Ezt a címet le kéne védetnem, hogy mire hazánkba is eljut a sorozat, majd tudjak ujjal mutogatni, hogy én már kitaláltam egyet. Bevallom az őszi szitkom kínálatból csak egy maradt meg az emlékezetemben, ez pedig jelen írás tárgya, az A to Z. A sorozat pilotját az NBC hivatalosan is elérhetővé tette, mi pedig kaptunk az alkalmon és beszámolunk nektek róla. A tavasszal kiadott előzetes az Így jártam anyátokkalhoz hasonló romantikus komédiát ígért, melyre a főszereplő, Cristin Milioti személye is ráerősített. De nem ez az egyetlen, ami miatt Ted Mosbyék története juthat az eszünkbe.
A menekülő szerelem nem a sötét filmek találmánya, a filmtörténetben már megjelent Griffith 1919-ben kiadott, A Skarlát Napok című westernjében, de ezzel nem minden filmtörténész ért egyet, ezért mindenképpen meg kell említeni Fritz Lang 1937-es Csak Egyszer élsz című klasszikusát, innen datálható legkésőbb a ciklus kezdete.
2014. 08. 12-én kaliforniai házában holtan találták Robin Williamst. Sokáig kokain- és alkoholproblémával küzdött, halálhíre sokkolta az egész világot, de legfőképpen, hogy saját kezével vetett véget az életének. Egy azonban biztos, nincs olyan ember, és leginkább lelkes filmnéző, akinek ne jutna eszébe egy-egy olyan film, amiről örökké megmarad emlékezetében az Oscar-díjas színész.
A Holt költők társasága 1989-ban látott napvilágot Peter Weir rendezésében, a forgatókönyv Tom Schulman munkáját dicséri. Díjak tekintetében azonban elmaradt az elvárt reményektől, bár a legjobb eredeti forgatókönyvért járó filmakadémiai elismerést így is sikerült bezsebelnie az írónak, de a rendező és Williams is díj nélkül távozott aznap este. Öröm az ürömben, a BAFTA zsűrije mégis a legjobb filmnek választotta meg 1990-ben.
Ezen a héten (augusztus 13-án) volt a híres rendező és producer, Alfred Hitchcock születésnapja. A mester idén lenne 115 éves és ez alkalomból mutatnám be egyik remekművét, a Téboly című filmet.
Alfred Hitchcock 1899. augusztus 13-án született Londonban. 1925-ben fejezte be első filmjét, a Gyönyörök kertjét, aminek a forgatási helyszínt a gyönyörű olasz tájak adtak. 1960-ban és 1963-ban megjelent a Psycho és a Madarak című művei, amelyek mind a mai napig nagy klasszikusoknak számítanak. Mivel ezeket tán a legtöbben ismerik, ezért egy másik remekművét vesszük most górcső alá, amely nem más mint a Téboly című film.
Mi lenne, ha a Vissza a jövőbe filmeket és a Terminátort összekevernénk egy kevés X génnel és megtoldanánk nagyon sok alternatív történelmi eseménnyel? Nem elég? Akkor mi lenne, ha az egészet belengené egy újkori holokauszt árnyéka, ami most a mutánsokat akarja eltűntetni a föld színéről? Megkapnánk a nyár egyik legjobb képregényalapú blockbusterét, az új X-men filmet, Az eljövendő múlt napjait.
Az alábbi videóban az 1902-től 2013-ig megjelent sci-fikből láthattok egy 62 filmből álló összeállítást. Kellemes utazást hozzá!
Semmi kétség afelől, hogy a Marvel kártyája sikeresnek bizonyult. Nagy kockázatot vállalt a stúdió, hogy egy viszonylag ismeretlen karaktereket bemutató filmet adott a szintén kevésbé ismert James Gunn kezébe. Mivel Hollywood manapság a franchise-építésben, nem pedig a színészkultuszban hisz, szinte mindegy is volt, hogy a főszerepet kinek adják. Chris Pratt eddig a hazánkban is ismert Városfejlesztési osztályban játszott. A Draxet alakító Dave Bautistának eddig csak kisebb szerepek jutottak, de ezúttal egy nagyköltségvetésű filmben is bizonyíthatott. A filmet hatalmas várakozás előzte meg. Csütörtök óta majdnem két hetes késéssel a magyar mozikban is látható. Ha beülsz a filmre, akkor garantáltan mosolyogva jössz ki a moziteremből. Személy szerint én a vége után még 4 óráig is a film hatása alatt voltam, szinte képtelen voltam visszatérni a való életbe. A szó szoros értelmében beszippantott egy másik galaxis.
Őrült zseninek, meg nem értett művésznek születni kell, ez nem valami olyasmi, ami gyakorlással elsajátítható, éppen ezért az emberek többsége furcsán néz ezekre a különcökre, megbélyegzi őket, mert eltérnek a normától, a megszokottól, azonban létezik egy kis százalék, aki a saját középszerűségéből fakadó sikertelenségét azzal próbálja kompenzálni, hogy foggal-körömmel harcol ellene.
Jon is egy ilyen figura a maga középszerű életével és tehetségével. Bármennyire is próbálkozik a dalszerzéssel, mindig a saját maga korlátaiba ütközik, és ez vicces, nagyon is az. A kezdő képsorokban hazafelé sétálva a mindennapjaiból merítve ihletet dalszöveget rögtönöz, de hatalmas klisébe fullad, és amikor már azt hittük, hogy kimosolyogtuk magunkat, hősünk hazaérve felrohan a szobájába, hogy a szöveg mellé zenét komponáljon, és a moziban a néző végképp felröhög azon, amikor Jon rájön, hogy már egy létező dal zenei alapját játssza egy ideje. A másik végletet Frank képviseli különcségével, ami abban nyilvánul meg, hogy egy hatalmas papírmasé fejet visel, és úgy általában szembemegy mindennel, ami hétköznapi, mert ő a saját ütemére lépked.