Miközben az élőszereplős Star Wars-sorozatok rendre megosztják a nagyérdeműt, az animációs sorozatok renoméja mit sem romlott (vagy csak keveset) a Klónok háborúja óta. Dave Filoni évek óta ezer százalékon pörög, ami az új Star Wars-projekteket illeti, ír, rendez, producerkedik, és szállítja az újabbnál újabb ötleteket. Mondhatni ő fogja össze azt az egyre inkább elburjánzó és átláthatatlanná váló világot, amivé Lucas univerzuma az elmúlt tíz esztendőben vált. A Jedihistóriák után, mely Ahsoka és Dooku személyiségének szemszögéből mérföldkőnek számító eseményekről oszlatta el a ködöt, ezúttal két olyan karakter kerül a reflektorfénybe a Birodalmi históriák epizódjaiban, akik egy az egyben Filoni alkotásainak gyümölcsei, és bizonyára sokan fognak velük első ízben megismerkedni.

Az első három résznek a Mandalóriból, majd az Ahsokából ismert dathomiri boszorkány, Morgan Elsbeth a főszereplője, míg a második hármasnak Barriss Offe, a Klónok háborújából megismert renegát padawan áll a középpontjában. Számtalan ismerős szereplő, valamint helyszín bukkan fel a hat epizódban, mind animációs, mind az élőszereplős frontról. Ahogyan Filoni a kötőanyaga a különböző filmeknek és szériáknak, úgy ezt a szerepet tölti be ez az antalógia-sorozat a messzi-messzi galaxisban. A háttérben számunkra ismerős, a világot átformáló események történnek, mint Dathomir felégetése, a 66-os parancs, a Birodalom kikiáltása, az inkvizíció – amiket mindössze Morgan és Barriss személye fog össze. Filoni mindig is élen járt az univerzumépítésben, és a Históriák évadjaiban teljesen kötetlenül élheti ki magát, akár olyan figurák beemelésével és kidolgozásával, akiknek egy másik sorozatban egy mondat sem jutott.

A Birodalmi históriák koncepciója véleményem szerint remek, és üdítő az eddig háttérbe szorult karakterek szemszögéből tekinteni erre a rendkívül színes és komplex univerzumra. Tónusa kifejezetten sötét, különösen Morgan három része, és ezt cseppet sem bánom. A Rossz osztag egyes részei és ez is bizonyítja (no meg persze az Andor), hogy akármennyire is gyerekmesének tartja Lucas azt általa teremtett világot, kifejezetten jól áll neki a komoly hangvétel. A Filonira jellemző fan service és nosztalgia áthatja a Birodalmi históriákat, de egyrészt ki ne látná viszont szívesen Thrawn-t, Grievoust vagy a Főinkvizítort, másrészt a főszereplők szempontjából minden cameo indokolt és téttel bír.

Kérdés, mennyi évadot bír még el Filoni antalógiája. Jómagam tudnám sorolni azokat az ikonikus szereplőket, akik megérdemelnék a rivaldafényt és érdekel, hogyan cizellálódnának egy új szerepkörben. Ugyanakkor a tíz-tizenöt percet számláló epizódok nem bírnak el túl elmélyült, rétegzett történeteket, és az kétségkívül Filoni tehetségét dicséri, hogy ennyire korlátozott időtartamban pusztán a képeivel képes sokat átadni Morgan és Barriss lényegéből (no persze senki nem bánná, ha a húsz-huszonöt percet elérné a részek hosszúsága). Sok fontos részlet homályban marad ezzel együtt, és igényli a néző fantáziáját, valamint könnyen önismétlővé válhat ez a fajta történetmesélés, kifejezetten akkor, ha mellékszereplők lesznek további évadokban is a középpontba állítva. Ez rávilágíthat Filoni történeti sablonjaira és hosszútávon tét nélkülivé válhat. Egyelőre azonban csak megköszönhetjük neki, mi, Star Wars-rajongók, hogy időről-időre újabb ajándékkal kedveskedik nekünk. Becsüljük ezt meg.