John Scalzi neve itthon elsősorban a Vének háborúja sorozat kapcsán lehet ismerős a sci-fi rajongóknak. Az ismert és elismert szerző ezúttal kicsit könnyedebb vizekre evezett, de sokkal nagyobb szörnyekkel. Az A kaidzsú állatvédő társaság című új könyvében ugyanis döbbenetes módon a kaidzsú nevű egzotikus állatok vannak a középpontban.
Sok olyan alkotás van, amelyet a kelleténél jóval tovább szoktak nyújtani. Persze sokszor nehéz meghatározni azt, hogy egy alkotás meddig tartson. Valamint olykor rajongói nyomásra is folytathatnak valamit. Viszont amíg az adott alkotásban érdemi tartalom van, addig olyan különösebben nagy baj nem lehet. Valami hasonló a helyzet a Cobra Kai című sorozattal is, ami ugyan még mindig kellően érdekes és izgalmas tud lenni. Azonban már kissé látszódik, hogy az ötlet, ami miatt eredetileg létrejött kezd kifulladni. Mivel korábban már két cikk is készült erről az alkotásról, így az abban foglaltakra most külön nem térnék ki. Aki esetleg kíváncsi rá vagy csak szeretne egy teljesebb képet kapni erről a sorozatról, az az alábbi linken megteheti, itt és itt.
Képzeld el, milyen lehet egy monumentális metropoliszban létezni, mely megannyi ízében és elemében az 50-es évek feltuningolt és kifordított New Yorkját idézi. Egy olyan egésszé szilárdult kreálmány utcáit róni, minek sötétje veszélyes sorozatgyilkosok leső tekintetét rejti magában. Olyan gépezet részeként kattogni, ami olajozott, új Kánaánt ígér, ám a mögötte meghúzódó, halkan duruzsoló, figyelmeztető zajok a hangjegyek sűrűjébe vegyülve ugyan, de borzongatva lehelik: csak saját felelősségre! Mondanivalóval bőségesen fűszerezve és hátunkon a szőrt borzolva hív az éjbe Morgan Lost, a kérdés csak az, meddig merünk elmerészkedni virtuális lépteinek nyomában tapodva, New Heliopolis égbenyúló épületei között.
Egy könyv utóélete ezer féle lehet. Miután a szerző kiengedi a kezéből és átadja a ragasztószagú nyomdának, nem lehet biztos benne, hogy a könyv hogyan állja majd meg a helyét néhány év múlva. Nem tudhatja, vajon hogyan öregszik a regény? Értékálló és örök a mondanivalója? Mit fog adni az embereknek egy, két vagy tíz év múlva? Az Irha és bőr Moskát Anita harmadik regénye, 2019-es megjelenése óta pedig az egyik leggyönyörűbb példa rá, hogy hogyan lép egy könyv a kiadás után saját útjára.
A mű elnyerte az SFF Vektor Év Könyve díját, majd 2020-ban a Zsoldos Péter-díjjal is kitüntették. A könyv lassan megérkezik a szépirodalom rajongói felé és egyre szélesebb rétegekhez eljut. Nemrégiben a népszerű Nincs Időm Olvasni Kihívás havi könyvének választották. Moskát Anita neve és tehetsége ismert a hazai spekulatív irodalom rajongói számára, az Irha és bőr-rel pedig végleg beírta nevét a fantasy nagyjai közé. A könyv népszerűségét és tartalmas utóéletét látni pedig külön öröm, hiszen Moskát írásai képesek rá, hogy utat találjanak azokhoz is, akik korábban nem mozogtak olyan otthonosan a fikció világában.
2018 októberében megjelent egy játék ami alapjaiban rengette meg a videojátékos társadalmat és azonnal egy gamer ikonná vált. Ez volt a Red Dead Redemption 2, mely a 2010-es első (valójában szintén második) résznek valójában előzménye és nem a folytatása, de ezen lépjünk is túl. Mivel maga a western műfaj számomra mindig is közömbös volt, így soha nem csobbantam bele az RDR2 hisztériába és most ültem le elé először. Ennek megfelelően teljesen friss szemmel játszottam végig. De vajon 2022-ben is akkora durranás ez a játék? Az alábbi bekezdésekben igyekszem elmondani.
Amióta először megjelent egy könyvadaptáció a mozivásznon, azóta folyton felmerül a kérdés: melyik volt a jobb, az eredeti könyv vagy a filmfeldolgozás? A válasz csaknem minden esetben rettentően megosztja a művek rajongóit, akik hol logikus észérvekkel, hol dühösen nyáladzva, vasvillát ragadva próbálják meggyőzni az ellentábort a saját igazukról. Hogy egy közeli, mainstream példát említsünk, mostanában a Gyűrűk Ura-sorozat, A hatalom gyűrűi borzolja a kedélyeket az internet kietlen sztyeppéin. A kritika egy ponton spoilert tartalmaz, de erre előtte is felhívom a figyelmet.
Manapság az életrajzi filmek hódítanak mind a mozitermekben, mind a különböző díjátadó gálákon. Elég csak megnézni a közelmúlt Oscar-gáláinak díjazott színészeit: valós személyt főszereplőként eljátszani nagyon hálás feladat. Ennek legeklatánsabb példája talán Rami Malek legjobb férfi főszereplőként való díjazása a 2018-as Oscar-gálán, Freddie Mercury megformálásáért. A Queen egykori frontemberéről szóló Bohém Rapszódia hatalmasat bevételt könyvelhetett el, és nagyban hozzájárult a zenészekről szóló életrajzi filmek jelenlegi hullámához.
Eddigi körülbelül hatszor fordult elő, hogy olvasóink kerestek fel minket, hogy ajáljanak nekünk valamit. Többek között felhívásunkra kaptunk megkeresést két magyar írótól, akiknek könyveiről már itt és itt írtunk egy kritikát. De szintén hasonló eset volt, amikor A fegyvertelen katona kapcsán megkeresett minket a Magyar Hetednapi Adventista Egyház főtitkára, Csizmadia Róbert, akivel egy interjú keretében beszélgettünk a film főszereplőjéről, Desmond Doss-ról. A múlt hónap elején egy újabb üzenetet kaptunk Fehér Balázstól, aki egy nem is olyan régen megjelent képregényt ajánlott a figyelmünkbe.
A Tolkien fanok, és a professzor világát Peter Jackson filmjeiből ismerők is felkapták a fejüket, amikor kiderült hogy az Amazon sorozatot készít Középfölde Másodkorából. Ez két okból is érdekes. Egyrészt azért, mert A Gyűrűk Ura, a Hobbit és a függelékek jogait vásárolta meg Jeff Bezos cége, tehát az adaptált A szilmarilokat nem. A másik pedig az, hogy maga Tolkien se részletezte ezt az időszakot. Szóval a készítők kaptak is alapanyagot meg nem is. De innen igazán szép nyerni. A kérdés az, hogy sikerül-e nekik.
Hervé Le Tellier Anomália című, kritikai elismertségnek örvendő regénye kétségtelenül nem mindennapi olvasmány. Története első ránézésre izgalmas tudományos-fantasztikus nyomozást sejtet. Olvasás közben viszont kiderül, hogy Tellier könyve ennél nehezebben kategorizálható műfajilag. Ami viszont biztos, hogy rendkívül olvasmányos és elegáns fejezetei az élet legmélyebb kérdéseit érintik.
