Ezen a héten (augusztus 13-án) volt a híres rendező és producer, Alfred Hitchcock születésnapja. A mester idén lenne 115 éves és ez alkalomból mutatnám be egyik remekművét, a Téboly című filmet.
Alfred Hitchcock 1899. augusztus 13-án született Londonban. 1925-ben fejezte be első filmjét, a Gyönyörök kertjét, aminek a forgatási helyszínt a gyönyörű olasz tájak adtak. 1960-ban és 1963-ban megjelent a Psycho és a Madarak című művei, amelyek mind a mai napig nagy klasszikusoknak számítanak. Mivel ezeket tán a legtöbben ismerik, ezért egy másik remekművét vesszük most górcső alá, amely nem más mint a Téboly című film.
Mi lenne, ha a Vissza a jövőbe filmeket és a Terminátort összekevernénk egy kevés X génnel és megtoldanánk nagyon sok alternatív történelmi eseménnyel? Nem elég? Akkor mi lenne, ha az egészet belengené egy újkori holokauszt árnyéka, ami most a mutánsokat akarja eltűntetni a föld színéről? Megkapnánk a nyár egyik legjobb képregényalapú blockbusterét, az új X-men filmet, Az eljövendő múlt napjait.
Az alábbi videóban az 1902-től 2013-ig megjelent sci-fikből láthattok egy 62 filmből álló összeállítást. Kellemes utazást hozzá!
Semmi kétség afelől, hogy a Marvel kártyája sikeresnek bizonyult. Nagy kockázatot vállalt a stúdió, hogy egy viszonylag ismeretlen karaktereket bemutató filmet adott a szintén kevésbé ismert James Gunn kezébe. Mivel Hollywood manapság a franchise-építésben, nem pedig a színészkultuszban hisz, szinte mindegy is volt, hogy a főszerepet kinek adják. Chris Pratt eddig a hazánkban is ismert Városfejlesztési osztályban játszott. A Draxet alakító Dave Bautistának eddig csak kisebb szerepek jutottak, de ezúttal egy nagyköltségvetésű filmben is bizonyíthatott. A filmet hatalmas várakozás előzte meg. Csütörtök óta majdnem két hetes késéssel a magyar mozikban is látható. Ha beülsz a filmre, akkor garantáltan mosolyogva jössz ki a moziteremből. Személy szerint én a vége után még 4 óráig is a film hatása alatt voltam, szinte képtelen voltam visszatérni a való életbe. A szó szoros értelmében beszippantott egy másik galaxis.
Őrült zseninek, meg nem értett művésznek születni kell, ez nem valami olyasmi, ami gyakorlással elsajátítható, éppen ezért az emberek többsége furcsán néz ezekre a különcökre, megbélyegzi őket, mert eltérnek a normától, a megszokottól, azonban létezik egy kis százalék, aki a saját középszerűségéből fakadó sikertelenségét azzal próbálja kompenzálni, hogy foggal-körömmel harcol ellene.
Jon is egy ilyen figura a maga középszerű életével és tehetségével. Bármennyire is próbálkozik a dalszerzéssel, mindig a saját maga korlátaiba ütközik, és ez vicces, nagyon is az. A kezdő képsorokban hazafelé sétálva a mindennapjaiból merítve ihletet dalszöveget rögtönöz, de hatalmas klisébe fullad, és amikor már azt hittük, hogy kimosolyogtuk magunkat, hősünk hazaérve felrohan a szobájába, hogy a szöveg mellé zenét komponáljon, és a moziban a néző végképp felröhög azon, amikor Jon rájön, hogy már egy létező dal zenei alapját játssza egy ideje. A másik végletet Frank képviseli különcségével, ami abban nyilvánul meg, hogy egy hatalmas papírmasé fejet visel, és úgy általában szembemegy mindennel, ami hétköznapi, mert ő a saját ütemére lépked.
Tehát 2005. március 26-án visszatért a Doctor Who a BBC-re Russell T. Davies showrunner vezetésével. A közönség aznap szemügyre vehette a kilencedik Doktort, Christopher Ecclestont, miképp teljesít a szerepben. Először is szeretném leszögezni: ez a sorozat a kedvenceim közé tartozik, ennek ellenére az első évad egy gyenge láncszem számomra, így talán lehúzónak tűnhet a többsége annak, amit a továbbiakban írni fogok.
Figyelem! Gyorstalpaló lévén a szöveg spoilereket tartalmazhat!
A mai napon érkezett két hivatalos kép az Interstellarhoz. Az egyiken Anne Hathaway látható, akinek kifejezetten jól áll a rövid haj. A másikon pedig a főszereplő Matthew McCounaghey, aki talán épp egy élhető bolygó felszínét kémleli. A történetről továbbra sem tudunk semmit. Mindössze csak annyit, hogy a Föld kezd élhetetlenné válni az éghajlat viszontagságai miatt többek között és erre próbálnak megoldást keresni, úgy, hogy egy féregjáraton keresztül keresik az emberiség jövőjének bölcsőjét.
Sok mindent lehet mondani a mai magyar „filmgyártásról”, elsősorban persze rosszat, bár tény, hogy olykor becsúszik egy-két színvonalasabb alkotás, ám ha valóban értékes és jó magyar filmre vagyunk kíváncsiak, akkor mindenképp vissza kell mennünk az időben néhány évtizedet. Igaz, a hazai filmes kínálat ekkoriban sem tobzódott az ún. műfaji filmekben, pláne nem az olyanokban, amikkel a dekadens és imperialista nyugat mérgezte a lakóinak agyát, ám elvétve mégis készült valami olyan, ami pusztán a szórakoztatásra ment rá, esetleg egy alkotó kipróbálta magát egy bizonyos területen. Talán a Defekt is ilyen film lehetett a maga idejében, mert író-rendezője, Fazekas Lajos látott valami külföldi thrillert, és annyira megtetszhetett neki, hogy elhatározta: ő is csinál egyet.