Mindannyian szeretjük, ha egy kis időre, de ismét gyereknek érezhetjük magunkat. A probléma csak az, hogy ez a gyermeki érzet is mást jelent, ahogy egyre okosodunk, bölcsebbek és érettek leszünk az évek során. Nem feltétlen gyermekded poénokat szeretnénk látni, hanem olyan pillanatokat, amik a bennünk lévő gyermeket veszik célba. Valami olyanra vágyunk, ami feledteti velünk a kulturált viselkedés, a szabályok közé szorított, unalmas, szürke, felnőtt világot. 2010-ben az Illumination-nek ez sikerült is, amikor a világra szabadította a gonosz Gru-t és a rosszcsont minionokat. Ezt egy folytatás (Gru 2) és egy különálló előzményfilm (Minionok) követte, most pedig egy újabb folytatással gazdagodunk, mely bár szórakoztató, de valami mintha mégis hiányozna a receptből.
A múlt évi Comic Conon figyeltem fel először az Amerikai istenek trailerére. Lenyűgözött a látvány: a színek és a karakterek mind felkeltették az érdeklődésem. Epekedve vártam, hogy április végén végre megnézhessem a pilotot, a hátralévő idő egy részét azzal töltöttem, hogy amilyen gyorsan csak tudtam elolvastam a könyvet. Ez a vaskos olvasmány érdekes perceket és még nagyobb kíváncsiságot ébresztett bennem a széria iránt. Az első rész után pedig alig vártam, hogy megérkezzen a többi, hogy aztán A szolgálólány meséjéhez hasonlóan, ezt is egyben daráljam le.
Újra itt a világvége! Az utóbbi időben mintha ez lenne a divat. Különböző objektumok röpködnek a Föld felé, azzal fenyegetve az emberiséget, hogy kipusztul. Már szinte megszokott a sztori, de mi lenne, ha csavarnánk egyet a történeten? Bedobnánk egy kis gyilkosságot, egy kis nyomozást? Hiszen így rögtön két tábort érne el a regény: a sci-fi rajongók is meg lennének szólítva és a krimi szerelmesei is szívesen olvasnák. Gondolom ezen elvek mentén ragadott tollat (billentyűzetet) Ben H. Winters is, és rögtön egy trilógiával indított, aminek az első részéről lészen most szó.
Amikor először megláttam A szolgálólány meséje képét a főszereplő June-ról, elkönyveltem magamban, hogy ez a sorozat egy unalmas, kosztümös, középkori széria lesz. A pilot megjelenése után pár nappal egyik ismerősöm egész jókat írt a látottakról és kedvet kaptam hozzá, mondván, hogy „gyere, mutasd magad, s ha tényleg jó vagy, akkor nyűgözz is le”. Az első rész olyan szinten vert gyomron, hogy bár bevártam a sorozatot, de irtózatos darálásba kezdtem, ugyanis furcsa perverzióm, hogy az ilyen, igazán odaverős filmek és sorozatok szerepelnek a kedvenceim között. Igyekszek fékezni magam, elvégre a sorozat elég kényes témát érint, de ne lepődjetek meg, ha jó pár trágár szóval találkoztok a kritika során.
Ha egy film erős és felkavaró képi világgal rendelkezik, az a filmművészetben is kétélű kardnak számít. Éppen ezért az alkotóknak tudniuk kell, hol a határ merészség és pofátlanság között. A mai filmünkkel a szemetesládánkat fogjuk megetetni, de lehet, hogy ezzel már az Ő gyomra sem fog megbirkózni. Meglátjuk, elbírja-e a 2010-es A Serbian filmet, azaz ahogy hazájában ismerik, a Srpski filmet. Figyelem! A megtekintés szigorúan 18 éven felülieknek ajánlott!
Eltűnt a ponyvairodalom a magyar könyvpiacról. Pontosabban csak átnevezték szórakoztató irodalommá, azonban ez már nem ugyan az, mint ami régen volt, hiszen 90%-át erotikus, pornográf „regények” adják. Köztudott, hogy ezeket főleg nők olvassák, illetve nőlelkű férfiak. De mi marad azoknak, akik tényleg szórakoztató irodalomra vágynak? Azt hiszem, hogy itt a válasz a kérdésre: Albert Levente – A hasznos idióta! (nem csak férfiaknak!)
A Prison Break nagy kérdése az volt, az új évad előtt, hogy egy olyan sorozatban, ahol semmi misztikus nincs, és Bobby se lép ki a zuhanyból, hogyan támasztanak fel valakit, akit kinyírtak előzőleg. Ez az egyik szereplő halott dolog nem is lenne probléma, ha nem a főszereplőt nyírták volna ki. Így nem csak az lett a készítők feladata, hogy egy minőségi szintet tartsanak, hanem az is, hogy a Prison Break ötödik évadában visszahozzák Michael Scofieldet, ezt jól megmagyarázzák és ne is tűnjön gagyinak. Némi spoilerrel megfűszerezve megnézzük sikerült-e. Aki nézné, az csak az utolsó bekezdést olvassa. A Prison Break nagy kérdése az volt, az új évad előtt, hogy egy olyan sorozatban, ahol semmi misztikus nincs, és Bobby se lép ki a zuhanyból, hogyan támasztanak fel valakit, akit kinyírtak előzőleg. Ez az egyik szereplő halott dolog nem is lenne probléma, ha nem a főszereplőt nyírták volna ki. Így nem csak az lett a készítők feladata, hogy egy minőségi szintet tartsanak, hanem az is, hogy a Prison Break ötödik évadában visszahozzák Michael Scofieldet, ezt jól megmagyarázzák és ne is tűnjön gagyinak. Némi spoilerrel megfűszerezve megnézzük sikerült-e. Aki nézné, az csak az utolsó bekezdést olvassa.
A sorozat – drámaisága mellett – egyre inkább a politikai fikció irányába mozdul el, miközben még mindig látványosan szórja utalásait a való világ történéseire. A központi kérdés továbbra is a hatalom és annak megtartása, ezzel párhuzamosan viszont az összes eddigi főbb szereplőnek is szembe kell néznie tettei következményeivel. Sajnos izgalmasabbnak hangzik, mint amilyen a látható végeredmény lett.
Mundruczó Kornél, a Fehér isten rendezőjének új filmje a cannes-i premier után most már a hazai mozikban is látható. Már a bemutató előtt nagy érdeklődés övezte a filmet, ami az első beszámolók alapján úgy tűnt, mintha egy szuperhős-történetet oltottak volna a menekültválság narratívájába. Lássuk hát, hogy vajon beigazolódtak-e a sejtések, vagy valami teljesen más filmélményt nyújt a Jupiter holdja?
Önmagunk ismeretéhez hozzátartozik az is, hogy tudjuk, honnan jöttünk… A kérdést már szinte unásig ismételték a különböző irodalmi és mozgóképes darabok, de viszonylag kevés mert igazán őszinte és merész képet vázolni szereplői előtörténetéről. A kertész titka ez alól mindenképpen kivételt képez és képes frissességgel megtölteni az agyonismételt témát…
