A sorozatfüggőségben az a legnagyobb baj, hogy az ember úton-útfélen ajánlgat a baráti körének valamit, ami főleg akkor probléma, ha azokon a dolgokon tudunk veszettül röhögni, amin más sírni szokott. Személy szerint már igyekszem nem tukmálni senkire az általam viccesnek tűnő sorozatokat, mert többségében észreveszem a szemekben a csalódást. Titeket viszont nem látlak, szóval most Jonathan Amesről lesz szó, akiről nem hallottunk a Bored to Death vége óta, egészen a tavalyi frenetikus Blunt Talkig.
A Ben Stiller által alakított és rendezett Zoolander igazi antitézise a divat fogalmának. Nézésével és járásával már Kis Grófó előtt is hódított. Legyünk őszinték; Ben Stiller-ről vagy Owen Wilson-ról minden az eszünkbe jut, csak épp az nem, hogy valóban vonzó megjelenésűek lennének. De talán pont ettől működött a Zoolander első részének humora is, hiszen így végre a divatvilág megkapta a jól megérdemelt szembesítést kétszínű valójával. Lehet szeretni vagy nem szeretni Ben Stiller humorát (magam sem tartozom Mr Stiller rajongói közé), de az effajta szembesítéses filmkoncepció határozottan jól áll neki: A Zoolanderben a divat, a Trópusi viharban pedig a hollywoodi filmgyártás kapja meg a magáét. Stiller megosztó személyisége ellenére is igen népszerű és biztos vagyok benne, hogy a Zoolandernek is megvan a maga fanatikus közönsége, akik már alig várják, hogy újra láthassák a legendás kék acél és a magnum ábrázatot.
De elégedettek lehetünk-e a második résszel?
Kifutóra fel, induljon a risza!
Az Alan Moore (V for Vendetta, The League of Extraordinary Gentlemen, Batman: The Killing Joke) által alkotott Watchmen címre keresztelt képregény nem véletlenül foglalja el helyét a popkultúrában és a New York Times 100 legjobb könyvét (!) tartalmazó listáján. A történet egy alternatív 1985-be kalauzolja el a befogadót, ahol az amerikai és szovjet ellentétek (a saját világunkhoz hasonlóan) egy harmadik világháború felé terelik a világot, vagy legalábbis hatalmas pusztulás felé.
Ebben az univerzumban azonban számos hős képviseli az amerikai rendet, s ezzel el is veszik a rendőrök munkáját. Hétköznapi, pusztán kiváló fizikummal és harctudással rendelkező emberekről beszélünk, akik a Percrekészek csapatát alkotják. Mire elérünk 1985-ig, addigra ez már mind a múlt, pont ahogy a címszereplő Őrzők is, mely többek között Dr. Manhattan felbukkanásának is köszönhető. Itt vesszük fel nagyjából a fonalat, s a rendezés tisztjét 2009-ben az akkor még csak a 300-at és a Holtak Hajnala remake-t jegyző Zack Snyder kapta.
Idén Hollywood úgy ellát minket szuperhős filmekkel, mint eddig soha. A Deadpool februári premierje után a következő már Batman és Superman első közös filmje lesz. Hogy mi köze ennek a dokumentumfilmnek a Batman Superman ellenhez az egyik címszereplőn kívül? A Superman Lives című Tim Burton film egyik fő célja volt megfilmesíteni a legendás 1993-as képregényt, melyben Superman meghalt (aztán visszatért). Doomsday léte az idén érkező filmben az, ami kapcsot alkothat a Batman Superman ellen és a Superman Lives között, ugyanis Superman gyilkosa nem volt más, mint Doomsday. Fontos: ezzel nem azt akarom mondani, hogy idén láthatjuk Supermant elbukni a mozivásznon, de megvan a lehetősége.
A Netflix március 4-én szabadította a világra a House of Cards negyedik évadát. A történet közvetlenül ott folytatódik, ahol a harmadik abbamaradt. Mielőtt kijött volna a folytatás, sokan már az Underwoodok hatalmának végét vizionálták. Nem jött be a számításuk, de nem is lőttek nagyon mellé. A fő összetevők viszont továbbra is változatlanok: manipuláció, megfélemlítés és korrupció. Enyhén spoileres írás következik.
Nem könnyű cikket írni egy olyan filmről, ami egy baromi súlyos, mégis tabunak számító témát boncolgat. Konkrétan a pedofíliára gondolok, ami alapvetően az egyik legsúlyosabb bűncselekmény napjainkban, mégsem beszélünk róla eleget, inkább könnyelműen elhessegetjük a gondolatot ahelyett, hogy szembesülnénk a tényekkel. A körülményeket pedig súlyosbítja, ha az elkövető olyan ember, akiben egy egész közösség bízik és történetesen papi reverendát visel. Manapság már nem meglepő, hogy az egyház berkein belül ilyen-olyan botrányra derül fény, de nem is olyan régen szinte képtelenség volt ezekről tudomást szerezni. Néhány bátor ember azonban szembeszállt a legnagyobb földi hatalom képviselőivel, az ő történetüket mutatja be a Spotlight.
Nagyon kevés olyan játék akad, ami után azon akadok ki, hogy végig milyen eszméletlen élményeket hozott, majd a legvégén a tervezett befejezés miatt átértékelődik bennem a minősége. Egy rövid kis filozofálás után nézzük is, hogy szerepel a Life is Strange.
A House of Cards-ot sokan a Netflix legjobb sorozatának tartják. Legnagyobb örömömre, mától Magyarországról is elérhető a Netflix kínálatában, egyelőre csak angol felirattal, de ennek is örülni kell! Addig is vegyük górcső alá, hogy mi történt Frank és Claire Underwooddal a legutóbbi szezonban. Figyelem, ha még nem láttad a harmadik évadot vagy a korábbiakat, akkor inkább ne olvass tovább, mert enyhén spoileres írás következik.
VIGYÁZAT! SPOILER VESZÉLY!
Frank Underwood az az ember, aki bármit megtesz, amit meg kell tenni. Kitöri egy elütött állat nyakát, hogy ne szenvedjen vagy a metró elé löki a szeretőjét, amikor az az útjában áll. A hatalomért mindent. Francis Underwood a House of Cards című sorozat főhőse, mely Michael Dobbs azonos című regényének második adaptációja. Az első, az 1990-ben készül brit minisorozat volt Ian Richardson főszereplésével. A második, jelen cikk tárgya, a 2013-as Netflix sorozat, melyet a méltán híres David Fincher nevével hoztak be a köztudatba.
Emlékszünk még a hollywoodi kosztümös kalandfilmekre vagy a nagysikerű szandál és kard témájú művekre, melyek szüleink fiatalkorát határozták meg? Természetesen egyeseknek jelentenek valamit ezek a szavak, másoknak viszont semmit. Tény és való, hogy a mai filmeket össze sem lehet hasonlítani a 60 évvel ezelőtti alkotásokkal, de vajon mi húzódhat a csillogás, a szín és a pompa mögött? Ezekre az apró, a sötétben megbúvó kis dolgokra világít rá mai filmünk, az Ave, Cézár! (Hail, Caesar! 2016)