Ha valaki pár éve azt mondja, hogy egy musical filmről fogok kritikát írni, valószínűleg nagyot nevettem volna, mivel nem rajongok azért, hogy egy filmben dalokkal meséljenek el egyes részleteket. A La La Land azonban szakított ezzel a hagyománnyal, jött, látott és nyert. Egy igazi feel good film, de vajon mi rejtőzik a dalok mögött?
Most, hogy a Sherlock negyedik (és lehet utolsó) évada a végéhez ért, beszéljünk egy kicsit a Doctor Who-ról. Először is: mi lett vele és hogy jön ide? Nos, az időutazós sorozatot még úgy 2010-2011 fordulóján vette át Steven Moffat íróúr, és vállalta, hogy ő legyen a sorozat showrunnere (és vegyük hozzá, hogy 2010-ben kezdte a Sherlockot). Innentől nagyjából egy-két évadig sikerült egy bizonyos színvonalat megtartani, aztán valahogy minden vakvágányra terelődött. Moffat ugyanis borzasztó módon szereti szükségtelenül túlbonyolítani történeteit, melynek eredményeképp az évad vége volt az eleje, az eleje a vége, a közepe meg a fene tudja. Persze a pontokat össze lehet kötni, de tényleg muszáj feleslegesen nyakatekerté tenni valamit? Nos, ez a módszer már a Sherlock harmadik évadjában is fel-fel tünedezett, még egészséges mértékben. Viszont elérkezett a negyedik évad…
Nemrégiben debütált a hazai mozikban Mel Gibson velőtrázó új rendezése, a Hacksaw Ridge, magyar címén A fegyvertelen katona. A film egy fiatal adventista felcser, Desmond Doss igaz történetét dolgozza fel, aki lelkiismereti okokból megtagadta a fegyveres szolgálatot, de elsősegélyesként 75 társa életét mentette meg az okinawai csata poklában, a II. világháború végén. A film mögött rejlő igaz történetről, az adventista egyházról, Mel Gibsonról és teológiai kérdésekről Csizmadia Róbertet, a Magyarországi Hetednapi Adventista Egyház főtitkárát kérdeztük meg, aki a film magyarországi forgalmazásában és ismertetésében is szerepet vállalt.
Dave Eggers hosszú ideje foglalkozik emberi jogi válságokkal, és nonprofit könyvsorozat formájában is próbálja felhívni az olvasók figyelmét a veszélyekre, interjúkon keresztül. A Kör is ezt hivatott továbbvinni, egy könnyedebb és szórakoztatóbb formában, közvetlenül a célközönségnek címezve.
A történet főszereplője Mae, a huszonéves lány, aki a felsőfokú tanulmányait befejezve kénytelen visszatérni szülővárosába, ahol egy közműcégnél kap állást. A szürke kisváros és az unalmas munka kettétöri álmait, mígnem egy napon, volt koleszos szobatársnője, Annie segítségével állást nem kap a Körnél, a menő, fiatalos, feltörekvő technológiai cégnél. Már az első napon látja, hogy a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen és álmait meg is valósíthatja, ha a jövőjét a céghez köti.
M. Night Shyamalan kezdetekben szárnyaló karrierje összetört, pont úgy, ahogy Kevin személyisége is. Viszont utóbbival ellentétben a rendező úrnak még van lehetősége a javításra. Olyan ominózus hulladékhegyek után mint Az utolsó léghajlító és A Föld után (és a többi) igazából nem csoda, hogy Shyamalan inkább az alacsony költségvetésű filmekhez fordult (vagy kényszerült). Ennek példájára ott a tavalyelőtti Látogatás és ezen cikk alanya, a Széttörve is. Kevin szerepében James McAvoy egy több személyiségre – konkrétan 23-ra – szakadt figurát alakít, hamarosan pedig elérkezik a 24. én ideje is. De ennél talán csak égetőbb kérdés van: Shyamalan képes egy jó filmet letenni az asztalra?
Őszintén megmondom, kicsit szkeptikus vagyok azokkal a sorozatokkal, filmekkel, amik egy nagy név farvizén akarnak felevezni. Ezért, mikor meghallottam a Halálos fegyver sorozatba átültetését, már hangosan anyáztam a monitor előtt. Ez nyilván rosszul érint, már csak azért is, mert nagyon szerettem az összes filmet, és szeretem a mai napig. Ettől függetlenül persze eldöntöttem, hogy belenézek, már csak azért is, hogy utána legyen mit szidni a celluloid gyár ötlettelenségén.
