A mi 2019-es kedvenceink
Már hagyomány, hogy mi is készítünk egy listát, amiben felsoroljuk, hogy mik voltak az adott évben a kedvenceink. Ezúttal nem csak filmek, hanem sorozatok, könyvek, videojátékok és képregények is felkerültek a listáinkra. 2019 egy érdekes év volt, de bőven tartogatott olyan alkotásokat, amiktől leesett az állunk. A tovább után meg is nézhetitek, hogy mik voltak a kedvenceink az előző évből.
Filmespracli
5. The Lighthouse
Robert Eggers nyomasztó víziója bekúszik a bőröd alá, és a megtekintés után hosszú ideig a veled marad. Nagyon nehezen értelmezhető, emészthető, viszont pont a zseniális atmoszféra miatt nem lehet ott hagyni. Mindenkinek látnia kell, annak ellenére, hogy nem biztos, hogy meg fogják az emberek köszönni. (Valószínűleg nem fogják) A Dafoe-Pattinson páros pedig fantasztikus, és mindketten bebizonyítják, hogy a legjobb színészek között vannak. Szerencsére, már sehol nem látjuk Edward Cullen villogó, csupasz seggét.
Két ember szereti egymást, de valami egy idő után elromlik. Annyira, hogy ez a házasságuk végét jelenti. Noah Baumbach a szülei válása után (A tintahal és a bálna) a sajátját vette górcső alá, és milyen jól tette. Őszinte, több nézőponton végig vonuló alkotás született, aminek az a legfőbb erénye, hogy mélyen emberi. Adam Driver és Scarlett Johansson válása nem kellemes élmény, mégis nézeti magát a film, mert átérezhető, megérthető pillanatokkal van tele. Az a bizonyos kiabálás egymással pedig az év legjobb jelenetei között van.
3. Parasite
A történelmet a különféle osztályok közötti harc írta. Többé-kevésbé ezt mondta Marx. Bong Joon Ho forgatókönyvének történetét is ez ihlette. A szegények és gazdagok közötti különbségeket két család szemszögén keresztül mutatja meg, miközben a film nagyon igényesen megy át heist filmből szatírává, onnan pedig az egész egy nagyon kemény thriller-be fordul. Az egyik legjobb műfajmix, ami valaha készült. Még annak is bátran ajánlható, aki fenntartásokkal van a keleti alkotások iránt. Teljesen fogyasztható, és azonosulható a komor felvetései ellenére.
2. Joker
Ez az a film, ami nagy valószínűséggel mindenki listáján ott lesz, teljesen megérdemelten. Még ha sokan szkeptikusak voltak a bejelentés idején, amikor kijött a trailer, minden kétség eloszlott. Todd Phillips bebizonyította, hogy nemcsak gagyi vígjátékokhoz ért. Joaquin Phoenix pedig ,,csak” megtestesíti azt a szerencsétlent, akit az őt ért tragédiák miatt, ha nem is tudunk sajnálni (mert nem lehet), de érteni annál inkább. A látvány, a forgatókönyv, a párbeszédek, a hangulat, mind-mind a maxon pörög, miközben az Élősködők-höz hasonlóan egy fontos társadalmi problémára hívja fel a figyelmet. Könyörgöm, ne legyen folytatás! Ez így volt kerek.
1. Once upon a time … in Hollywood
Ezt a filmet vártam idén a legjobban. Sőt, valószínű, akik a filmes világban mozognak, ők is. Nyáron meg is történt a bemutató, és hát eléggé vegyes fogadtatású lett Quentin Tarantino kilencedik filmje. Sokaknak ez egy történet nélküli, nagyon lassú, önmaga dicsőségében fürdő alkotás lett, ami magasról tesz a korábban megalapozott nézői elvárásokra. Valamennyi igazság lehet ezekben a kritikákban, de szerintem ez egy erős hangulatfilm volt, amiben Tarantino kiöntötte a lelkét és megfogalmazta véleményét a klasszikus Hollywoodról. Fikciós, valós karakterekkel, helyzetekkel karöltve ez egy emlékszobor egy olyan korszak iránt, ami valószínűleg soha nem tér vissza. Az ehhez kapcsolódó Out of time-mal egybekötött montázs, pedig nemes egyszerűséggel gyönyörű.
