Nehéz a korona súlya – Arcane 2. évad kritika
Ha van valami, amiben a film- és sorozatrajongók többsége egyetérthet, akkor az az, hogy a videojáték az egyik legnehezebben mozgóképre átültethető médium. Különösen igaz ez a multiplayer játékokra, amiknek kimondott története sincsen, amire építeni lehetne egy forgatókönyvet. Így érthető, hogy amikor a Riot Games bejelentette, hogy a Netflixszel karöltve animációs sorozatot készítenek a rendkívül népszerű MOBA-juk, a League of Legends alapján, sokan kételkedtek a projekt sikerében.
Pedig nem is tévedhettek volna nagyobbat. A Riot és a francia Fortiche stúdió közreműködésében született Arcane nem csak hogy jó játékadaptáció lett, hanem minden létező elvárást felülmúlt. Történetvezetésben, karakterábrázolásban és világépítésben még a legtöbb élőszereplős sorozatra is köröket vert, az animációs sorozatok között pedig egyenesen páratlan élményt nyújtott. A siker nem is maradhatott el, a közönség mellett a kritikusok is imádták az Arcane-t, ami aztán az Annie-től kezdve az Emmy-n át a Game Awards-ig minden fontosabb díjat bezsebelt. A sorozat legnagyobb sikerének mégis azt tartják, hogy azok számára is tökéletesen érthető és élvezhető, akik nem ismerik az alapul szolgáló játékot (mint amilyen jelen sorok írója is, aki soha egyetlen percet sem játszott a League of Legends-szel).
Ezek után senkit sem ért váratlanul, hogy a Netflix berendelte a folytatást. Majd három év várakozás után derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy a második évad egyben az utolsó is lesz. Eleve nagy kihívás egy ilyen sikeres sorozatot folytatni, de a tudat, hogy ez egyben a történet végét is jelenti, minden bizonnyal extra terhet rótt a készítőkre. „Nehéz a korona súlya”, ahogy a második évad egyik dalában el is hangzik. A kérdés már csak az, hogy a Fortiche megrogyott-e a nyomás alatt?
A történet ott folytatódik, ahol az első évad véget ért: a gazdag és fejlett Piltover városát megrázta a tanács elleni kegyetlen támadás, a lakosok többsége pedig bosszút követel, amit a noxusi hadvezér, Ambessa készséggel megadna nekik. Caitlyn, aki elveszítette az édesanyját, kapva kapna az alkalmon, viszont a noxusi örökös, Mel attól fél, hogy ez nyílt háborúhoz vezetne. Eközben a szegénységtől és bűnözéstől szenvedő Zaunban lassan elszabadul a pokol, ahogy a Silco halála után keletkezett hatalmi vákuumot próbálják betölteni különféle gengszterek és bandák. Mindegyik fél hajtóvadászatot folytat Jinx után, de míg a piltoveriek a fejét akarják, addig a zauniaknak a zsíros vérdíjra fáj a foguk.
Nővére, Vi két tűz közé kerül, miután csatlakozik az Enforcerekhez, és meg kell találnia őt, de közben nem tud szabadulni a gondolattól, hogy Jinx álarca alatt még mindig ott van a húga, Powder. Eközben Ekko és Heimerdinger riasztó felfedezést tesznek: a mágikus energiák elkezdtek kiszivárogni a Hexgate-ekből, ami súlyos mutációkat idézett elő a környezetben. Kutatásuk elvezeti őket Jayce-hez, őt viszont barátja, Viktor állapota aggaszt a leginkább, aki egyre kevésbé emlékeztet egykori önmagára, ahogy megszállottan keresi a gyógymódot a betegségére.
A fenti szinopszisból is látszik, hogy a második évadnak jó pár karaktert és történetívet kellett egyensúlyoznia, illetve kielégítő lezárást nyújtania mindegyiknek. És sajnos ez nem minden esetben sikerült. Míg az első évad meg tudta oldani, hogy a kvázi főszereplő Jinx és Vi párosán kívül a többi szereplő is elég figyelmet kapjon, itt viszont ez már nem sikerült. Bizonyos karakterek több epizódra „eltűnnek”, és mire visszatérnek, már nem maradt elég idő, hogy az ő történetszáluk megfelelően el legyen varrva. Ennek ellenére a többi szereplőnek meg jutott néhány egészen karakteridegen pillanat, amikor a szöges ellentétét csinálják annak, amit elvárnánk tőlük, hogy aztán visszatérjenek a régi önmagukhoz (mintha csak azért írták volna bele ezeket a momentumokat a forgatókönyvbe, hogy eléggé drámai legyen az adott epizód).
Ami viszont ennél is nagyobb probléma az Arcane második évadával kapcsolatban, az a cselekmény tempója. Nagyon gyors tempót diktál majdnem az összes epizód, aminek eredményeként nem sok idő marad arra, hogy a karakterek és a történet lélegezzenek, és megfelelően ki tudjanak bontakozni. Így viszont a sorozat fináléja is hagy némi kívánnivalót maga után: katasztrofálisnak semmiképpen sem nevezném, de ennél azért többet is ki lehetett volna hozni belőle. Az ember nem tud nem arra gondolni, hogy a Fortiche eredetileg kettőnél több évadot tervezett, aztán a Netflix rájuk szólt, hogy ennyivel kell beérniük (ennek valószínűleg köze lehet az animációs sorozatok világában példa nélküli 250 millió dolláros büdzsének), így amit még el akartak mesélni, azt ebbe a kilenc epizódba kellett belesűríteniük.
De hogy ne csak a negatívumokról essen szó, beszéljünk inkább arról, amiben továbbra is elsőrangú a sorozat, ez pedig az animáció. Magabiztosan állíthatom, hogy az Arcane nem csak a Netflix legjobban kinéző animációs sorozata, hanem látvány terén ott a helye az elmúlt húsz év legszebb sorozatai között. A festménynek is beillő hátterek, a legapróbb részletekre is gondos figyelmet fordító karakterdesign, és a 2D-s effektekkel megtámogatott, mesterien koreografált harcjelenetek egytől egyig gyönyörködtetik a nézőt.
A hangokról és a zenéről is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Az évad zenei aláfestéséért pedig ezúttal is olyan híres énekesek és zenekarok felelnek, mint Woodkid, a Linkin Park és a Twenty One Pilots (itt azért halkan jegyzem meg, hogy ebben az évadban egy kicsit sok volt a zenés montázsokból, sokszor olyan érzésem volt, mintha egy AMV-t néznék). A színészek ezúttal is a maximumot hozzák ki a szerepükből, ami rengeteget hozzátesz a drámai pillanatok átélhetőségéhez. Audiovizuális szempontból tehát továbbra is olyan élményt nyújt az Arcane, amivel csak nagyon kevés animációs sorozat tudja felvenni a versenyt.
Minden hibája ellenére én jól szórakoztam a második évad nézése közben, összességében pedig határozottan megérte a Riot és a Fortiche hazárdjátéka, hiszen az első évad közel tökéletességéből semmit sem vonnak le a második tökéletlenségei. Az Arcane még így is minden idők egyik legjobb animációs sorozata, és a valaha készült egyik legjobb játékadaptáció. Én pedig alig várom, hogy visszatérhessünk Runeterra világába, új karakterekkel és új történeteken keresztül.
A sorozat megtekinthető a Netflixen.