Van abban valami sorsszerűség, hogy a 2017 július közepén elhunyt George A. Romero-t augusztus végén Tobe Hooper is követte. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy Wes Craven is épp két éve távozott, láthatjuk, hogy a ’70-es évek környékén induló, társadalomkritikus horrorfilmrendezők lassan távoznak közülünk.
Birkaként követem a nyájat. Önámítás lenne tagadni, bedőltem az iszonyatos mértékű hype-áradatnak, amely egy olyan játékot övez, ami még meg sem jelent, mégis több, mint 8 milliónyi játékossal rendelkezik világszerte. Hadd írjam ki számokkal: 8 000 000. Ez nagyjából annyit jelent, mintha az óvódáskor alattiakon kívül a teljes magyar lakosság megvásárolta volna a játékot. Ha ez nem lenne meggyőző adat népszerűségét méltatva, itt egy másik: múlt héten a legnépszerűbb videojátékos élőközvetítő weboldalon, a twitch.tv-n megelőzte a toplisták csúcsán évek óta magabiztosan stagnáló League of Legends-et, Grand Theft Auto V-öt, Counter-Strike: Global Offensive-et, és a DotA 2-t is, adott pillanatban egyszerre bizonyos játékot élőben követő nézőszámban – úgy, hogy sem nagyobb bajnokság, verseny vagy meccs nem került a nézők elé, hisz a teljes verizó még meg sem jelent. A játékot, ha jól sejtem, a témában kicsit is jártas olvasóknak nem kell bemutatnom: a Playerunknown’s Battlegrounds, továbbiakban PUBG.
Szemtanúi voltunk, ahogy a Sebhelyesarcúban Tony Montana csíkokat szív fel. Ismerjük a pornóipar drogokkal túlfűtött életét a Boogie Nights-ból. Láttuk a gengszterélettel járó kokainhasználatot a Nagymenőkben és a Casinoban. Az anyag legyártását, terjesztést és a meggazdagodás folyamatát azonban még nem sok alkotásban ábrázolták – egészen 2015-ig.
Pablo Escobar nevét itthon nem sokan ismerik, hagyatékát annál inkább. Hiába nem ő indította be a kokainterjesztést, azzal, hogy egy ponton a világ hetedik leggazdagabb embere volt a drogügyletekből származó pénzével, a szubkultúra legkiemelkedőbb alakja lett. A Narcos című sorozat első két évada valós eseményeket felhasználva, de fiktív elemekkel kibővítve ezt a történetet mutatta be.
Aki személyesen is ismer, az tudja, hogy nem rajongtam a Trónok harca 5. és 6. évadjáért sem. Az utóbbi szezont konkrétan számomra az utolsó két rész mentette meg, a teljes érdektelenségtől. Még ha a múlt évi kritikámban nem is így érződött, eléggé kedvtelenül álltam neki a sorozat utolsó előtti etapjának. Az első rész engem megvett kilóra, aztán következett jó pár epizódnyi pörgés, kicsi pihenés, hogy aztán a finálé tartogasson számomra jó pár meglepetést.
Eddig akárhányszor próbált Hollywood valamilyen animét adaptálni, abból rendszerint nem sült ki semmi jó (gondoljunk csak a rettenetes Dragonball: Evolúcióra, de ide lehet sorolni Az utolsó léghajlítót és az idei Ghost in the Shell-t is). Ezúttal a Netflix kísérelte meg a lehetetlent, és a 2000-es évek egyik meghatározó darabját, a Death Note-ot dolgozták fel élőszereplős filmként. Vajon sikerült a mutatvány, és végre kaptunk egy épkézláb anime-adaptációt, vagy ez a film is csatlakozik a félresiklott kísérletek sorához?
Végeláthatatlan sivatag. Küzdés a vízért, az életért, a Sóság ellen. Csátvák Soma új könyve egy Mad Max-szerű, posztapokaliptikus világot fest le, amiben három névtelen, kaszt szerint megkülönböztetett szereplő útját láthatjuk a túlélés felé. A regény egy azonos című társasjáték háttértörténeteként készült, de önmagában is működő, kiemelkedően jó alkotás lett belőle.
Valószínűleg mindenki eljátszott már a gondolattal, hogy mennyivel jobb hely lenne a világ, ha az összes bűnöző és gonosztevő egyszerűen eltűnne a föld színéről. És bármennyire is megkérdőjelezhető morálisan, sokan még akkor sem riadnának vissza ennek a megvalósításától, ha ez az említett emberek halálával járna együtt. A kétezres évek talán legnagyobb animés durranása (amiből hamarosan bemutatják a Netflix adaptációját), a Death Note pont ezt a kérdést járja körül, két zseniális elme párharcának kulisszái között.
Az olvasók tudják, hogy nem mindegy, hogy egy könyvből készítenek filmet, vagy egy filmből könyvet. Az előbbi általában magában hordozza azt a lehetőséget, hogy a mozis változat sokkal felszínesebb lesz. A másik lehetőségnél viszont nagyon gyakran előfordul, hogy a könyv nem lesz más, mint a film forgatókönyvének regényformába történő átírása. Ilyen volt a Csillagok háborúja, ami nem adott semmi pluszt a filmhez képest. Persze vannak kivételek, mint A nyolcadik utas a halál esetében is láthattuk. Ezek után kíváncsian vettem kézbe Valerian történetét.
A mozis változat kapott hideget-meleget. Sokan arra panaszkodtak, hogy a látványra lett építve az egész és történet nem is nagyon volt a filmben. Mivel a filmet még nem láttam, így a látványnak csak a saját fantáziám szabhatott határt és így tudtam koncentrálni a történetszálra is.
Akikkel két mondatnál többet beszéltem a filmművészetről, ismerik az alábbi szállóigémet: „Ryan Gosling a 21. század egyik legkiemelkedőbb férfiszínésze.” Ennek, illetve Gosling közelgő születésnapjának apropóján indul el a cikksorozatom, amiben megpróbálom összegyűjteni a legkiemelkedőbb alkotásait, ezzel egyidőben bizonyítékokat felsorolni az állításomnak.
A hitetlen (The Believer [2001]) című dráma rendkívül jól érzékelteti az első, és talán legfontosabb érvemet, ami egy folyamatos motívum lesz a cikkek alatt: Ryan Gosling nagyon bátran, és ami fontosabb, igényesen válogatja meg filmjeit. Élete első főszerepében egy zsidó származású neonáci karaktert alakított, amivel egyaránt bemutatta talentumát és érzékeltette, hogy nem a kinézetére fogja építeni a karrierjét, bármennyire jóképű is.
A magyar film történelme során megjárta már a mennyet (pl. a Kontrollal) és a poklot is (Álom.net). Az utóbbi időszakban viszont mintha felszálló ágat mutatna, és sorra érkeznek az akár világszinten is versenyképes, színvonalas hazai produkciók. A nemzetközileg elismert rendező, Csupó Gábor pedig úgy érezte, hogy ehhez a felszálló ághoz egy magyar slágereket feldolgozó musicallel járulhat hozzá a legjobban. Nos, akkor a magasban való vadászrepülés után jöjjön is egy igazi zuhanóbombázás, mert ami Pearl Harbor az Egyesült Államoknak, az a Pappa Pia a magyar filmgyártásnak…
