A stáblista minden filmes alkotás elengedhetetlen része… kéne hogy legyen. A valóságban azonban igen kevés néző marad benn rajta a vetítőteremben, és a televíziós vetítések alkalmával is gyakran előfordul, hogy a gördülékeny műsor érdekében megszabadítanak minket a film alkotóinak névsorától. Káros-e ez a jelenség? Abszolút! Miért? Azért, mert a stáblista a készítők seregszemléjén túl a mozi egy igen fontos hangulati eleme is. Miért? Cikkünkből kiderül.

Változó trendek
A régi filmeknél ez a lista csak a produkció elején szerepelt afféle főcímként, amit sokszor egy zenei bevezető is megelőzött pl. a Ben Hur esetében. A mozi végére így csupán az azóta divatja múlt „The End” felirat került. Később az alkotók inkább a film végére tartogatták neveiket, bár a fontosabbakat a film elején is kiírták. Sok mai filmnél viszont a stáblista teljesen a film végére marad, sőt, sok esetben a főcím is. A készítők valószínűleg azért is döntöttek így, mert a mai felgyorsult világban minden perc érték, legyen szó mozi vagy tv-s vetítésről. A türelmetlen mozinéző hadd mehessen ki pár perccel előbb, a tv-sek pedig hadd vághassák csak le a film végéről. Ezenkívül számításba kell venni az állandóan formálódó filmnézési szokásokat is.

Tiszteletadás az alkotók előtt
Alapvetően a stáblista célja az, hogy mindazokat a készítőket bemutassa számunkra, akik nélkül a megnézett film nem jöhetett volna létre. Rendezők, producerek, színészek, kaszkadőrök, szakemberek, sminkesek, látványfelelősök, szinkronos vetítés esetén a magyar hangok, stb. Mind-mind a mi szórakoztatásunkért (és persze az ebből fakadó bevételért). Ha az adott alkotás tetszett nekünk, akkor értelemszerű lenne az is, hogy megtiszteljük az alkotókat azzal, hogy neveik felsorolását is végigüljük. Elvégre a színházban sem megyünk ki akkor, amikor a színészek meghajolnak, nemde? Persze ez az érv nem áll túl erős lábakon, és nem akarok álszentnek sem tűnni. Én is sok film stáblistájáról mentem ki, illetve kapcsoltam ki idő előtt türelem vagy idő hiányában. Persze mindig poén a stáblistában keresgetni a magyar neveket (pl. A marsi esetében ez nem nehéz) vagy az olyan exkuzálásokat olvasni, hogy „a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve” vagy a „forgatás során nem sérültek meg állatok” (pl. sárkányok a Harry Potterben). Sokszor találhatunk azonban olyan szomorú adalékokat is, mint a forgatás közben vagy után meghaltak nevei, vagy elhunyt személyeknek tett ajánlások. Ha tehát figyelmesen olvassuk ezeket, érdekes adalékokat kaphatunk a látottakhoz.

A legjobb zenék felcsendülése
Sosem felejtem el, amikor egyik kedves barátommal néztük az első Hobbit-filmet. Mi, akik a film zenéjét már ismertük, a helyünkön maradtunk, míg a körülöttünk lévő tömeg már megindult a kijárat felé. Amikor azonban felcsendült a „Far over…” az addig tülekedő emberek közül sokan megálltak, és inkább végighallgatták a zseniális muzsikát. A tv-s vetítések alkalmával viszont a stáblistával együtt sokszor a jó zenétől is megszabadítanak minket, nehogy már emiatt ne lehessen beharangozni a következő reality show epizódot. Pedig gondoljunk csak bele, hogy többek között a Titanic és az Avatar esetében is azóta slágerré lett dallamok csendültek fel -, hogy a Star Wars-ról vagy az Indiana Jones-ról ne is beszéljek -, és ezek a dalok nem véletlenül kaptak külön szerepet a játékidő utánra. Ezeket a zenéket sokszor direkt várnák is a nézők, de hát a kereskedelmi csatornáknak elsősorban a szerzett profit számít és nem a mi jó ízlésünk.

Meglepi a stáblista után
Sajnos a mai napig sok néző nincs tisztában azzal, hogy Marvel-filmeknél nem szabad kimenni a stáblista alól, hisz még utána meglepetés vár. Sok alkotó él azzal a lehetőséggel, hogy a kreditek legördülése utánra tartogat még egy kis meglepetést, amivel valami plusz tartalmat közvetít vagy esetleg a látottakat is átértelmezi, gondoljunk csak a Fehér pokol stáblista utáni jelenetére. Néha kifejezetten érdemes türelmesnek lenni.

Amikor csak ülünk a székben…
A legfontosabb érv a stáblista mellet valószínűleg az a hangulati és funkcionális szerep, amivel indirekt módon is rendelkezik. Amikor megnézünk egy filmet, aminek esetleg még üzenete és tartalma is van, vagy esetleg elgondolkoztat minket, alapvető fontosságú, hogy ne zökkentsenek ki minket azonnal a kapott élményből. A stáblista éppen ezért tökéletes arra, hogy a helyünkön ülve még picit meditáljunk azon, amit láttunk és hallottunk. Ezt a már fentebb említett zene is erősítheti. A film végének azonnali levágása illetve a stáblista helyett sugárzott reklámok viszont teljesen kizökkenthetik a nézőt a film okozta élményből, és nem adnak időt arra, hogy megeméssze a tartalmat.  Pedig a néző véleménye ezekben a percekben alakulna ki arról, amit megtekintett. Persze fontos, komoly, drámai alkotások esetében még a kereskedelmi csatornák sem vágják le idő előtt a műsort. A Schindler listája és A passió is általában megszakítás nélkül, a kreditekkel együtt szokott vetítésre kerülni minden csatornán. Az, hogy mely filmeket tisztelik meg ezzel, sokszor meglehetősen önkényes, és nem kéne, hogy csak az úgynevezett „komoly” filmek privilégiuma legyen. Gondoljunk csak bele, mennyire illúzióromboló például, ha az Eredet többértelmű befejezését egyszer csak egy idegesítő reklám követi, nem hagyva nekünk időt arra, hogy döntsünk a búgócsiga sorsáról.

Összegzés
Összességében mindenképpen megérné (mármint nem anyagi szempontból), ha televíziók sem kevernék vagy vágnák le a filmek alkotóinak névsorát. Legyen szó tiszteletadásról, meglepetésről, zenéről vagy a látottak megemésztéséről, a stáblista nem egy indokolatlan dísz a filmek végén. Direkt és indirekt funkciója is kiemelendő és meghatározó az igazi filmes élmény szempontjából.

The End

 írta

Gueth Ádám