SKPittmann
Sokak furcsának találták hogy lett ebből az egyáltalán nem szokványos témát feldolgozó minisorozatból 2019 egyik legnépszerűbbje, ám szerintem nagyon egyszerű erre a válasz. A Chernobyl ugyanis egy tökéletesen megszerkesztett sorozat a tömegek számára – és itt a „tömegek” egyáltalán nem pejoratív módón értendő. Remekül egyensúlyozza a szórakoztató (nem feltétlenül nevettető!) elemeket a komollyal, zseniális színészek adnak elő emlékezetes karakteret, de ami a legfontosabb: egy rendkívül könnyen értelmezhető rálátást nyújt mind közvetlenül a konkrét atomkatasztrófára, de magára a Szovjetúnió beteges működésére is.
Jojo Rabbit
Mivel Magyarországon még nem került a mozikban forgalomba a Jojo nyuszi, simán bekerülhet akár két év legjobb filmjei közé is – ugyanis Taika Waititi legújabb alkotása van ennyire jó. A második világháborús szatíra egy német kisfiúról szól, aki egész életét a nácik tiszteletének szenteli, képzeletbeli barátja is maga Hitler. Ám nemsokára hamar rájön, hogy az életnek teljesen más értékei vannak, mint amit a német nép tanult meg eddig a folyamatos agymosásból. Rendkívül humoros film, tudja mikor kell viccet űzni a náci birodalom őrültségeiből, de tisztában van azzal is mikor kell a tényleges atrocitásokról komolyan beszélnie. Csak ajánlani tudom – üzenete, humora és vizuális világa mind kiemelkedő; bemutatja, hogy Waititi még rengeteg mindent tartogat magában, amit eddig még csak sejtetett.
Őrültségnek tűnhet valami olyan zseniális alkotást folytatni, amit még eddig adaptálni sem sikerült tiszteletreméltóan, ám Damon Lindelof újra bebizonyítja, hogy az egyik legjobb a szakmában. A Watchmen kellően illeszkedik bele az univerzumba, azonban kellően más is, hogy érdekeltek tudjunk maradni a jelenkor antihőseinek küzdelmeiben. Ugyan kicsit a történet néhány elemén érezni, hogy csak a folytatás kedvéért vannak feltámasztva a képregényből, ám mégis az egyik legjobb továbbvitele egy történetnek a mai kreativitásmentes soft rebootok és önismétlő franchise-ok korában.
Dolor y Gloria – Fájdalom és dicsőség
Pedro Almodóvarnak kevés filmjében lehet csalódni, és nem kivétel ez alól most a Dolor y Gloria sem. Egy kiöregedett filmrendező alkotói válságáról és annak leküzdéséről szól a film, és mindazokat a személyes tragédiákat építi bele a történetbe, amiket maga Almodóvar, de sok más alkotó is átél. Erősen érzelemdús és nagyon komoly témákat mozgat meg a Fájdalom és dicsőség – azonban mindezek életre keltésében hatalmas szerepet játszik Antonio Banderas, aki karrierje egyik legjobb alakítását nyújtja ebben a filmben.
Dark Crystal: The Age of Resistance
Számomra 2019 legkellemesebb meglepetése, A Sötét Kristály: Az ellenállás Kora mégis egy olyan sorozat, ami valószínűleg sok embert jogosan fog elkerülni, lévén hogy egy kevésbé ismert „cult-classic” előzménye, másrészt látványvilágában és technikai megoldásaiban szinte kiszögell minden nagyobb költségvetésű sorozat mellett. Az élénk és színes Thra fantasy-világát ugyanis kizárólag bábok adják elő nekünk, ám mégis olyan hitelességgel, amit jó pár hasonló témájú sorozat megirigyelhetne.
Our Planet
A természetfilmek érthetően nem mindenki esetei, ám bátran merem ajánlani bárkinek az Our Planet nevű Netflix-sorozatot. A nagyköltségvetésű sorozat nem csak hogy elképszetően néz ki, informatív és könnyen fogyasztható, hanem egy rendkívül komoly komoly témára is fényt derít: ami nem más mint a klímaváltozás. Nehéz természetről beszélni manapság e téma megemlítése nélkül, és ezt járja körül az Our Planet is: mennyi minden fog nemsokára nyomtalanul eltűnni a földünkről, ha nem teszünk most azonnal valamit.
