A Mr. Robot kapcsán sokan generációnk egyik legjobb sorozatáról beszélnek, egy olyan darabról, ami – ha elkészül – lehet akkora, vagy talán nagyobb jelentőségű, mint a Breaking Bad. Az első évad kritikájában szerzőtársam is hasonlóan vélekedett, azonban itt az ideje egy más perspektíva bemutatásának is. A Mr. Robot második évada rögtön egy két részes premierrel nyitott, és hogy miképp sikerült? A továbbiakban spoilereket nélkülözve beszélnék a Mr. Robotról.

De egyáltalán miért magáról a sorozatról írok, és nem csak a két új versenyzőről? Mivel semmi különbség se minőségben, se sztorivezetésben, se karakterekben. A Mr. Robot új felvonása pontosan olyan, mintha együtt forgatták volna az előző évaddal. Természetes folytatás, ami nem törődik a rajongók szükségtelen kiszolgálásával, nem a visszajelzésekre építkeznek. Ez pedig így van jól. Sam Esmail és csapata tudják mit szeretnének, és ha minden igaz, ezt öt évadra elegendően kitalálták. Ha egy dolog van, amit ezen oknál fogva nem tudok elvitatni ettől a sorozattól az ez: van szíve, minden egyes porcikájáról virít, hogy áll mögötte egy mesterelme, akinek vágya az, hogy elkészítse ezt a történetet. És akármilyen baljósan hangzott a bevezetőm, lehúzni Elliot vívódásának és a modern társadalom görbe tükrének történetét én se fogom.

Elliot napi szinten két tűz között van.

A Mr. Robot ugyanis jó, de nálam ennél a kategóriánál nem ment feljebb (nyugalom, az évadról valószínűleg nem én fogok írni). A cselekmény természetesen folyik egyik részből át a másikba, a párbeszédek, monológok elég krafttal rendelkeznek, azonban számomra egyszerűen hiányzott ebből az egészből valami (én se tudom megmondani, hogy mi), amitől minimális késztetést érezzek megnézni a következő epizódot, ami az első etapnál sosem fordult elő, és sajnálatos módon itt se. Az első évad a végére pedig inkább vált fárasztóvá, mintsem zseniálissá. Ezt elsősorban azért érzem fontosnak leszögezni, hogy érthető legyen, miért nem vagyok odáig a sorozatért, annak ellenére, hogy tetszik. Sőt, hajlandó vagyok belátni azt is, hogy itt valószínűleg inkább velem lesz a baj, mivel minden értéket látok, amikről egyesek beszélnek, csak valahogy nézés közben mégsem működik. No, de elég az oltó-kommentelésgátló beszédből (van ilyen szó?), milyen az a két premier epizód, ha csak külön vizsgáljuk őket?

Nos, az biztos, hogy fejlődés az előző évad végéhez képest, mivel hagy megfelelően időt kibontani Elliot egyéni problémáját, mintsem tizenöt percenként a nyakunkba zúdítani egy újabb csavart, ami inkább kitaszít az élményből. A kulcs pedig itt van: lassan kezd a Mr. Robot, csakúgy, mint tavaly, és ez nagyon jó. Látjuk a következményeket, hagy minket elmélyedni bennük, megengedi, hogy minden karakter sorsába mélyebb betekintést nyerjünk. Kivéve persze egyet, aki… Szóval spoiler nélkül: aki látta az első évadot, valószínűleg tudja kire gondolok. És az ő hiánya fájó, mivel messze ő volt a legérdekesebb és legjobb karakter az előző szezonban.

Fuck society. Vagy valami olyasmi.

Mint említettem, túl sok újat a rendszeres Mr. Robot nézőknek nem lehet mondani: a rendezésben még mindig nehéz hibát találni, a színészek jók, a valóság hiteles ábrázolása még mindig prioritás, és nem, így sem tudott meggyőzni, hogy számomra ez lehet zseniális. Nincs olyan sztorirész, ami miatt igazán éheznék a folytatásra. Jók a szereplők, de nem annyira, hogy túlságosan lekössenek. Azt hiszem egyelőre ez a személyes Mr. Robot paradoxonom lesz, ami főleg az első évad záró kettőse miatt alakult ki. Viszont kedves olvasó, ez azt jelenti, hogy számodra továbbra is zseniális marad. Az építőelemek lassacskán egymásra kerülnek és csak remélni tudom, hogy a második évad végére már én is hasonlóan fogok vélekedni, mert úgy érzem, van ebben potenciál, sokkal több, mint amennyit eddig elénk tártak.