Egy napon, ha megérkeznek hozzánk az idegenek, nem egy Michael Bay típusú látványorgia részesei leszünk, hanem próbára tesszük az emberiség kommunikációkészségét. Denis Villeneuve filmje, az Érkezés erről szól, és igyekszik feltárni milyen módon hatna egy ilyen jelenség a világra, ha a lehető legrealistább szempontból szeretnénk vizsgálódni. Egy mesterien, szinte mérnöki pontossággal elkészített filmről beszélünk, ami immár sokadjára bizonyítja, hogy a rendező úrral érdemes, sőt, kell foglalkozni. Most, egyelőre ne a múltat (Felperzselt föld, Ellenség, Fogságban, Sicario – A bérgyilkos) vagy a jövőt beszéljük ki (Blade Runner 2049), hanem nézzük meg, mi teszi az Érkezést a 2016-os filmév legjobb sci-fi darabjává.

Maga a cselekmény nem túlságosan vaskos, pár mondatban összefoglalható. Idegenek érkeznek a bolygónkra, mi pedig nem tudjuk, hogy mit szeretnének. Louise (Amy Adams), a nyelvészet jártas tudósa az amerikai hadsereg kérésére segít megfejteni az idegenek nyelvét, hogy felvegyük velük a kommunikációt, ezzel szándékozva elkerülni egy hatalmas háborút. A nyelv az elsődleges fegyverré válhat vagy a békekötés eszköze lehet. Nem egy túlságosan összetett filmről van szó, pusztán egy elképesztő profizmussal megkomponált darabról, melynek a története – ha belegondolunk – egyszerű, mint a faék, viszont egyszerűségében is lenyűgöző. Biztos alapot ad egy film utáni beszélgetésre, lévén hagy helyet az ember fantáziájának, ezzel tökéletes vitaalapnak megtéve a történet lehetséges következményeit.

A film legszebb beállítása.

Villeneuve az Érkezésben a monumentalitás érzetét minimalista eszközökkel éri el. Nem érzi szükségesnek, hogy mindent megmutasson. Beéri azzal is, hogy egyes jelenetekben beláthatatlannak tűnjenek az események. Érezzük, hogy amit a kamera mutat, az csak egy szelete a történésnek, az élet nem áll meg a felvett képen, hanem rajta kívül is erőteljesen zajlik. Egy földönkívüli invázió esetében ez átláthatatlanságot és grandiózusságot ad a történéseknek, pont ahogyan a valóságban is elképzelnénk. És ha már az átláthatatlanságnál tartunk, kisebb-nagyobb kikacsintások bemutatják nekünk, hogy az emberiség a Föld különböző pontjain hogyan reagál az idegen űrhajók jelenlétére. Szinte egy helyen játszódik a film, mégis globálisnak érezzük.

Tulajdonképpen nehéz belekötni az Érkezésbe. Amy Adams, csakúgy mint az Éjszakai ragadozók esetében, itt is főszerepet tölt be, és szintén hasonlóan: a többiek inkább asszisztálnak neki (még Jeremy Renner figurája is). Technikailag, színészileg és struktúraügyileg egy remekül kivitelezett filmről beszélhetünk, azonban az is bizonyos, hogy ez nem mindenki filmje. Lassan építkezik, hagyja, hogy kibontakozzon és lélegezzen a cselekménye. Nem kíván a szokásos inváziófilmek csatáival élni, beéri a feszültséggel, így mikor beülünk az Érkezésre, érdemes szemünk előtt tartani, hogy mire is ültünk be.

Amy Adams személyes drámája a film talán legkiemelkedőbb pontja.

Összefoglaló gyanánt pedig… Hiszen az első bekezdésben összefoglaltam, nem? Az Érkezés a 2016-os év legjobb sci-fije, noha versenytársai aligha akadtak. Ez önmagában gyenge ajánlólevél lenne, helyette inkább megnevezném az utóbbi évek egyik legjelentősebb és egyik legkiválóbban összerakott sci-fijének. Villeneuve rendezői képességei kapcsán továbbra sincsenek kérdések, izgatottan várjuk mit hoz ki a Szárnyas fejvadász folytatásából.