Bár én többnyire negatív kritikát fogalmaztam meg a Mandalorian első részéről, a sorozat befejezése után szinte a szöges ellentétét gondolom a Star Wars e legújabb kalandjáról. A Mandalorian valami egész elkészetően ragadja meg a Csillagok Háborúja „érzetét”, úgy, ahogy eddig 1983 óta nem sikerült egyik filmnek se (nem, a Rogue One-nak se). A ma annyira idegennek tűnő epizodikusság, az alacsony tétek, a karakterközpontú történet és az „oldschool” technikai megoldások egy rendkívül nosztalgikus remekké olvadnak össze, ahol most éppen nem Chewie medálja adja a nosztalgia a nosztalgia meghamisított érzetét, hanem az érzések, amiket akkor éltél át amikor először láttad a Csillagok Háborúját. Rendezésben és a forgatókönyvvel még akadnak gondok, ám szemet tudok hunyni felettük, mivel aligha láttam mostanában Star Wars-médiát, ami hasonlóan megértette volna miről is szól a Csillagok Háborúja istenigazából.
Black Mesa
Bár a Black Mesa hivatalosan már megjelent egyszer, ezúttal most tényleg befejezte a Crowbar Collective a Half-life 1 felújítását közel 10 év eltelte után. Rögös út volt ez, én magam 5 éve követem a projektet, így rettentő nagy izgalommal töltött el, amikor bejelentették a fejlesztők hogy megcsinálják a lehetetlent, és felújítják az eredeti játék hírhedt gyenge végjátékát is, a Xen-t. És meg is tették, ráadásul hogyan! Az eredeti játékkal sem volt könnyű dolguk, ám tökéletesen átültették a half life 1-et a „mai” játékosközönség számára. Azonban jóval nagyobb falatnak tűnt a már eleve befejezetlen Xen-részek feljavítása, ezért a CC-nek egy szinte teljesen új játékot kellett létrehozniuk, ami tökéletesen sikerült is, amellett hogy meg tudta tartani az eredeti Half-life 1 Xen-jének hangulatát és kinézetét is.
Egyéb
Nem írnék külön sorokat a már megemlített filmekről, de ugyannyira zseniálisnak tartom én is a Lighthouse sötét kaotikusságát, a Parasite humorból átforduló komoly társadalomkritikáját, A Once Upon a Time… in Hollywood rétegzett korszakbemutatóját, valamint a Joker történetének rég megérdemelt komoly (és többnyire aktuális) feldolgozását.
Szabó Dárió
Filmek
Házassági történet: egyetértve SKPittmannal, a veszekedős jelenet akár az évtized legjobbjai közé is bekerülhet. Dióhéjban: kifogástalan színészi alakítások, az érzelmek emberi ábrázolása giccsmentesen, korkép és társadalmi rajz egy ambivalens családon keresztül, amiben a karaktereket leginkább nem is akkor ismerjük meg, amikor kettesben maradunk velük, hanem egymás elbeszélésein keresztül. Megkockáztatom, hogy a film expozíciója is viríthat az évtized legjobbjai között.
A Botrányhoz és a Kisasszonyokhoz sajnos még nem volt szerencsém, de nagyon csigáznak. (A The Lighthouse-t is pótolnom kell.)
Sorozatok
Csernobil: könyörtelen rámutatás valóság és igazság szétváló mibenlétére.
Eufória: max. a záróképei nem tetszettek, azon kívül telitalálat.
The Mandalorian: univerzumot bővíteni könnyű dolog, na de egy műfaj hangulatvilágába új életet lehelni stílusosan, az már egy másik téma. Sikerült.
Stranger Things 3. évad: annak ellenére, hogy nem csinál semmit, csak felül a saját kultuszára, még mindig egyedülálló bája van. Nem lehet nem várni a következő évadot. 
Afthrast
Mass Effect óta nem volt részem ilyen fenomenális világépítésben, mint amit itt véghezvittek. A misztikum, emberiség és technológia tökéletes egyensúlya egy kihagyhatatlan történeten keresztül bemutatva. Szerencsére nekem a gameplay se volt elidegenítő.
Joker
Zseniális alkotás, gyakrabban ráférne a világra ilyen társadalomkritika, hogy kicsit több empátia legyen az emberekben. Nagyon picit bátrabban lehetett volna aktualitása, de tekintve, hogy így is, akikben lelkiismeretfurdalást keltett azzal támadták, hogy támogatja az erőszakot, talán pont így volt jó.
The Witcher
Minden rosszindulatom ellenére nagyon tetszett a sorozat. Habár nem értek egyet az összes karakterosztással, az évad számára fontos karakterek, események, látványvilág és zenék nagyon jól hozták a Witcher világ hangulatát.
