Sylvester Stallone eddig is értett ahhoz, hogy az egykori filmes ikonjait feltámassza, mind Rocky Balboa, mind John Rambo megkapta a maga végtisztességét. Az olasz származású akciósztár maga rendezte az eredetileg zárásnak szánt felvonásokat, de a hollywood-i gépezet közbeszólt.  A Creed I. és II. képében az egykori boxoló történetének fejezeti bővültek, míg az egykori vietnámi veterán (állítólagos) utolsó küldetését idén kaptuk meg.

John Rambo már tizenegy éve hazatért, a családi farmon él, lovakat nevel, illetve önkéntes munkájával segíti a közeli város életét. Annak ellenére, hogy a háborús emlékei még élénken vele vannak, úgy tűnik boldog életet él, bejárónőjével, és annak unokájával, akit lányaként szeret. Egyik nap a lány úgy dönt, hogy megkeresi az apját, aki évekkel ezelőtt elhagyta őket. A sors úgy hozza, hogy egy mexikói gengszterbanda elkapja a keresés közben, és prostituáltnak állítják. Főhősünknek sem kell több, elindul a lányért átgázolva mindenen és mindenkin.

Legfőképp a nézőn. Ezzel a résszel ugyanis megint ott tartunk, ahol annak idején a másodikkal. Az előtte lévő film (jelen esetben a negyedik) felvázolt a maga módján átérezhető drámát, a folytatása pedig ennek teljes mértékben ellent mond, de olyan szinten hogy az már felháborító. Pláne abban a tudatban, hogy Stallone a rendezést nem is vállalta, viszont a forgatókönyvírásban részt vett, bár forgatókönyvről ennek a filmnek az esetén nem nagyon beszélhetünk.

Természetesen senki sem akart világmegváltó történetet látni. Egy több mint harminc éves sorozatról beszélünk, nehéz is lenne sok újító dolgot belepakolni egyetlen alkotásba. Egy sablonos történetet is elő lehet adni úgy, hogy frissítőleg hasson. Ehhez jó stílusérzék kell, valamint jó előadásmód, viszont sajnos egyik sem teljesül.

Elkészítési szempontból is kifogásolható. Az elején látható, látványosnak szánt, megmentős jelenet borzasztóan rosszul néz ki. Tényleg azt az érzetet kelti, mintha egy napjuk lett volna felvenni az egész jelenetsort, és nem is próbálhatták el többször. Itt viszont megvédeném a produkciót, mert ez gagyi színvonal csak erre a részére igaz. A maradék, körülbelül kilencven perc egy teljes sablonra húzott akciófilm, aminek a végén van az a bizonyos barlangos mészárlás. Az egész marketinget erre húzták fel, a filmben körülbelül tíz percet, ha kitesz. Ennek ellenére látszik, hogy Rambo egyáltalán nem ment ki a formából, meglepően véres és brutális képsorokat is tartalmaz, egyáltalán nem véletlen a tizennyolcas besorolás.

Ami a leginkább szembetűnő és fülsértő, azok a párbeszédek. Senki sem Shakespeare idézetekért ül be egy ilyen filmre, de a minimum szint elvárható szövegírás terén, amiknek a naivitásától és bugyutaságától nem akar egyből a falnak menni. Ennek kapcsán beszélni kell magával a főszereplőről. Ne a színészi játékkal, az Stallone szintjén maradva teljesen korrekt, hanem a figura személyiségével. Lehetett volna neki a korábbi ,,kalandok” alapján egyfajta ívet leírni a jellemével, a film fel is vet különféle témákat, például a lelkiismeret-furdalás, a múlt nem felejt témakör, de ezekből sokkal több kellett volna és jobban is ki lehetett volna bontani.

Random flashbackeket látunk, amik sehova sem vezetnek.  Lehetett volna ebből egy méltó emlékművet állítani egy ikonikus figurának, jó akciókkal megfűszerezve, de helyette nézhetjük, ahogy egy inkompetens kartell számtalanszor látott embereit lemészárolja. Valamit próbáltak összerakni a végső jelenettel, de egyszerűen nem említhető egy lapon az első rész fantasztikus monológjával, vagy akár a negyedik rész csendes, megbékélő végkifejletével.

Az utolsó képsorokban pedig egy összevágást láthatunk az összes eddigi filmből. Ezek láttán talán kijelenthetjük, hogy nem lesz több folytatás. Talán jobb is így. Pedig annyira jó lett volna egy méltó lezárással befejezni egy tragikus sorsú hős történetét.