A virtuális jövő érthető módon nagyon régóta érdekli az embereket. Bármennyire is furcsa, de már 1968-ban is létezett egy erre a célra létrehozott eszköz. Mert ugyan ki ne szeretne egy, a valódival megegyező világban lenni egy ideig? Ezt a témát karolta fel és fűszerezte meg a Sprawl-trilógiával ismertté vált William Gibson, a 2014-ben megjelent A periféria című könyvével. Az Amazonnál pedig úgy döntöttek, hogy bár Gibson műveit nehéz képernyőre vinni, de ők mégis megbírkóznak ezzel a lehetetlennek tűnő feladattal. A cikk minimális spoilert tartalmaz. Csak saját felelősségedre olvasd el! Azzal mindenképp jobban jársz ha előbb megnézed a sorozatot és után térsz vissza a cikkhez.

A periféria egyik legzseniálisabb húzása az, hogy rögtön két főbb szálra bontja a cselekményt. Az egyik történetszál 2032-ben játszódik a fiktív Észak-Karolinában található Clantonban, míg a másik 2099 és 2100 Londonjában. Hogy mi a kapcsolat a két hely és idő között? Pontosan ez adja az egész széria lényegét. A főszereplőnk Flynne Fisher és bátyja, Burton egy érdekes kütyüt kapnak a Milagros Coldiron nevű cégtől. Burton ugyanis abból él, hogy különböző VR játékokat, úgynevezett simeket tesztel. Mivel húga sokkal jobban teljesít ezekben a szimulációkban, az új headsetet is ő próbálja fel. Flynne így a jelenéhez képest előreugrik hatvanhét évet, és Amerika helyett egy futurisztikus Londonban találja magát. Később azonban kiderül, hogy ez a ‘játék’ közel sem olyan, mint azok amikkel régen játszott, mert itt mindent valóságosnak él meg. Mindezt egy olyan helyen tapasztalja meg, amit szintén valódinak érez.

Az, hogy ezzel a kvantumcsatornázásnak nevezett folyamattal ‘lehet az időben, és lényegében a térben is utazni’, rengeteg logikai és időutazós bakitól és paradoxontól megmenti a szériát. A múlt és a jelen közötti különbségek pedig tovább fűszerezik az eddig is érdekes szériát. Clanton egy igazi westernbe illő kisváros, ahol mindenki ismer mindenkit és hamar feltűnik az, ha valami eltér a korábban megszokottól. Flynne-ék is egy a várostól távoli helyen élnek békében, beteg édesanyjukkal. Szinte csak a simek visznek egy kis változatosságot az emberek életébe, amik segítségével kiszakadhatnak a hétköznapokból. Amikor Burton viszont megkapja és húga kipróbálja a headsetet, akkor alaposan felpörögnek az események. Darkwebről toborzott zsoldosok, egy bármire kész édesapa és a város kvázi polgármestere is azon fáradozik, hogy eltegye Fisheréket láb alól. Mindezt azért, mert a jövőben létező Kutató Intézet (innentől KI) nem szeretné ha a technológiája és a titkai illetéktelenek kezébe kerülne.

Egymásnak feszülő felekből pedig bőven találkozhatunk a történet során. Kezdetnek itt van az előbb említett KI, akik a Főnyereménynek hívott apokaliptikus események után azon fáradoztak, hogy valamelyest technológiájukkal helyrehozzák a károkat. Hozzájuk köthetőek a felhőkarcolónyi, leginkább reneszánsz szobrok által inspirált monstrumok, akik amolyan levegőtisztítóként funkcionálnak. Aztán ott van a Klept, ami lényegében a maffiózók, pontosabban az orosz maffia megnevezése. Őket a befolyásos Lev Zubov vezeti és bár csak kevés információt tudunk meg róluk, az biztos hogy sokkal több van a tarsolyukban. A londoni rendőrség csak az évad második felében jelenik meg, de karizmatikus vezetőjük, Ainsley Lowbeer egy közel Zubovhoz hasonló vezető. Végül pedig a neoprimek képviselik a lázadókat, akik mindenkinek keresztbe akarnak tenni.