Lucifer
Szerencsére a Netflixes évad nem követte elődeit és negyven epizód helyett megelégedtek tízzel, ami az eddigi legjobb évadot eredményezte, az eddigi legmegindítóbb eseményekkel. Remélem az utolsó évadban méltó befejezést fog kapni a sorozat.
Artyomék legújabb kalandjában megnézhetjük, milyen posztapokaliptikus társadalmak épülhetnek ki a világ különböző területein, mindezt egy remek történetszállal, szórakoztató harcrendszerrel és gyönyörűen használt RTX-es grafikával egybekötve.
Mikro
This Giant Beast that is the Global Economy
Az ismeretterjesztő sorozatok egyre inkább elmennek a szórakoztató ismeretterjesztés irányába. Ez szerintem nem, hogy nem baj, de kimondottan jó. Egy Patriot Act with Hasan Minhaj, vagy egy Last Week Tonight with John Oliver tökéletes példa erre. Bár a Giant Beast nem ugyanaz a műfaj, mint a fent említett kettő, de nem érdemes kihagyni ezt sem. A producerek közt az az Adam McKay neve van, aki a The Big Short forgatókönyvéért felelős. Ahogy az a film adta át szórakoztatóan az információt, úgy teszi ezt ez a nyolc részes doku sorozat is. A mozi és tévé képernyőről ismert Kall Penn minden részben más témát jár körbe, ami kapcsolódik a gazdasághoz, mint például a pénzmosás, a gumi gyártás, a mesterséges intelligencia, vagy az, hogy a gazdag emberek lesznek seggfejek, vagy a seggfejekből lesznek a gazdagok.
Jó alapanyagból nehéz rossz dolgot csinálni. Ez persze így fals, mert erre nem kevés ellen példa van, de az Amazon streaming zászlós hajója nagyon jól alátámasztja az első mondatot. Persze jó időben is jött az adaptáció, mikor már mindenkinek a töke ki van a szuperhős dömpinggel, jön valami, ami fricskát mutat nekik. Itt a gúnyás, álarcos jófiúk seggfejek, az átlagember pedig megszívja. De mi van akkor, ha az átlagembernek egyszer elege lesz? Vér fog folyni az biztos, ahogy az is, hogy ez a sorozat nem fogja vissza magát semmilyen téren.
The Marvelous Mrs. Maisel 3. évad
Ha a legjobb sorozatok közül egyet választhatnék, akkor sem egyet választanék, de az egyik a The Marvelous Mrs. Maisel lenne. Az első évad, a második évad és a harmadik is. Eleve nagyon ritka, hogy egy sorozat harmadik évadban is hozza, mit hozza, emelje a szintet. Na, ezt abszolválja csuklóból ez a sorozat. Rachel Brosnahan reflexből hozza a szeleburdi, elemien vicces standupos csajt, a Family Guy hangjaként ismert Alex Borstein pedig úgy egészíti ki, mint a jégkrémet a fagyasztópult. A sorozat, mindaz mellett, hogy nagyon vicces, rettentő gyönyörű is. Laikusként azt mondanám, hogy egy Trónok harcányi költségvetést dobtak bele abba, hogy egy mesés ötvenes évek végebeli Amerikát lássunk. Ó és Tony Shalhoub! Atyaég, mekkora karakter.
Cobra Kai 2. évad
Szóval, ha a The Marvelous Mrs. Masiel a top 1 sorozat, akkor a… másik top 1 sorozat ez. Aki szerette a Karate kölyök filmet fiatalon, annak azért, aki pedig nem, annak azért. Úgy hozza a feelgoodságot és az igényes drámát, mint nagyon kevesen. Rövid részek, rettentő könnyen fogyasztható, de eszméletlen jó írás. A piacon lévő sorozatok írói kérhetnek és jelenthetnek. Mindez mellett kapunk a második évad végén egy akkora csatajelenetet, hogy a Bosszúállók Végjáték monumentalitása sírva fakad. Na jó, nem fog de basszus, láttátok? Ha pedig nem láttátok, és az első évadot kezdenétek: Biztos, hogy Daniel LaRousso volt a jófiú, és Johnny Lawrence a rossz a filmben?
Umbrella Academy 1. évad
Ahogy a The Boys esetében is írtam, a jó alapanyagból nehéz rossz dolgot csinálni. Az Umbrella Academy pedig jó alapanyagból készült. Gerard Way képregénye szintén az a fajta sztori, ami csavar egyet a már jól ismert szuperhős toposzokon. A furcsasága és olykor kellemes hibbantsága miatt a sorozat kimondottan szórakoztató volt. Ehhez persze sokat hozzátett, hogy egész jó színészi gárdát sikerült összerántani.
