Lassan beleununk abba, hogy mindenhonnan csak a zombik, az emberevő élőhalottak bukkannak fel, akik mindenáron az agyunkat (vagy legalábbis a figyelmünket) akarják felfalni. Mára a farkasemberek, a vámpírok és az egyéb szörnyetegek háttérbe lettek szorítva, tekintve, hogy a zombikkal a fogyasztói társadalom sokkal jobban tud azonosulni, hiszen mi magunk is szerves cseppjei vagyunk ennek a megállíthatatlan folyónak. Szerencsére a japán animék nem hagyják a többi lényt sem egy mederben kiszáradni, és mindig egy kis újítással, pár dolog elvételével és hozzáadásával igyekeznek felszolgálni a fogyasztók számára ezeket a majdnem elfeledett kreatúrákat. A vámpír kultusz mai napig nagy jelentőségű Japánban, azon belül is a mangák és animék világában.
Hamlet, Bambi, Az oroszlánkirály. Mind egy száműzött trónörökös sorsát és visszatérését mutatja be, de a legnagyobb sikert talán mégis a legutóbbi remekmű futotta be, legalábbis az ifjúság és a gyerekek körében. A Disney pedig úgy gondolta, hogy ideje leporolni a szavannák királydrámáját és a legmodernebb technológiával új lelket öntött Az oroszlánkirályba. De milyen lelket?
Guillaume Canet nyolc évvel az Apró kis hazugságok után újra „elővette” a már ismert baráti társaságot (aminek tagja többek között Marion Cotillard és Francois Cluzet), hogy bemutassa: az egyes életekkel járó bonyodalmak nem szűntek meg, viszont átalakultak.
Több mint másfél év szünet után visszatért a Netflix egyik legnépszerűbb sorozata, a Stranger Things. Mindenki kíváncsi volt rá, hogy a Duffer testvérek milyen irányba viszik tovább a hawkinsi srácok történetét, de a legfontosabb kérdés mégis az volt, hogy mi újat tud mutatni sorozat harmadik évada a 80-as évek nosztalgiáján kívül. Spoilermentes kritikánkból kiderül.
Ugyan a Bosszúállók: Végjátékkal lezárult egy hatalmas fejezet az MCU történetében, de a 3. fázist Peter Parker legújabb kalandjával zárták le a fejesek. A legfontosabb kérdés, hogy van-e élet a Végjáték után, vagy csúnyán elhasal-e a film. A válasz pedig az, hogy van.
11 évre volt szüksége a Marvel moziuniverzumának ahhoz, hogy egy afgán barlangból meghódítsa a filmipart, és minden idők legnépszerűbb franchise-ai közé emelkedjen. A Marvel filmjei az évek alatt sikert sikerre halmoztak: amellett, hogy az MCU (Marvel Cinematic Universe) a mozikban a valaha volt legtöbb bevételt elérő filmsorozat lett, kritikailag is sikerült maga mögé utasítania a vetélytársait, nem utolsósorban pedig emberek millióinak szívét hódította meg világszerte, köztük olyanokét, akik sosem gondolták volna, hogy valaha is képregényhősökért fognak izgulni. Eljutottunk odáig, hogy amit egykor az átlag moziba járók számára a Star Wars, a Gyűrűk Ura, és a Harry Potter jelentett, annak szerepét most a Marvel szuperhősfilmjei töltik be. Na de miben áll a sorozat jelenlegi fölényes dominanciája?
A Toy Story 4 stáblistája alatt elgondolkodtam valamin. A hihetetlen családot író-rendező Brad Bird szavai jutottak eszembe, akinek még tavaly szegezték azt a kérdést, hogy mégis miért kellett közel 14 évet várni Mr. Irdatlanék kalandjainak a folytatására. Bird válasza már önmagában egy igen fontos tanulságot tartalmazott, ugyanis a direktor válaszában mindössze annyit felelt, hogy semmiképp sem szeretett volna úgy folytatást készíteni, hogy közben nincs meg hozzá az a történet, amelyet valóban érdemes lenne elmesélni.
A HBO Csernobil c. miniszériája olyan realizmust villant, ami meghaladja az irányzat hagyományát. A valóság igazsága mellett az igazság valóságát is célozza.