Hölgyeim és uraim, az idei Marvel–Oscar-díj győztese… az Ultron koraaaaa!
Talán korainak tűnhet ez a kijelentés, de meg kell hagyni, a Bosszúállók új filmje egyszerűen olyan magasra tette a lécet, amit nem lesz egyszerű átugrani. Bár az első rész szintén megérdemli a maximum pontszámot, a folytatásban majdnem mindent megkaptunk amit korábban, sőt még jóval többet is. Nyugi, mindjárt kifejtem.
Oké szóval a történet: a csipetcsapat lerohan egy féltve őrzött Hydra bázist, ahol megtalálják Loki jogarát és összetűzésbe keverednek két fiatal mutánssal kísérleti alannyal, Pietro (Higanyszál) és Wanda Maximoff-al (Skarlát Boszorkány). A csata után Tony Stark egy vízió hatására titokban létrehoz egy mesterséges intelligenciát, azaz Ultront, aminek feladata a világ megmentése (lenne). Ultron azonban teremtője és társai ellen fordul, meggyőződése szerint a szépségkirálynők által oly áhított világbékét csak az Angyalok, no meg persze az egész emberiség elpusztításával lehet elérni. A konfliktus tehát adott, de vajon mitől különleges ez az egész?
Kezdjük Ultronnal, az eddig talán legjobban megformált főgonosszal (bocs Loki). Már számtalanszor láttunk olyat, ahol egy gép az alkotója ellen fordul, de ebben az esetben nem csupán egy robotról van szó. Mivel Ultron rendelkezik egyfajta „aggyal”, mellette pedig érzelmileg labilis, ugyanúgy vannak emberi vonásai és hibái, mégis jóval fenyegetőbb és veszélyesebb ellenfél mint elődje. Kedvenc hőseink terén sincs okunk panaszra: egyre jobban megismerjük jellemüket és a motivációjukat, a köztük kialakuló ellentétek is mélyebbek, illetve kapunk egy enyhe romantikus szálat, ami egyáltalán nem zavaró és nem vonja el a figyelmünket a fontosabb dolgokról. Az alapvető tulajdonságok azonban nem változtak: Stark még mindig egy tapló humorzsák, a Kapitány még mindig túl jó srác, Hulk még mindig zúz és Thor még mindig nem ment el fodrászhoz. Ja meg ott van persze Sólyomszem és Fekete Özvegy, róluk derül ki a legtöbb háttérinfó, ami egyáltalán nem baj hisz ők nem tudtak saját mozival bemutatkozni. A hab a tortán pedig egy új karakter, Vízió megjelenése, akit abszolút hibátlanul vittek vászonra az alkotók.
Mit is lehetne még elmondani? Kaptunk egy kábé tökéletes második részt a szériához, több akcióval, több humorral és több mondanivalóval. Az első film ugyan lazábbra és könnyedebbre sikeredett, de személy szerint egy cseppet sem bánom, hogy a mostani néhol komolyabbra vette a figurát. Bele lehetne kötni pár helyen, de ettől függetlenül orbitálisan epikus alkotás, simán újranézős kategória. Egy szó mint száz, engem megvettek kilóra, szívbaj nélkül adok csillagos ötöst két peluscsere között. Ultron rulez!
