Az Assassin’s Creed Valhalla egy erősen megosztó játék. Igazából csakúgy, mint az RPG-éra korábbi részei, az Origins és az Odyssey. Van aki imádja őket, van aki rühelli. Én valahol középen helyezkedek el a kérdésben, hiszen bár vannak az új epizódoknak előnyei, de sajnos legalább ugyanakkora hátrányai is. Névlegesen, hogy teljesen elvesztették az AC jellegüket. De az alapjátékok körüli viták soha nem állították meg a Ubisoftot, hogy a sztorit kiegészítő, vagy épp folytató DLC-ket pumpáljon ki magából. A Wrath of the Druids-ról már volt szó. Ezúttal a The Siege of Paris-t vesszük górcső alá.

A kiegészítő keretein belül Eivor “frankfőddre” utazik, hogy segítsen régi ismerőseinek kifosztani, az ekkor már fontos európai városnak számító Párizst, a Nyugati Frank Királyság fővárosát, ahol az enyhén elembeteg III. (Kövér) Károly növeszti a seggét és gonoszkodik (legalábbis a Ubisoft értelmezésében). Természetesen maga az ostrom is több, mint aminek látszik és Eivor egy újabb nagy történelmi összeesküvés közepén találja magát, ahol kénytelen-kelletlen nem csak a vikingek és a frankok közt kell közvetítenie, hanem egy újabb titkos társaság szarkavarásába is nyakig bele kell másznia. Mindent összevetve egyébként egy egész korrekt sztorit kapunk, mely egyes pillanataiban már klasszikus AC megvillanásai vannak. A magam részéről igazán üdvözöltem a háttérben meghúzódó politikai katymaszolást és a francia oldal mellékszereplői, III. Károly, felesége Richardis, és Odo gróf mind remekül megírt karakterek.

Sajnos játékmenet terén nem villog ennyire a The Siege of Paris. Lényegében ugyanazt fogjuk kapni, mint az alapjátékban, így ha azt szeretted, akkor ezt is fogod, ha pedig azt nem , akkor ezt sem. Én sajnos az utóbbi kategóriába tartozom. Számomra ez az MMORPG-jellegű játékmenet, a szuperképességekkel meg minden mifenével továbbra sem bejövős. Ahogy az irányítást és a harcrendszert sem tudom megszokni. Ráadásul a montreali arcok nem is nagyon követtek el semmit annak érdekében, hogy kicsit optimalizálják, de legalább kezesebbé tegyék az egészet. Így pont ugyanolyan nyögvenyelős és néhány helyen idegesítő az egész. Cserébe viszont kapunk egy új fegyverosztályt, az rövid kardot. Ezekből kettő is lehet egyszerre Eivornál és játéktechnikailag hasonlóan működnek, mint korábban a fejszék. Csak ezek kardok…haha. Favicceket félretéve, egyébként ez egy örömteli újítás szerintem, mert az általuk biztosított újdonság viszont feldobja a harcrendszert, egy kicsit legalábbis.

Sajnos nem nagyon fogják feldobni a mókát a mellékes tevékenységek sem. A “normál” mellékküldetésekből nagyon kevés van és azok is a “meh” kategóriába esnek. Ha nem lennének sem hiányoznának, és a feladat befejezése után pont nem is fogunk rájuk emlékezni. Ezeken felül nagyjából ugyanazokat a mellékes, színes pöttyökkel jelölt tennivalókat kapjuk, mint az alapjátékban. Ennek megfelelően pont ugyanolyan érdektelen, semmitmondó és unalmas is mind. Persze ezeket nem kötelező teljesíteni, még annyira sem, mint a fő térképen, hiszen mire a Frank királyságba érünk, valszeg már nem leszünk rákényszerülve az XP és nyersanyag grindra. Persze ez nem menti fel a játékot, de legalább nem szívunk feleslegesen. Ja, kapunk egy teljesen új mellékes szálat is, az úgynevezett felkelő küldetéseket. Ezekben a sajátjaik ellen harcoló frank felkelőknek kell segíteni, változó küldetések során. A változatosságuk nulla, az élményfaktor közel ezzel azonos. Nagyjából ez a két mondat elég is róluk. Csak ezért ne vegyétek meg a DLC-t.

A Ubisoft stúdiói általában nagymesterei a világépítésnek. Sajnos azonban Párizs és környékével vagy kedvük, vagy idejük nem volt foglalkozni. Félreértés ne essék, ezt nem arra értem, hogy sokkal kisebb a térkép, mert az logikus. Nem is arról van szó, hogy ne lenne úgymond megpakolva. Sokkal inkább arra gondolok, hogy ez a map kivételesen teljesen unalmas. Még magának Párizsnak sem sikerült semmi egyediséget kölcsönözni, a többi, kisebb helyszínről meg már nem is beszélve. Persze az asset-ek újrafelhasználása nem ritka, de a frank területek egy az egyben az egyben úgy néznek ki, mint az alaptérkép bármely régiója és sajnos semmiben nem igyekeztek akár csak egy kicsit is azt az érzetet kelteni bennünk, hogy amúgy egy teljesen más földrajzi területen mozgunk az alapjáték Angliájához képest. Azért ez nagy kár, és főleg ettől a stúdiótól csalódás.

Pláne annak fényében, hogy valahogy a The Siege of Paris technológiai téren is ugyanezt a kvázi lustaságot mutatja. A Valhalla eleve nem túl tökéletes ilyen téren, mert az életben nem dobott még ki játék az asztalra annyiszor, mint a Valhalla. Na, ilyen téren amúgy pont javult a DLC, mert ebből sokkal kevesebbet tapasztaltam. Ezzel szemben azonban minden másban visszaesést tapasztaltam technikai téren. Brutálisan ingadozó FPS, teljesen indokolatlan beszaggatások, folyamatos fizikai és grafikai bugok tarkítják a játékélményt. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor gameplay bugokkal is bőven összefuthatunk – el nem induló szkriptek, beragadó NPC-k, nagyjából bármi, amit el tudsz képzelni. Mindezt úgy, hogy már megszámolni sem tudom hány foltot kapott a játék. Nem azt mondom, hogy játszhatatlan az egész, mert nem az. Ráadásul én relatív elnéző is vagyok a hibákkal szemben. De nagyon sokszor már nekem is zavaró volt.

Összegezve a fent leírtakat, a The Siege of Paris nem világ legjobb kiegészítője. És habár kapunk egy egész korrekt alapsztorit ez önmagában sajnos nem elegendő a dicsőséghez, mert szinte minden más elem kapufára megy. Persze megértem, hogy a gameplay gyökeres megváltoztatását nem lehet várni egy DLC-től, de mivel szerintem az az eredeti játékban sem volt felhőtlen élmény, így a kiegészítőben sem tudtam vele megbarátkozni. A technikai gikszerek meg csupán bosszantóak. Egyébiránt ha szeretted az alap Valhallát, akkor valószínűleg ezt is fogod. Ha viszont nem, akkor ezzel még kevésbé fogod. Bárhogy is legyen, önmagában a The Siege of Paris-ért nem érdemes pénzt kiadnod, maximum valami csomag részeként.