Dolemite is my name
Azt most még nehéz eldönteni, hogy a film valóban Eddie Murphy nagy visszatérésének előfutára lesz-e, de mindenképpen az év egyik legkellemesebb meglepetését hozta számomra. Rudy Ray Moore élete eleve egy őrült sztori, ami filmért kiállt, Eddie Murphy pedig csillog a szerepben. Azt sem hittem volna, hogy egyszer leírom azt, hogy Wesley Snipes keveset volt a filmben, pedig de.
Hogy miért pont a Fogylok a hazai felhozatalból? Nem mondhatom azt, hogy összességében nézve a Fogylok valami hatalmas pálfordulást fog hozni az itthoni filmek sorában, és azt sem mondhatom, hogy hibátlan film. Az viszont biztos, hogy Deák Kristóf megvédte a bizonyítványát az első egész estés alkotásával. A Foglyok élvezetes film egy érdekes témáról, és ott van benne Sodró Eliza, aki hatalmas tehetség.
Ez a film szintén egy tipikus olyan alkotás, ami egy egyszer fogyasztható, kellemes kikapcsolódást nyújt, nem többet. Mégis fel akartam ide rakni, mert egy elhasznált vázat tölt meg totális élettel. Vicces, abszurd és nem teljesít többet, mint amit vállal, azt viszont teljes mértékben hozza. Samara Weaving a lelkét kijátssza a szerepben, és háromszáz féleképpen sikítja ki a lelkét. A Ready or Not tökéletes kikapcsolódás, a film utolsó mondata pedig a legütősebb lezárás évezredek óta.
Johnnykiwi42
Pár dolog, amire az idei film, sorozat és könyves termésből még sokáig emlékezni fogok, a filmek közül:
– Élősködők komplex, gonosz és groteszk módon szórakoztató társadalomkritikája
– a The Lighthouse világában bemutatott ősi, gonosz, démoni tenger
– a folytatások kategóriájának Arany Elveszett Gyerekkor díjas nyertese, egyben az év egyik legkellemesebb meglepetése, a Toy Story 4
– az önmagából kifordult amerikai álom, Jordan Peele Mi című filmje tárt elém
– Tarantino egyszerre tiszteleg a múlt előtt, és szolgáltat nekem egyfajta posztmodern igazságot a Volt egyszer egy…Hollywood képkockáin
Sorozatok
– a The Boys újszerű, friss és bátor szuperhős-története
– a Csernobil kendőzetlen realizmusa és rendszerkritikája
Könyvek
– Edgar Cantero Kotnyeles kölykök című regénye, mely a Scooby doo hangulatából és Lovecraft féle rémekből gyúr össze egy meglepően jól működő elegyet
– Kőhalmi Zoltán A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit-avagy 101 hulla Dramfjordban című bemutatkozó regénye, ami kifejezetten ötletes, sokszínű poénjaival remek kikapcsolódást nyújtott, pedig a skandináv krimiket nem is szeretem
Ik4r0s
Filmek
Mi
Hosszú ideig Jordan Peele legújabb filmje volt a kedvencem. Annyira megfogott az, ahogy a saját magunktól való félelmet megfogta, és adott egy személyt az ember rossz oldalának, hogy attól leesett az állam. Még most is emlékszem, hogy a moziból hazafelé rettegtem attól, hogy esetleg szembe találkozok magammal. De még a tükörbe is csak félve néztem be a film után. Annyira tetszett ez a thriller, hogy kétszer meg is néztem moziban.
Pokémon: Pikachu a detektív
Nagyon ritkán járok kora délután moziba, de ennél a filmnél a két órai vetítésre vettem jegyet. Felüdülés volt látni gyerekkorom szereplőit, ahogy igazi színészek között járkálnak. És tudtak egy kis történetet is csempészni a filmbe, de természetesen főleg a nosztalgia az, ami a listámra juttatta Pikachuékat.
Egy nagyon mély állapotból rángatott ki a Ragyogás folytatása. Olyan adrenalin fröccs volt ez a horror, hogy egy csettintésre eltűnt minden akkori problémám. Konkrétan elmondhatom, hogy olyan volt beülni erre a filmre, mintha elmentem volna pszichológushoz. Fantasztikus volt a történet, a karakterek és a megvalósítás is. A fokozatos feszültség aztán katarzisba ment át és a kedvencemmé emelte Danny Torrance történetét.
