Valószínűleg sokakban él az a tévhit, hogy nincsenek is igazán magyar szerzők. Vagy legalábbis olyanok, akik akár nemzetközi viszonylatban is helyt tudnának állni az egyes alkotásaikkal. A valóság azonban az, hogy számos olyan magyar szerző tevékenykedik, akik csak egyszerűen nem kapnak megfelelő háttértámogatást ahhoz, hogy kellőképpen ki tudjanak teljesedni. Ennek oka főként a jelenlegi magyar könyvpiaci rendszer finoman szólva is hiányos működésében rejlik, amiről akár egy külön cikksorozatot is lehetne írni. Ugyanakkor vannak olyan szervezetek, amelyek különböző módokon igyekeznek lehetőséget biztosítani az egyes szerzőknek. Ilyen például a Twister kiadó Bekezdés nevű pályázata is, aminek a 2018-as győztese Tarja Kauppinen és az ő A Nép igazsága című alkotása. Óriási hírünk van! A Kritizátort pár napja már moly.hu-n is megtaláljátok.

Habár maga a szerző, Tarja Kauppinen egy álnevet használ, amivel valódi kilétét igyekszik levédeni. Viszont aránylag meglehetősen aktívan jelen van a közösségi média különböző felületein és bizonyos eseményeken még akár személyes találkozóra is van vele lehetőség. Ez talán valahol némileg ellentmondásosnak tűnik, azonban a jelenlegi média berendezkedés és a magyar könyvpiac működési viszonyai miatt mégis szükségszerű, hogyha az adott szerző valamilyen szinten érvényesülni szeretne. Valamint ez egyfajta marketing eszköz is.

Ha pedig már szóba kerültek a marketing eszközök, akkor érdemes kitérni a könyv borítójára is, hiszen a könyvek esetében a borító a legfőbb tényező, mind marketing és mind művészi tekintetben. Márpedig a Nép igazsága ilyen téren egy kifejezetten figyelemreméltó alkotás. A borító kialakítása némileg rajzfilmes jellegű, hasonló stílusú, mint a Borderlands nevű videojáték és a regény egyik főbb szereplőjét ábrázolja a cselekmény egyik központi helyszínén. Emellett magának a képnek is van egyfajta sajátos kisugárzása, ami képes felkelteni a figyelmet.

Viszont ami a történetet illeti, arról még spoileresen is nehéz lenne bármit mondani. Egyfelől mert a történet nem teljesen egységes, hanem inkább amolyan epizodikus jellegű. Vagyis a Nép igazsága egy afféle antológia kötetnek tekinthető, amit egyébként maga a szerző, Tarja Kauppinen is megerősített. Így a könyv egyes cselekmény szálai között nincs különösebb összefüggés inkább csak afféle kapcsolódási pontok, amik valamilyen szinten egy egységes történetté teszik ezt az alkotást.

Emellett a regény bár műfajilag fantasy-nek van kategorizálva mégis inkább egyfajta szatírisztikus stílus vonalat követ. Emiatt pedig maga a cselekmény sem veszi magát túlságosan komolyan, habár helyenként meglehetősen komoly témákat dolgozz fel. Vagy legalábbis igyekszik bemutatni, még ha olykor kissé karikatúrisztikus formában is. Valamint a történet egyes pontjain vannak bizonyos visszatérő gag-ek. Mint például az egyik főhős lova, akit BMW-nek hívnak.

Ugyanakkor a Nép igazságának van egy másik jellegzetes vonása, ami egyben a szerző, Tarja Kauppinen stílus jegye is, hogy rengeteg olyan egyedi szókapcsolatot és kifejezést használ, amelyek ugyan nyelvtanilag érdekesek és némileg talán hozzá is adnak a regényhez. Azonban sok esetben mégis elég öncélúnak és feleslegesnek érződik a használatuk. Személy szerint én bevallom, hogy számos olyan szó és kifejezés volt ezek között, amelyeknek a mai napig fogalmam sincs a jelentéséről. Habár a szövegkörnyezet alapján általában ki lehet találni, hogy mire utalhatott a szerző.

Ez pedig el is vezet a következő ponthoz, miszerint a Nép igazságának a története és szerkezeti felépítése mögött érezhetően van valami koncepció, viszont az egész alkotás annyira kaotikus és helyenként némileg követhetetlen is. Ráadásul a könyv középső részénél valamelyest a cselekmény is ellaposodik, hova tovább egyesek számára még akár unalmassá is válhat. Valamint a szerző, Tarja Kauppinen bizonyos dolgokat érezhetően nem szeretne belevinni a történetébe vagy legalábbis a szükségesnél jobban ábrázolni és ez sok esetben kihatással van a könyv befogadhatóságára.

Noha ettől még a Nép igazsága nem feltétlenül tekinthető egy rossz alkotásnak. Bár valószínűleg vannak, illetve lesznek majd olyanok, akik részben emiatt annak fogják tartani. Ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni, hogy egyes szerzők olykor hajlamosak bizonyos dolgok kapcsán túlzásokba esni és ilyenkor általában nem árt, hogyha van valaki, ideális esetben egy szerkesztő, aki némileg kordában tudja tartani az adott szerző baromságait. Márpedig Tarja Kauppinen esetében olykor határozottan elszaladt az a bizonyos mondabeli ló és valószínűleg kellett valamennyi kiadói közbeavatkozás, hogy ez a könyv olyan legyen amilyen.

Hasonló a helyzet a könyv egyes karaktereivel is, akik bár kétségkívül emlékezetes figurák vagy legalábbis kellően egyedinek mondhatók. Azonban az ő esetükben is megfigyelhető, hogy bár feltehetően volt egyfajta koncepció a megalkotásuk és az ábrázolásuk mögött, mégis a könyv egy bizonyos pontja után elég zavaró, hogy szinte az összes karakter egy utolsó rohadék vagy valami szerencsétlen flótás és emiatt nem igazán lehet velük azonosulni. Ezáltal pedig az olvasók egy része inkább csak végig nézi, hogy mi történik az egyes karakterekkel mindenfajta különösebb érdeklődés nélkül.

Személy szerint különösebben nem szeretnék kitérni az egyes karakterekre, mivel az egyfelől meglehetősen spoileres lenne. Másfelől pedig mert sajnos önmagában véve a karakterek nagyrésze sem kifejezetten érdekes, vagy legalábbis különösebben nincsen árnyalva a jellemük. Emellett ennél az alkotásnál is megfigyelhető az a jelenség, hogy a szerző valamilyen módon igyekezett belehelyezni magát a történetbe. Márpedig ez egy meglehetősen kényes és kétes kimenetelű dolog, mivel a szerzők egy része ilyenkor nagyon túldimenzionálja a saját karakterét és ez sok esetben kihatással van a történetre is, inkább negatív irányba.

Habár ilyen szempontból Tarja Kauppinen még egy viszonylag korrekt megoldást alkalmazott. Illetve az ő nevével ellátott karakterhez tartozik egy kisebb történetbeli csavar is. Ám ez meglehetősen kidolgozatlan és emiatt valószínűleg sokak számára nem fogja elérni a szerző által kívánt hatást. Ráadásul és ez némileg spoiler, olyan különösebb ráhatása a történetre sincs, így inkább csak egy afféle érdekességnek szánt adalék az egész.

VÉGSZÓ: összességében véve a Nép igazsága egy határozottan egyedi és érdekes alkotás. Azonban a közönség egy jelentős részének nem feltétlenül fogja elnyerni a tetszését.