A tavalyi Oscar-gálán a koreai Élősködők történelmet írt, miután első idegennyelvű filmként vehette át a legjobb filmnek járó szobrot az Akadémiától. Idén az (egyelőre) Oscar-jelölésig jutó Minari ugyan az amerikai filmgyártás terméke, de rendezője, Lee Isaac Chung és főszereplői is koreai származásúak.

Talán soha nem volt ennyire diverz az Oscar mezőnye, ha a jelölt színészeket és színésznőket nézzük, és a legjobb filmre jelölt alkotások közül is több reflektál elsősorban az amerikai, de más országok számára is releváns társadalmat feszítő kérdésekre. Ilyen például az intézményesült rasszizmus, ami napjainkban leginkább a tavaly kirobbant Black Lives Matter tüntetéseknek köszönhetően a közbeszéd tárgya. A felhozatalból az egyik leghíresebb amerikai pert feldolgozó A chicagói 7-ek tárgyalása is érinti a témakört. Egy másik jelölt, a Júdás és a Fekete Messiás című filmnek pedig központi témája az amerikai társadalomba éket verő rasszizmus, diszkrimináció és az ez ellen küzdő Fekete Párducok radikális polgárjogi mozgalma. Van feminista film is: az Ígéretes fiatal nő jelentősége sem elhanyagolható a #MeToo hatásaként kirobbant botrányok fényében.

A Minari egy Amerikába emigrált koreai család mindennapjait és megpróbáltatásait mutatja be. Habár a film még 2020 januárjában debütált a Sundance Filmfesztiválon, a mostani Oscaron még is jelentékenyebb. A Minari a fentebbi három társához hasonlóan szintén egy érzékeny témát fed le: a migrációt. Kiváltképp aktualizálja a filmet a tavaly elharapódzó erőszak az ázsiai-amerikaiak ellen (aminek gerjedésében nagy szerepe van a Kínából elindult koronavírus-járványnak). Az ez ellen való fellépésnek jegyében indult el a #StopAsianHate kampány is.

A film a 80-as évek Amerikájában játszódik. A négytagú koreai család Kaliforniából Arkansasba költözik, ahol az apuka, Jacob (Steve Yeun) próbálja megvalósítani a híres amerikai álmot. Hogy ezt elérje, vásárol egy 50 holdas földbirtokot, és farmernek áll, hogy anyaországának zöldségeit termessze. Az egész család beköltözik egy kerekeken álló épületbe. Jacob és felesége, Monica (Yeri Han) emellett stabil munkahellyel is rendelkeznek – csirkeválogatásból keresik meg a mindennapi betevőt, amíg a nagyreményű családi vállalkozás be nem indul. A farm sikerességében való kétely, a család izoláltsága a kezdetektől fogva konfliktusforrást jelent Jacob és Monica között. Velük lakik még két gyerekük, Anne (Noel Cho) és David (Alan S. Kim), valamint feltűnik a színen Monica anyukája (Yuh-yung Youn) is.

Az egész művön érződik, hogy a rendező, Lee Isaac Chung számára ez egy nagyon személyes projekt. Nem véletlenül, hisz a saját életéből merített: ő maga is egy arkansasi farmon töltötte gyermekkorának egy részét. A Minari ereje ebben is rejlik, a rendező pontosan tudja, hogy miről mesél. Megkapó és hiteles az egyszerűsége, az intimitása, a személyessége, a családi idill ábrázolása, azzal együtt, hogy a drámája, a létbizonytalanság, végig meghúzódik a háttérben. Nemcsak a család szeretetteljes, hanem a környezet is végtelenül kedves. Itt nyoma sincs a többi Oscar-filmre jellemző erőszakosságnak és forradalmi hevületnek. A Minari arkansasi milliőjében az emberek mosolygósok, érdeklődőek, és egytől-egyik pozitívan állnak hozzá az új jövevényekhez.

Ezzel együtt a film nem fog mindenkinek tetszeni. A Minari lassú, komótos tempót diktál, és tulajdonképpen semmi rendkívüli nem történik benne, csak az, ami egy bevándorló családról szóló filmben meg kell, hogy történjen. De, hogy ismételjem magam, minden aspektusában remekül működik. A karakterek egytől-egyig jól meg vannak írva: külön kiemelném a nagymamát, aki abban elüt a család többi tagjától, hogy nincs amerikai identitása, ezzel éles ellentétben áll a két gyerekkel, akik már elsősorban amerikaiak, és csak másodsorban koreaiak. A nagyinak köszönhetjük a humor és a dráma jelentős részét a filmben. Egy vicces mellékalak Paul, akiben a vallásos, egyszerű déli ember karikatúrája testesül meg, aki vasárnaponként fakeresztet vonszol a földúton és gyakorlott ördögűző. De ezzel együtt csupaszív figura, és a leghalványabb szikrája nincs meg benne a déli fehérekkel azonosított fajgyűlöletnek.

Mit lehetne még elmondani? A fényképezés, a vidéki táj szépsége megadja a körítést a film számára. A Minari gyönyörűen rendezett és idealista dráma összetett karakterekkel, de visszafogott és egyszerű történettel. Rózsaszínű, és kissé szentimentális – épp emiatt pont olyan film, amire a konfliktusokkal tűzdelt amerikai népnek leginkább szüksége van.