2018-ban a semmiből robbant be Rebecca F. Kuang neve a könyves fantasy világba. Mákháború című trilógiájának első kötete – melynek címe azonos a sorozat címével – azonnal belopta magát az olvasók szívébe. A következő évben a folytatása is megjelent Sárkányköztársaság címmel. Az idei évben pedig megérkezett hozzánk a történet záró kötete is A lángoló isten címmel.
Ha teljesen őszintének kellene lennem, azt mondanám úgy ültem be a Kampókézre, hogy semmilyen elvárást nem támasztottam az irányában. Látva az eddigi felhozatalt újra gondolt régebbi darabokból és akár évtizedek távlatból elkészült folytatásokból nem voltam igazán lelkes egy ehhez a táborhoz kapcsolható film hallatán. Azonban meglepődve tapasztaltam mit sikerült kihozni 29 évvel később az alapanyagból, valami egészen új ízzel fűszerezve a talán megfáradtnak tűnő mesét. Sokféle irányt vehet egy horror legyen az jó vagy rossz, de amit itt tapasztalunk merőben szokatlan és eltérő.
Ha van igazi „lerágott csont” a szórakoztatóiparban, akkor az minden bizonnyal az Arthur-mondakör. Arthur király és a Kerekasztal lovagjainak történeteit annyian és annyiféleképpen feldolgozták már, hogy az ember azt hihetné, ebben a témában már nem igazán lehet újat mutatni. Még szerencse, hogy vannak olyan rendezők, mint David Lowery (Kísértettörténet, Elliot, a sárkány, Úriember revolverrel), aki egy 14. századi lovagregényből is képes olyan filmet készíteni, ami a modern kor nézői számára is érvényes mondanivalóval bír.
Bizonyára sokan hallottak már a Maslow-piramisról. A névadója Abraham Maslow, amerikai pszichológus volt, aki különböző halmazokba rendezte az emberi lét szükségleteit, majd azokból egy alá-fölé rendeltségi láncot konstruált. Ez vizuálisan egy piramisban ölt testet, aminek alján a legalapvetőbb biológiai szükségletek helyezkednek el (1-2. szint), majd a különböző szociális szükségletek, és a piramis csúcsán helyezkedik el az önmegvalósítás iránti igény. Tudjuk jól: olyan világban élünk, ahol az emberek egy igen nagy hányada az első szinteken található szükségleteit sem tudja fedezni. Ugyanis az első két szint az (a fiziológiai szükségletek, illetve a biztonság és védettség szükséglete), aminek biztosításához pénzre van szükség (még hogyha ez nem is fekete-fehér – ezeken a szinteken is van, amit nem feltétlenül tőkeereje által biztosít magának az ember, és a következő szinteken is rengeteget segíthet az anyagi jólét).
(tovább…)Szavakban csak nehezen tudom kifejezni azt, amikor megtudtam, hogy a Fumax nyáron folytatja Rick Remenderék képregényét. Bár a legutóbbi rész nem nyerte el annyira a tetszésem mint a korábbi kötetek, de tűkön ülve vártam, hogy újra olvashassam a Haláltanok Királyi Iskolájában tanuló diákok legújabb történetét. A kicsivel több, mint nyolc hónapnyi szünet után pedig nem kellett csalódnom, mert a hatodik Az Ez nem a vég című kötet visszahozta azt, amiért megszerettem ezt a drogokkal és brutalitással tarkított sztorit. A kritika apróbb spoilereket tartalmaz az Orgyikos osztály korábbi köteteiből.
Nemrég került a mozikba Lisa Joy egész estés bemutatkozó filmje, a Reminiscence. Joy neve többek között a Westworld kapcsán lehet ismerős, a sci-fi vonalat pedig ebben a filmjében sem hagyta el. Sikerült-e rögtön az első filmes próbálkozásával beírnia magát a tudományos fantasztikus mozgóképek nagyjai közé?
Mi itt a szerkesztőségben mindenképp és a cikkeinket olvasók jelentős hányada is biztosan nagyon szeret játszani. És mit szeretünk még legalább ugyanennyien? Itt persze több megoldás is lehetséges, de én most a kedves, szőrös, tollas, pikkelyes, egyéb borítású kis és nagy barátainkra, az állatokra gondolok. A videojátékok és a „kis”állatok kombinálása pedig remek recept lehet az üdvözüléshez minden fejlesztő számára. Már amennyiben jól csinálják és megfelelő formában építik bele a kedvenceket a játékba. Az pedig külön öröm, ha komolyabb interakcióba is léphetünk velük. Szerencsére sok fejlesztő és kiadó ráeszmélt ennek előnyeire és a videojátékok történelme során egy rakás emlékezetes házi- és nem háziállattal találkozhattunk. Cikkünkben összegyűjtjük nektek a 10 legemlékezetesebbet és legszerethetőbbet.
A cikksorozatomban eddig kizárólag játékfilmekkel foglalkoztam, igyekeztem minél több országról, kultúráról filmeket bemutatni (Szaúd-Arábia, Irán, Szíria, Izrael). Most rendhagyó módon úgy terveztem, hogy átkutatom a hazai HBO kínálatát, a térségről szóló dokumentumfilmeket keresve.
Amikor a Disney annak idején megvette a Star Wars-ot, akkor számos olyan átalakítást végzett a franchise-on, amit a rajongók egy jelentős része szerint nem feltétlenül kellett volna. Ilyen volt például a Klónok háborúja című animációs sorozat megszűntetése is, ami aztán végül főként rajongói nyomásra kapott egy afféle befejező évadot. Erről az alábbi cikkünk foglalkozik részletesebben is. Ugyan kezdetben sok ellenérzés övezte az animációs Star Wars sorozatokat. Azonban a fokozatos technikai és kreatív fejlődésnek hála, végül ezek a szériák is megtalálták a maguk közönségét és helyét az SW univerzumon belül. A legújabb ilyen animációs Star Wars sorozat pedig a Disney+-on lévő The bad batch című alkotás.
37 éves lett Mijamoto Usagi , a szamuráj nyúl története, Stan Sakai a „sorozat atyja” a töretlen népszerűségnek köszönhetően csak úgy ontja magából a jobbnál-jobb folytatásokat. Az Usagi Yojimbo (magyarul Nyúl Testőr) 2006-ban a Vad Virágok Könyvműhely második kiadványa volt, amikor is felfutottak a távol-keleti tematikájú kulturális termékek. Itthon az előző év decemberében jelent meg a 21. kötet és ennek a jeles számnak az alkalmából a kiadó újra megjelentette a sorozat első kötetét.