Csak a trailerrel találkoztam, ám hirtelen kellett egy kritika a Kritizátorra, így erre a filmre esett a választásom. Nagyjából tudtam, hogy mire számítsak, de arra nem voltam felkészülve, hogy egy ilyen csodása rajzolt, szívmelengető alkotást kapok. A látvány és a történet megvett kilóra és egyszerűen odavoltam Sergio Pablos sajátoss Mikulás eredet történetéért.
Sorozatok
2019 az az év volt, amikor végleg rájöttem, hogy az én műfajom az a sci-fi és a fantasy. Ami valamelyikhez tartozik az jöhet. Nem volt ez másként a Netflix antológia sorozatával. A Love, Death & Robots annyira jól ragadta meg ezt a formátumot és szállította a jobbnál jobb részeket, hogy még bőven néztem volna belőle. Az elborult joghurtos sztoritól, a majdnem felrobbanó cicáktól, a magyar Digic Pictures által készített epizódig mindegyiket imádtam. Az egyik történetet azóta volt szerencsém novellaként is elolvasni, mivel szinte mindegyik rész egy-egy novellából készült.
Stranger Things
Évekig ekéztem ezt a sorozatot. Valahogy nem tudott berántani ez a széria, valamint számomra totál ugyanarról szólt az első és a második évad is, csak más köntösbe bújtatták az egészet. Itt azonban nem Willel volt baj, behozák az oroszokat, amivel csavartak egyet a sztorin. Plusz egy olyan szörnnyel kellett hőseinknek szembenézniük, ami szerintem jobb volt az eddigieknél. És hát kaptunk egy Robint Maya Thurman Hawke szerepében, aki azonnal a kedvencem lett. Most pedig kíváncsian várom, hogy hogyan viszik tovább Hawkins történetét.
Szerintem nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy bárhogy is ért véget a Trónok harca, azért egy elég komoly űrt hagyott maga után. Ezt a hiányt, az október végén induló, s azóta már le is záruló Az Úr sötét anyagai töltötte be. Egy bájos történetet kaptunk egy mindenre képes Lyraval és több kérdéssel, amiknek csak egy részét válaszolták meg a készítők. Az, hogy az embereknek a lelkiismerete egy állat formájában ölt testet, az szerintem zseniális ötlet. S az a világ, amit az eredeti könyvek írója, Philip Pullman teremtett az lenyűgöző. Alig várom, hogy nekiessek a könyveknek.
Nem hagyhattam ki a rendkívül bután lezárt, ám szívemhez nagyon közel álló gigantikus szériát. Igen, D&D nagyon furcsán tett pontot a történet végére, holott sokkal szebben is be tudták volna fejezni ezt a monumentális világgal operáló sorozatot. De az évek során annyira a szívemhez nőtt, hogy férfiasan bevallom, hogy én végigbőgtem a befejező rész utolsó harmadát. Látom a hibáit, de mióta aktívan foglalkozok filmekkel és sorozatokkal Martin világa volt az első, ami ennyire közel állt hozzám. Még most is bárkivel órákat tudok beszélni Westerosról, és ha álmomból felkeltenek is elhadarom a kilenc házat.
Kondi
A 2019-es év tartogatott magában meglepetéseket, és habár Jómagam kissé le is vagyok maradva pár igen érdekes és meghatározó alkotásról, mégis akadtak olyan művek, amelyekre mindig emlékezni fogok.
Filmek
Zombieland 2 – A második lövés
Felvette a kérdést az, hogy a Zombieland 2009-es debütálása után Ruben Fleischer milyen módon kívánja folytatni azt a zombifilmet, amely korábban egyediségével és sajátos apokalipszis felfogásával kiemelkedett kortársai közül. Örömömre szolgált, hogy egyáltalán nem csalódtam a produkcióban. A sok színes, érdekes és vicces karakter mellett a régi jól bevált csapat, Tallahassee, Columbus, Witchita és Little Rock újbóli színrelépése a 10 éves időtávlatot figyelembe véve nagyot robbantott nálam. Izgalmas, humorokkal teli és akciódús folytatást sikerült összehoznia a gárdának.
