Korábban már írtunk a Chappie-ről, ami a Discrit 9-et és az Elysiumot jegyző Neill Bloomkamp következő projektje. Az előzetesből leszűrhető, hogy a Chappie a fenti két filmet fogja egyesíteni. Látványban az Elysiumra, míg a történet drámaiságában a Discrit 9-re hasonlít. Legalábbis eddig úgy tűnik. Egy látványos, pörgős és kellőképp drámai trailert kaptunk a (nem is olyan) kis robot kalandjához, amit megspékeltek pár nagyobb névvel is. Bízzunk benne, hogy ezúttal egy valóban fogyasztható filmet kapunk Bloomkamptől.
Ma hajnalban került nyilvánosság elé a Marvel egyik legújabb üdvöskéje, az Ant-Man című film előzetese. Aki nem ismerné, a főhős Scott Lang valójában a második Hangya a képregény szerint (meg hát a filmben is), aki egy betörési kísérlet során megismerkedik az első Hangyával, Dr. Henry Pymmel. Az idősödő Pym, aki egyébként Tony Stark és Reed Richards mellett a legnagyobb koponya a világon, megkéri Scottot, hogy vegye át a helyét és átadja neki felszerelését, amivel a tulajdonos képes testének szubatomikus zsugorítására. Elsőre kicsit furának tűnhet a dolog, de vessetek egy pillantást a videóra:
Egyelőre nem tudunk meg sokat a történetről, van Michael Douglas, egy kis csihi-puhi, CGI hangya és reményeim szerint Janet Van Dyne, azaz a Darázs is fel fog tűnni a vásznon. A magyar mozik 2015. július 17-től vetítik, kíváncsian várjuk mi fog kisülni belőle, de szerencsére addig vár ránk egy másik remekmű májusban (khm… Ultron…khm).
Oldalunk régen publikált utoljára japán animét. Projektjeink között szerepelt a Chihiro szellemországban, az 5 Centimeters per Second és Az idő fölött járó lány. 2014-ben is kerültek ki maradandó alkotások a japán stúdiókból, ám ennek ellenére mégsem a tavalyi esztendőből választottam művet bemutatásra, hanem a 2012-2013-as évek egyik legmeghatározóbb lélektani krimijét szeretném most górcső alá venni, ez pedig nem más mint a Psycho-Pass, azaz a Saiko Pasu (2012-2013).
Az a helyzet, hogy az idei alkotásokból nagyrészt csak a plázafilmeket láttam. Így, hogy én is összerakjak egyet, hajráznom kellett. Ebben más listák voltak a segítségemre. Idén ezt igyekszem majd másképp csinálni, mert listát írni szerintem csak úgy érdemes, ha az ember igazán tisztában van a világ filmterméseivel. Mindent, ami a keze ügyébe akad megnéz, mert sose tudhatja melyik, akár közepesnek titulált film lesz a kedvence. Azokból, amiket láttam, az enyém így néz ki.
Tartalmas év volt a 2014, de filmnézésére mindig jutott idő, és jutnia is kell, ez fontos életfilozófiám, azonban nagy bajban voltam, amikor össze kellett állítanom a listámat. Rá kellett jönnöm, hogy kevés idei filmet láttam, amire ugyan nem illik büszkének lenni, ugyanakkor azt vettem észre, hogy sorra veszem elő a klasszikusokat, a számomra fontos jelentéssel bíró filmeket, mert teljesen más tanulsággal szolgáltak ezek fiatalként, és ma huszonévesként. Az a listám is érdekes lenne, azonban most inkább a 2014-es évből szemezgettem, a teljesség igénye és sorszámozás nélkül.
2014-ben is elárasztottak minket a jobb, rosszabb filmművészeti alkotások Hollywood-ból és innen-onnan. Jómagam is összeválogattam az év számomra legjelentősebb alkotásait tetszési sorrendben az alapján, melyik mű témáját milyen eszközökkel mutatja be, valamit számomra elérte-e a megfelelő hatást és az üzenete maradéktalanul átjött-e. Szóval Sagara őrmester most kiosztja a kitüntetéseket a legjobb embereinek, hálául áldozatos harcukért.
Az idei év volt az első amikor sokkal aktívabban figyeltem a filmes világot és csak úgy faltam a különféle alkotásokat. Ez azonban már a második évem amikor összeírom az év általam legjobbnak vélt filmjeit. Megjegyezném, hogy rengeteg filmet nem láttam és bizonyára azoknak is lenne helye a listában.
Próbáltam úgy összeválogatni az idén megjelent filmeket, hogy növekvő sorrendben melyikük adott nekem valamit. Tehát mennyire változtatta meg elképzelésemet, gondolkodásomat. Van olyan, ami egy addig kevésbé szeretett világot kedveltetett meg, van jó pár olyan, amikre remekül illik a „derült égből villámcsapás” jelző. És van olyan is, ami azért került fel, mert egyszerűen annyira jól szórakoztam rajta, mint még addig egyetlen filmen sem.
A 2014-es év is hozott számunkra pár fantasy alkotás a mozikba, ezek között szerepelt például a Demóna, a 300: A birodalom hajnala és természetesen A Hobbit: Az öt sereg csatája, melyről kritikánkat ezen a linken olvashatjátok. Ebben az esztendőben még egyszer utoljára levegőt vett az Universal Pictures és elénk fújta a stúdió évzáró fantáziafilmjét, A hetedik fiút. (2014)
Tim Burton pályája kezdetén még a Disney kiskatonája volt, amikor megfogalmazódott benne a Karácsonyi lidércnyomás ötlete. A stúdiónál eleinte elvetették az ötletet, ráadásul az 1982-ben írt vers alapján továbbszőtt történetet csakis stop-motion technikával volt hajlandó elkészíteni, amiben szintén nem láttak fantáziát. Burton mégis hitt Jack Skellingtonban, ezért Henry Selicknek adta át a rendezői széket, ám előtte Michael McDowell-lel és Caroline Thomsonnnal összehozták a forgatókönyvet. A film elkészültét hosszas munka előzte meg, a Disney mégis beadta a derekát, így a Karácsonyi lidércnyomás 1993-ban debütált a mozikban. Nehéz lenne műfajánál megragadni az egész estés animációs filmet, hiszen szokás bábfilmként vagy karácsonyi – halloweeni musical horrormese egyvelegeként is emlegetni. A besorolásnak szinte csak a képzelet szabhat határt.
Ismét itt a karácsony és a Doktor (Matt Smith) most sem restell segíteni azokon, akik rászorulnak. Amy (Karen Gillen) és Rory (Arthur Darvill) egy intergalaktikus cirkálóhajón ragadtak, ami hamarosan becsapódik egy bolygóba, és az egyetlen, aki ezt megállíthatná fikarcnyi érdeklődést sem mutat az ügy iránt. Kazran Sardick (Michael Gambon) egyetlen gombnyomással elháríthatná a problémát, mivel ő irányítja a bolygó fehlőit, és hogy hajlandó legyen ezt megtenni, ahhoz a Doktor beavatkozása is szükséges.