Ebben a világban kell boldogulnia Flynne-nek, vagyis pontosabban a perifériájának. A legifjabb Fisher ugyanis ezen a testen keresztül csatlakozik a londoni eseményekhez, mert amikor éppen nincs online, egy MI vezérli a perifériáját. A pilotban a készítők remekül felvázolják a sztorit. Burton helyett húga hajt végre egy küldetést, aminek az a célja, hogy elrabolja a KI egyik munkatársát. Talán túl simán is mennek a dolgok, de senki sem adja ilyen könnyen magát, ezzel el is kezdődik Flynne-ék kalandja, ami egyben egy krimi is, mivel szinte mindenki a felvezetőben megismert Aelita West után nyomoz. Mi pedig próbálunk eligazodni az idősíkok és a helyek között, amihez a készítők megfelelő kapaszkodót is adnak. Látványban is élesen elkülönül a két fő helyszín, és szereplők tekintetében is bőven van eltérés.

A gyakorlottabb sorozatfanok itt lesajnálóan mondanák, hogy ‘ugyan, egy idő után úgyis elfárad az évad’. De meg kell lepjek mindenkit, hogy ez közel sincs így. Idén eddig kilenc újonc sorozatot láttam, és már nyolcadik éve foglalkozok filmekkel és sorozatokkal, ami jócskán feltolta az ingerküszöböm. De A perifériának ezt bámulatosan sikerült megugrania. Már maga a pilot is egy olyan sok potenciált tartogató sorozatot mutat be, amire csak nagyon kevés példa van. A látvány, a csavarokban bővelkedő történet és a remek szereplők pedig egy olyan egyveleget alkotnak, ami után a sci-fi rajongók elégedetten csettintenek.

Persze ehhez kellenek olyan színészek, mint Chloë Grace Moretz, aki szó szerint magára ölti Flynne karakterét. Moretz gyakorlott színész, minden cselekedete, arcjátéka hiteles, ami egy ennyire komplex történet során a minimum. Nem volt könnyű dolga mert bár bőven vannak más karakterek is a sorozatban, mégis az ő vállát nyomja a legtöbb felelősség, ergó a remek sztori mellett ő alkotja a sorozat fő vázát. Jack Reynort legtöbben a Fehér éjszakákból ismerhetik. Ezúttal egy támogató és törődő testvért alakít, aki egykori katonatársai, na meg a közöttük lévő kapcsolat (haptikus beültetések, amik segítségével tényleg mindenki látja és érzi azt, amit a másik) segítségével, remek akadályt képeznek a családját fenyegető ellenségek számára. Működik is a báty-húg kapcsolat és egy percre se kérdőjeleznénk meg azt, hogy Moretz és Reynor a valóságban nem állnak egymással rokoni kapcsolatban. De ugyanígy megemlíthetem még Lev Zubov-ot (J. J. Feild), Corbell Pickett-et (Louis Herthum) és a fantasztikus Chersie Nuland-ot (T’Nia Miller) aki a KI igazi elmebeteg igazgatóját (?) alakítja.

Nagyon meg kell becsülni A perifériát, mert az ennyire jó sorozat rettenetesen ritka. Hiába ez az óriási dömping, csak tényleg kevés sorozat emelkedik ki ebből a hatalmas kínálatból. Itt szeretném megköszönni Lisa Joy-nak és Jonathan Nolannek, hogy producerként segítették azt, hogy ez a sorozat megvalósuljon. Habár az általuk készített Westworld a negyedik évaddal véget ért, remélem Gibson adaptációjával is eljutnak addig, hogy még sok-sok évadon keresztül élvezhessük ezt az érdekes történetet. A periféria már most folytatásért kiállt, mert olyan pofátlan cliffhangerrel búcsúzunk az első etaptól, hogy attól mindenki a haját tépi majd.

Az Amazon pedig úgy tűnik, hogy a The Boys mellett talált egy újabb ékkövet magának. A darálást csak akkor ajánlom ha bírjátok a sok információt, mert ugyan el lehet igazodni ebben a világban, de jobb naponta megnézni egy epizódót, hogy azon kedvetekre rágódjatok. A virtuális valóságra épülő alkotások pedig a Ready Player One mellett kaptak egy újabb elemet, amit remélhetőleg az idők során még többen megfognak ismerni.