Volt egyszer egy… Hollywood
Quentin Tarantino 9. filmje Hollywood fénykorába kalauzol el minket a magával ragadó atmoszférájával. A film remek nosztalgiafaktorral rendelkezik, számos akkori popkultúrális utalással, remek zenével és jó színészi alakításokkal. Véleményem szerint a casting olyan jól sikerült, hogy a színészek bátran elmondhatják, hogy mintha rájuk öntötték volna a szerepet, mindenki megállja a helyét. Az alkotás jól visszaadja a bemutatott korszak hangulatát, és habár tény és való, hogy nem ez Tarantino bácsi legélesebb kése a fiókban (szerintem legfőképp azért sem, mert nem hozza azt a dinamikus, fiatalos lendületet, amelyet a rendezőtől megszoktunk, és időnként túlságosan is elmereng a saját világában a film), ennek ellenére mégis helyet nyert a toplistámon.
Bosszúállók: Végjáték
A Marvel Moziuniverzum 11 éven át lepte meg rajongóit elképesztő és kevésbé egetrengető alkotásokkal. Mindez idő alatt a Disney háza táját ellepték a rajongói közösségek, akiknek kritikai érzékenységük vetekszik a Star Wars fanok ingerküszöbével, így a Russo fivéreken hatalmas nyomás volt, hogy olyan lezárást hozzanak össze a stúdió teremtette világnak, amely méltó arra, hogy befejezzen egy korszakot. Nekem a film egy nagy élmény volt, látványos, akciódús, vicces és izgalmas is volt egyben. Számomra a 3 órás játékidő egy nagyon jó élményt biztosított, de kérdéseket természetesen hagyott maga után. De hogyan építsük fel a következő fázist, ha az előzőből nem maradtak kérdések? 2020-ban meg fogjuk látni.
Joker
A 2019-es év egyik nagyon nagy meglepetése volt a Joker. DC univerzum legikonikusabb és legérdekesebb főgonoszának története kapott egy új mélységet, egy másik megközelítést, amely emberibbé teszi számunkra a hírhedt antagonistát, közelebb hozza Arthur Fleck történetét a nézőhöz. Joaquin Phoenix zseniális alakítása megmutatta nekünk Jokernek azt az oldalát, amelyet eddig nem láthattunk a filmvásznon és kiváltja belőlünk azt az igen ritka érzést, amit nagyon kevés esetben tudunk tanúsítani a hősfilmek nézése közben: megtanulunk együtt lélegezni a főgonosszal.
Sorozatok:
Csernobil
Az HBO 5 részes minisorozata számomra szó szerint az év legjobbja. A szinte megkérdőjelezhetetlen hitelességű széria az első percétől kezdve az utolsóig magával rántja a nézőt. Kellően komor drámai hangulat lesz úrrá a nézőn, ahogy jobban beleássa magát a történetbe. Jared Harris alakítása egyszerűen fenomenális, minden egyes szavával együtt tudunk mozogni a történetben. A jobbára valós történelmi személyeket felsorakoztató alkotásban az összes szereplő olyan szintű mélységet kapott, amelyet mára csak nagyon kevés mű tud utánozni. A téma bonyolultságát rendkívül jól magyarázzák az érthető és logikus dialógusok. Csernobil katasztrófájának bemutatása emlékeztet minket arra, hogy a világban zajló természeti problémákért mi vagyunk a felelősek.
Vaják
A Vaják (The Witcher) sorozat ugyan kapott hideget és meleget is, de számomra egy emlékezetes alkotás marad. Andrzej Sapkowski lengyel író azonos című könyvsorozatának első két kötetét dolgozza fel a széria, amely dramaturgiailag abszolút megállja a helyét. Henry Cavill remek választás volt Geralt szerepére, látszik rajta, hogy ismeri és szereti karakterét, és végképp örült neki, hogy végre levehette a Superman gúnyát. A legjobb pozitív csalódás Anya Chalotra volt számomra, mint Yennefer. A csodaszép színésznő megmutatta, hogy nemcsak bájos, hanem rendkívül jól játssza karakterét. Izgalmakkal telve állunk majd a Netflix sorozatának következő évadja elé.
Gueth Ádám (Filmnomád)
Véleményem szerint a 2019-es esztendő igencsak vérszegény évnek mondható, ennek ellenére tavaly is született pár figyelemre méltó alkotás.
Filmek
Egy erősebb esztendőben nem feltétlen kerülne kedvenceim közé ez a meglehetősen agyatlan akciófilm. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy a Mad Max-A harag útja óta nem látott adrenalin löketben részesültem általa, Keanu Reeves rajongóinak pedig mindenképpen csak ajánlani tudom.
