női karakter is egy elnyomott közegben él, aminek többször hangot is adnak.

Az egyikük női rendőr, akit a kollégái semmibe vesznek és csak röhögnek rajta, illetve leszbosznak hívnak. A másik egy fekete nő, akiket amúgy is negatívan különbözet meg a társadalom az Egyesült Államokban. Viszont kellett Viv mellé Carly karaktere, amivel nem csak keretet kap a történet, hanem egy teljesen másik szempontot is mutat: Viv az áldozat, Carly pedig a szenvedő család képviselője. Összességében nézve olvastatja magát, így egy könnyed thrillert vehetünk kézbe, amit tényleg csak ajánlani tudok a műfaj szerelmeseinek.