A fal és kerítésépítés nem új keletű jelenség, melyet Donald Trump talált volna ki. Az ókortól kezdve épültek hatalmas és masszív védelmi rendszerek, melyekkel a birodalmak távol tarthatták azokat a számukra nemkívánatos jövevényeket, akik békésen vagy erőszakosan próbáltak maguknak jobb megélhetést és új földeket találni. Róma határait Brittanában Hadrianus fala védte a piktektől, a perzsák a Kaukázusban emeltek szinte bevehetetlen erődítményeket a nomád támadok ellen, Kínában pedig a keleti hunok, majd a mongolok dolgát próbálták megnehezíteni a híres nagy fallal… Legalábbis eddig így hittük. Yimou Zhang, A hős című kínai filmeposz rendezője amerikai koprodukcióban valósította meg a kínai nagy fal legendák ködébe rejtőző történetét, mely több egyszerű látványmozinál. Ez a film olyan morális és erkölcsi kérdéseket feszeget, mint a bevándorlás, a migráció, a birodalmi politika embertelensége, a különböző kultúrák találkozása, valamint a tudomány hadászatban betöltött szerepének etikai kérdései…
Mikor egy szintén Sherlock rajongó cimborám megírta tegnapelőtt, hogy itt az új évad, akkor kaptam csak észbe, hogy valóban. Teljesen el is felejtkeztem a sorozatról, lévén a kimondhatatlan nevű Cumberbatch éppen képregény adaptációban tetszeleg, társa, Martin Freeman pedig… szintén. Aztán a lelkesedésem is letörték, mikor közölte, hogy a neten rosszakat írnak az évadnyitóról. Persze én úgy mentem neki, hogy majd úgy is jól szórakozom, nem lehet minden mese és csillogás. Spoileres leszek.
A háború őrülete, brutalitása és istentelensége rengeteg írót és filmest ihletett már meg, de a legtöbb ilyen témájú alkotás a harcoló (értsd, gyilkoló) katonát tette meg a cselekmény főhősének. Pedig adná magát a lehetőség, hogy esetleg katonaorvosok, hadifotósok vagy riporterek önfeláldozásáról is készüljenek ilyen mozik, hiszen az ő szemükön keresztül a háború egy teljesen új, ismeretlen oldaláról mutatkozna meg. Az Oscar-díjas Mel Gibson rá is talált Desmond Doss, a II. világháborút megjárt felcser hihetetlen, de igaz történetére, és úgy érezte, Doss hősiessége és az okinawai harcok kegyetlensége nagyvásznú feldolgozásért kiált. A rettenthetetlen direktor tíz év után tért vissza a rendezői székbe, hogy A passió után ismét egy vallásossággal és brutalitással teli mozit készítsen az erre szomjazó nagyérdeműnek.
Az idei év sokak szerint egyike volt a legrosszabbaknak: természeti katasztrófák sora, menekültválság, háború, terrorcselekmények, egyre pofátlanabb populista politikusok nyomulnak, Brexit, Trump győzelme… Ne áltassuk magunkat, egy darabig valószínűleg nem lesz jobb, de az sem biztos, hogy minden annyira rossz, mint aminek látszik. Az utóbbi években a közösségi oldalak előretörésével minden hírt hatványozott mennyiségben kapunk minden irányból, így azt érezhetjük, hogy minden ami történik, az sokkal rosszabb, mint valójában. A kisebb-nagyobb sokkot mégis azok a hírek okozzák, amelyek olyan emberek halálát adják tudtunkra, akik sokakat inspiráltak, felejthetetlen élményeket okoztak dalaikkal, virtuozitásukkal, filmjeikkel, gondolataikkal. Olyan emberek, akik életük során rengeteg értéket teremtettek, szórakoztattak, megnevettettek vagy éppen megríkattak minket. A legkevesebb, amit tehetünk, hogy újra meghallgatjuk dalaikat, elolvassuk könyveiket, megnézzük filmjeiket és emlékezünk rájuk. Összegyűjtöttünk ötven embert, akiknek 2016-ban hunyt ki a fényük.
