A mozik kínálatába frissen bekerült Az új mutánsok méltó saját főszereplőihez, ugyanis sorsa a kezdetektől fogva igen hányattatott volt. Kezdésként a gyártó Fox akart újraforgatni bizonyos részeket, majd pedig a Disney, végül a koronavírus terjedése miatt kellett új premier dátumot keresni az X-Men ifjúsági ligájának kalandjaihoz. Ilyen körülmények között már akár a moziba kerülést is eredményként élheti meg a közönség.

Ezzel ellentétben Danielle Moonstar, a beazonosítatlan képességekkel rendelkező fiatal lány minden bizonnyal nem éli meg különösebben nagy eredménynek, hogy több hasonlóan tragikus múltú társával egyetemben egy világtól elzárt intézményben tartják, tanulmányozás céljából. A film során az ő történetük sötét részleteit ismerhetjük meg, miközben tinihez méltó módon lázadnak a kórház szabályai ellen, és próbálnak túlélni a körülöttük lévő titkok tengerében. Ezen a ponton sajnos rögzíteni kell, hogy az új mutánsok sorsát valójában nem a bemutatása körüli (egyébként tényleg bármilyen filmhez méltatlan) hercehurca pecsételte meg, hanem a koncepciótlanság.

A fent említett titkok csak lógnak a levegőben, mintegy mellékesen meg vannak említve, de egyik sem mozdítja előre a történetet, egyik sem kelti fel igazán a néző figyelmét, egyszerűen erőtlen az egész alkotás. Nincs olyan jelenet, amin azt érezheti a néző, hogy itt egy szál a koncepcióváltás áldozatául esett, pedig eredetileg jó lett volna. Kicsit az épp elmúlóban lévő young adult divat meglovagolása, kicsit a képregényrajongók kiszolgálása, kicsi dráma, kicsi romantika, kicsi akció, kicsi minden. A végeredmény olyan, mintha valakinek sokféle elképzelése lett volna, de sajnos mindegyiknek csak a felvezetését találta ki, és ezekből a felvezetésekből forgatott volna egy másfél órás szuperhősfilmet.

Azért igazságtalan volna azt mondani, hogy a film kifejezetten rossz volna. Van egy-egy akciójelenet, ami éppen jól működik, a sok háttérsztori kapcsán előkerülő különféle ellenfelek tudnak izgalmas vagy épp látványos perceket szerezni, a mutáns banda tagjai a maguk módján szerethetőek, de sajnos ezekből nem áll össze egy jól átgondolt és megrendezett popcornfilm. Sokkal inkább beszélhetünk egy külön-külön nem túl ötletes, de nem is különösebben rossz panelekből összerakott kaotikus, de egyszer nézhető kis építményről, amit a készítők nem tudtak jól összerakni. Nem csoda, hogy a stúdiók szeszélyeivel, majd a pandémiával súlyosbítva nem tudtak igazán jó ötletekkel, pláne újításokkal előjönni, mert valószínűleg ezek nélkül a nehezítések nélkül sem sikerült volna.

A film kapcsán egyértelműen az Anya-Taylor Joy által játszott Illyana karaktere lesz a legemlékezetesebb, akit a fiatal színésznő képes valami boszorkányos bájjal megtölteni, ami miatt az ő jeleneteit felüdülés nézni, jobb körülmények között akár egy spin-offot is ki tudott volna érdemelni Harley Quinn mintájára, ami jelen körülmények között persze nyilván nehezen elképzelhető, de legalább ezen a kis kalandon tud menteni egy kicsit jelenlétével.

A szomorú helyzet tehát az, hogy mind a filmkészítők, mint a külső körülmények határozatlansága vastagon benne van abban, hogy az X-Men franchise lezárása ilyen felemás eredménnyel sikerült. Kár érte, mert az alapanyagban bőven lett volna potenciál. Reméljük, nem kellenek mutáns képességek ahhoz, hogy a stúdiók tanuljanak valamit az esetből.