A mesterséges intelligenciával kapcsolatos morális vagy etikai kérdések mindig jó témának számítottak a filmesek körében, legyen szó a Terminatorról, a Mátrixról, az A.I.-ról vagy A kétszázéves emberről. A robotok hű és megbízható társaink, de egyben fenyegetést is jelenthetnek az emberi fajra nézve. Sok kutató (köztük a brit tudósok) egyenesen a robotokat tartják az evolúció következő lépcsőfokának. Alex Garland első rendezése (ő a 28 nappal később írója), az Ex Machina több ponton is hasonlít az előbb felsorolt nagy elődökhöz, de lényeges eltéréseket is mutat velük szemben…és pont ezek teszik ezt a filmet annyira érdekessé.
A DC sorozatos tervének következő nagy lépése a Legends of Tomorrow, ami összeverbuválja az Arrow és a Flash „futottak még” kategóriájú hőseit és gonosztevőit. Több mint egy éve lehetett tudni, hogy ez a sorozat bizony érkezik, s a nyár folyamán azt is megtudtuk, hogy mikor. A Flash első évada már csak az időutazás miatt is biztató jel volt, s most, hogy túl vagyunk az első két epizódon… Hát vegyesek az érzelmeim. Az időutazás elég kényes eszköz, és ha épp nem a Doctor Who féle time-loop-os módszert választják az könnyen vezethet katasztrófához hosszú távon. No, de pattanjunk be abba az időgépbe és vegyük szemügyre mi is a gond és mi az, ami jó.
Edgar Wright kevéssé ismert, ám kultikus trilógiájának második darabja, a Vaskabátok, műfajjátékaival, intertextuális utalásaival és egyedi humorával belopja magát a néző szívébe. Csúcsra járatja a Világvégében megtapasztalt kísérteties kisvárosi miliőt és még el is gondolkoztat mély témáival, melyek ott rejtőznek a vaníliás cornetto csokimázas tölcsérében.
Számtalan filmben találkozhatunk valamilyen testi vagy szellemi fogyatékkal élő karakterrel. De vajon mit gondol ezekről az alkotásokról egy olyan ember, aki maga is érintett?
Lukoviczki Réka energikus fiatal lány, aki bár 2014 nyarán egy autóbaleset következtében elvesztette bal lábát, mégis megőrizte hitét, élni akarását és embertársai iránti szeretetét. Robotlány nevű blogjában számol be nekünk mindennapjairól, gondolatairól, az amputált életről, ezzel adva motivációt olvasóinak.
Ezúttal az ő segítségét kértük, hogy górcső alá vehessük a téma legismertebb mozgóképes alkotásait és a fogyatékossággal kapcsolatban felmerülő kérdéseket.
Mielőtt belekezdenék a kritikába, szeretném megemlíteni, hogy az alábbi cikkel hivatalosan is elkezdjük a múlt évi Oscarra várva cikksorozatunk második szezonját. Ezekben az írásokban az Oscar esélyes filmekről olvashattok majd. A korábban megjelent írásaink is megkapják az Oscarra várva címkét, hogy az érdeklődők könnyebben megtalálják ezeket a publikációinkat.
Tom Hooper a 2010-es Király beszéde után ismét gálázni vágyott, ezért elkészítette A dán lányt, ami ugyan tökéletes Oscar-anyag, hiszen az idei szezonban összesen négy jelöléssel fut – ebből kettő a színészi teljesítménynek szól -, mégis elsikkad és bedarálja a személyt és annak történetét, akiről és amiről mesélni akar.
Mammon a pénz és az anyagi javak istene a Bibliában. Alakja a filmesek képzeletét is számtalanszor megmozgatta, gondoljunk csak az Oliver Stone-féle Tőzsdecápákra vagy Martin Scorsese és Leo „KapjonmárOscart” DiCaprio szexszel és droggal fűszerezett remekére, A Wall Street farkasára. Az egyébként komikus rendező, Adam McKay most újra elkalauzol minket a pénz mocskos és büdös világába egy fájóan aktuális témájú mozival, melyet valós esemény ihletett. A nagy dobás ráadásul egy igazi sztárparádé; Ryan Gosling, Steve Carell, Brad Pitt és Christian Bale. Csalogatóan hangzik?! Ugorjunk fejest a dollárhegyekbe és nézzük meg mi áll mögötte!
Mostanában eléggé le vagyok maradva a képregényekkel, főleg azokkal, amelyek nem a két nagy kiadó csemetéi (Marvel, DC), szóval ideje volt felhoznom magam egy-két címből. Ezek bár futnak egy ideje, a blogon még nem volt szó róluk, és egy újszülöttnek minden vicc új, vagy miként tartja a mondás.
Edgar Wright korunk egyik legeredetibb, ám sajnos kevéssé ismert rendezője. Filmjei (mint például a Scott Pilgrim a világ ellen) sorra buknak meg Amerikában, pedig bővelkednek kreatív ötletekben, tele vannak humorral és szívvel, szórakoztatóak, önreflexívek és még mondanivalót is közvetítenek. Cikksorozatomban Wright három filmjét kívánom bemutatni, a Haláli hullák hajnalát, a Vaskabátokat és jelen cikk tárgyát, a Világvégét. E három filmet Cornetto-trilógiaként is szokták emlegetni, ugyanis (bár nem folytatásai egymásnak, de) utalások sűrű hálója, hasonló témák és motívumok fűzik őket össze, nem is beszélve az azonos színészekről és hasonló szerepköreikről.
A XXI. századi embernek már nem kell bemutatni a gépek lázadását, hiszen az első robottal ami elvette egy ember munkáját, már megkezdődött a folyamat. Persze az optimista propaganda azt sulykolta belénk, hogy a robotok helyettünk fognak dolgozni és mi szabadon élhetünk. Ma már tudjuk, hogy minden automatizáció emberek százainak, ezreinek a munkáját teszi feleslegessé. Egyre több berendezést kötnek hálózatba és egyre jobban terjednek az okos eszközök. Már nem csak a telefonunk, a tévénk és a hűtőnk okos, de lassan már autót sem kell vezetnünk, mert azt is egy program teszi meg helyettünk. Egyre inkább kiszorul az ember az életből, és akkor még nem beszéltünk a mesterséges intelligenciáról.
A törvényen kívüliek mindig is megmozgatták az emberek képzeletét és a világ bármely pontján egyfajta kultikus rajongás és mítoszokba oltott tisztelet veszi őket körül, legyen szó az angol sherwoodi erdő Robin Hoodjáról, az amerikai Jesse Jamesről vagy az ausztrál Ned Kellyről. A magyar ugaron ezt a tiszteletet és kultuszt leginkább a Szöged környéki puszták bötyárja, Rózsa Sándor vívta ki magának. Alakjáról számos monda, regény, népdal és filmes feldolgozás született, melyek mind a klasszikus mitológiára építenek; Rúzsa Sándor, a magyar puszták igazságosztója. Cserna-Szabó András 2015-ben megjelent könyvében azonban igencsak szembe megy a Sándorral és a szegénylegényekkel kapcsolatban kialakult romantikus elképzeléssel. Vérgőzös és elmebeteg bötyárhistória ez a XIX. század Ambrus Attilájáról.