Lords of Chaos
Ezt a filmet nem is sorolnám kedvenceim közé, ugyanakkor az általa keltett sokkoló hatás miatt érdemes beszélni róla. Még annak is sokkoló és megrázó élmény lehet, aki tökéletesen ismeri a Mayhem zenekar sötét történetét, bár az alkotás több ponton szabadon kezeli a valóságot. Akinek viszont van gyomra a kis hazánkban forgatott metal-horror őrülethez, annak kötelező darab.
Kontroll nélkül
Mindig is nagyon kedveltem a német filmeket, de germán barátaink újfent bebizonyították, hogy vérükben van az igényes darabok készítése. Bár sokszor fullad önismétlésbe, a dühkitöréstől szenvedő, szeretethiányos kislány története mégis magával ragadó és szívszorító. Helena Zengel játéka pedig bizonyítja, hogy Hollywoodon túl is találhatunk tehetséges fiatalokat.
A Marvel réme, Martin Scorsese 3 és fél órás darabja egy életmű összegzése és nagyszerű színészek találkozója. Bár a játékidő meglehetősen túlnyújtott és a digitális fiatalítás is hagy kívánnivalót maga után, a gengsztermozi rég volt ilyen erős és autentikus.
Joker
Nem hinném, hogy különösebb magyarázatra szorulna, miért is kapott helyett az év legütősebb mozija. Joaquin Phoenix velőtrázó játéka egyesítve Todd Philips mesteri rendezésével együttesen őrületes elegyet alkotva sokkolja nézőjét.
Sorozat
Csernobil
Az HBO sorozata a világtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájáról minden képzeletemet felülmúlta és átélhetővé tette mindazt, amit korábban csak könyvekből és dokumentumfilmekből ismerhettem. A Trónok harca 8. évada után nem is lehetne jobban kárpótolni az embert.
Illisz Balázs (Balus)
2019 felemás év volt a mozgóképes élményeim szempontjából. Két kedvenc franchise-om is elérkezett egy végponthoz, és mindkettő csalódást okozott. A Star Wars, ami meghatározta az egész gyerekkoromat, a kilencedik epizódra véglegesen leejtette a labdát: J.J. Abrams a túlzásba vitt fanservice-en és gyáva biztonsági játékon kívül nem tudott semmit felmutatni. A Trónok harca pedig, ami bevezetett engem a sorozatok világába, az utolsó évadra összeomlott a saját súlya alatt: David Benioff és D.B. Weiss egy igazi audiovizuális katasztrófát gányolt a képernyőre, csakhogy végre szabaduljanak Westerostól.
De elég is a szomorkodásból, hiszen ebben a cikkben a 2019-es kedvenceinkről akarunk megemlékezni. Szerencsére bőven volt okunk idén az örömre, hiszen olyan zseniális filmeket láthattunk, mint Az ír, a Volt egyszer egy… Hollywood, A világítótorony, az Élősködők és a Házassági történet, és a szuperhős zsáner kedvelői is örülhettek a Jokernek és a Végjátéknak. Sorozatok terén sem panaszkodhatunk, hiszen a Csernobil képében megkaptuk az utóbbi évek egyik legerősebb mozgóképes élményét, sok korábbi kedvenc (Mindhunter, Stranger Things, Barry stb.) minőségi évaddal tért vissza, és az újonnan indult sorozatok (pl. The Mandalorian, The Witcher, Az Úr sötét anyagai) is sok jóval kecsegtetnek. Animációs filmek és sorozatok terén is erős volt ez az év: a DreamWorks vitán felül legjobb rajzfilm franchise-a, az Így neveld a sárkányodat méltó lezárást kapott, ezen kívül olyan kiváló szériákat kaptunk, mint pl. a Love, Death & Robots, a Primal, az Infinity Train, a Vinland Saga, a The Promised Neverland és a Demon Slayer.
A videojátékok közül számomra egyértelműen a World of Warcraft Classic volt a leginkább meghatározó élmény. Fantasztikus érzés 15 év után visszatérni Azeroth világába úgy, ahogy azt eredetileg megismertük. Tovább folytatódott a magyar képregénykiadás reneszánsza, hiszen olyan meghatározó művek jelentek meg magyarul, mint A Pokolból, a Sandman, az Orgyilkos Osztály és az Esernyő Akadémia, befejeződött a Locke & Key és a Hellboy, valamint olyan klasszikusokat adtak ki újra, mint a Persepolis és a 300.
