A hasznos idióta című könnyed, szórakoztató ponyvaregény után azt hittem, hogy Albert Levente következő könyve is valami hasonlót tartogat a számomra. Pár oldal elolvasása után azonban rá kellett jönnöm, hogy bár stílusában követi az előző részt, és a főbb szereplők is ugyanazok, a téma sokkal komorabb és sötétebb, mintsem hogy könnyednek nevezzük. Varga és Dorka egy rendőri túlkapás következtében keveredik egy mocskos ügybe, ahol felbukkan gyermekprostitúció, pedofília és pornó. A szálak pedig átszövik a városvezetést is.

Varga László nyomozó ügyész és Mátrai Dorottya fogalmazó ismételten egy másodrangú, eltussolásra váró ügyet kapnak. Gephard Pál százados, abban a tudatban, hogy a kihallgatószobában lévő kamerarendszert éppen felújítják, erőszakos vallatási eszközöket vet be Somodi gyanúsítottal szemben, aki ellen pedofília és gyilkosság a vád. Pechére a kamera működött, így mindent felvett. Szabálytalan eljárás és kínvallatás miatt az egész ügy veszni látszik, és úgy néz ki, hogy ismét egy bűnös távozhat szabadlábon a rendőri szervek hozzá nem értésének köszönhetően.

Varga és Dorka egyetlen esélyt lát arra, hogy Somodi ne kapjon felmentést: ha egy másik, súlyosabb vádpontban bűnösnek találják. Ehhez azonban előbb bizonyítékokat kell szerezni. Somodi, a főiskolás srác ártatlan művésznek állítja be magát, aki csak fényképeket, illetve esküvői videókat készít felkérésre. Az FBI szerint viszont benne van a pedofíliaüzletben is, de sajnálatos módon a házkutatás alkalmával nem találtak semmi terhelőt rá nézve. A nyomozó ügyész és a fogalmazó ennek ellenére tudja, hogy valahol videóknak is kell létezniük, csak meg kell találni.

A nyomozás során egyre több különös körülményre lesznek figyelmesek. Ráadásul a szálak egyre feljebb vezetnek, és olyan intézmények is a látókörükbe kerülnek, melyek mintaszintű működést mutatnak kifelé. Előkerül egy korábbi haláleset is, amit próbáltak annak idején eltussolni, emiatt elbagatellizálták az öngyilkosság körülményeit. Egyre inkább kezd az egész ügy kiterebélyesedni, és Somodi helyett már egy egész hálózat körvonalazódik.

Albert Levente ezzel a témával mellé is lőhetett volna, ha nem sikerül a helyén kezelnie a dolgokat, ami valljuk be, elég sok írónál előfordul. Levente azonban olyan alázattal állt hozzá, hogy egy igazán izgalmas és komor krimit sikerült létrehoznia a történetből. Rámutat arra, hogy amennyiben az ellenőrzőszervek nem végzik megfelelően a munkájukat, sőt, ha kihasználják a lehetőségeket anyagi előnyszerzés érdekében, akkor mekkora veszélynek teszik ki a kiskorúakat.

A regény át van szőve társadalomkritikával. Ha csak elszigetelt jelenségről lenne szó, akkor az olvasó nem bólogatna hevesen minden ilyen megnyilvánulásnál, hanem elborzadna. Manapság viszont elértünk egy olyan szintet, hogy szinte meg sem üti az ingerküszöbünket a politikus korrumpáltsága. Szerencsére azonban a pedofília még nem burjánzott el annyira, hogy azt is félvállról vegyük.

Humorban sincs hiány a regényben, de az író nagyon megválogatta, hogy hol és milyen szintű komikumot lehet alkalmazni. Ez jót tett a történetnek, mert nem lett teljesen sötét és komor, bár a fő szálat véresen komolyan vette. A mellékszálak is előrébb viszik a történetet, és egy kicsit jobban megértjük Varga László motivációját, félelmeit és lelkivilágát. Valamint ismét kapunk egy jó adag focit és gasztronómiát, hogy kicsit elterelje a figyelmünket a nyomozásról.

Labdarúgásból megint valamivel több került a regénybe, mint ami kellett volna. Úgy érzem, hogy Levente egy igazi focirajongó volt. Keserűség érződik a sorok között, és remény. Keserűség azért, mert a politika és a gazdasági érdekek a legalacsonyabb szintű bajnokságok csapataiba is beférkőztek, és kifizetőhelyekké változtak a politikusok számára. Remény azért, mert az író szeretné azt hinni, hogy az országban van legalább egy focicsapat, aki ellen tud állni annak, hogy korrupciós kasszává degradálja magát, és szívből-lélekből játssza a kedvenc játékát. Engem teljes mértékben hidegen hagy a labdarúgás, azonban egyet kell értenem Leventével, hogy az, ami ma folyik stadionépítés és csapattámogatás címszó alatt, az nem más mint a korrupció csúcspontja, és már régen nem a fociról szól az egész. 

Még egy problémám van a regénnyel, amit már az előző cikkemben is kitárgyaltam, de úgy látszik, ismét szóvá kell tennem. Nagyon sok az alkotásban a termékmegjelenítés. Nem gyűjtőneveket használ az író az egyes termékek megnevezésére, hanem márkaneveket. Ez abban az esetben lenne indokolt, ha az eszköznek köze lenne a nyomozáshoz, vagy valamit szimbolizálna. Itt azonban egyszerűen határozószóként szerepelnek az egyes márkák. Leventének ki kellene kapcsolni a külső behatásokat és megszokásokat, amikor leül írni. Attól a pillanattól kezdve egy üdítő csak egy üdítő, az okostelefon pedig okostelefon. Egy jármű lehet lerobbant, olcsó kategóriás, vagy luxustelepjáró, esetleg jól megőrzött klasszikus járgány. Nagyon kiábrándító tud lenni, amikor reklámszövegnek érezzük a regény egy-egy sorát.

A foci és a reklámok ellenére magával tudott ragadni a történet, és éjszakába nyúlóan olvastam a könyvet. A felétől le sem tudtam tenni, hiába mondogattam magamnak, hogy még egy fejezet, aztán alvás. Szerencsére másnap nem volt meló, így megengedhettem magamnak, hogy a könyv javára döntsek, és addig nem is feküdtem le, míg el nem olvastam. Ezt vegye mindenki figyelmeztetésnek 😉

Köszönöm az Álomgyár Kiadónak a lehetőséget, hogy még a megjelenés előtt módom volt elolvasni a munkaverziót (próbanyomást). A regény megjelenésének várható időpontja: 2017. november 10.

Ha kedvet kaptál a regény elolvasásához, akkor kedvezményesen előrendelheted a könyvet IDE kattintva.

ISBN: 978 615 5692 71 0
Álomgyár Kiadó, 2017

Képek forrása:
1. Pixabay
2. Albert Levente oldala
3. Bilge Techno
4. 24.hu

*A bejegyzés címét a Prosectura együttestől kölcsönöztem.