A Legjobb Jelenetek, a Gyalog Galopp és a Brian élete után a hat Python ismét összeült utolsó filmjük kedvéért. A várt osztatlan siker azonban elmaradt, és a mai napig nagyon megosztja a nézőket és a kritikusokat egyaránt, hogy mi is Az élet értelme.
Hazájában és nálunk van csak töretlen népszerűsége ennek a több mint harminc éves brit komédia sorozatnak. Mi fogta meg benne a rendszerváltoztatás után nálunk az embereket, hogy ennyire rákaptak?
Az Emma. magán viseli mindazt, amit egy tisztességesen elkészített kosztümös filmtől várunk, ám annál még sokkal többet is – és éppen ettől a plusztól lesz a 2020-as adaptáció egy egyszerre korhű, mégis modern, szarkasztikus, mégis klasszikus, szórakoztató és szellemes alkotás.
Szeretett videojátékainkban mindig nagyon fontos szerepet kap a főszereplő és annak társai, ezért nagyon lényeges, hogy megfelelően kidolgozott karaktert kapjunk a fejlesztőktől. Ezt mindenki tudja. Na de ki elengedhetetlen fontosságú még egy jó sztorihoz? Természetesen egy remek ellenfél, egy gonosz, egy antihős, aki ellen lehet harcolni, aki motiválja hűsünket. Videojátékos gonoszokból legalább annyi ikonikus van, mint hősből. Néhányukat egyenesen rühelljük, néhányuktól rettegünk, vannak akiket imádunk, de van kivételes kevés, akikkel még szimpatizálni is tudunk és egyet tudunk érteni céljaikkal.
Az alábbi írásban öt olyan figuráról olvashattok, akik ebbe a kategóriába tartoznak. Nézzük hát, kik voltak azok az ellenlábasok, akikkel szívünk szerint inkább nem is harcoltunk volna. Csak saját felelősségre olvassatok tovább, mert az indoklásokhoz kénytelen-kelletlen le kell lőni néhány poént.
A koronavírus által sújtott napjainkban több szempontból is remek választás lehet a The Platform megtekintése. Egyrészt azért, mert a Netflixnek hála könnyen és jó minőségben elérhető, másrészt pedig mert egyszerre tud szórakoztatni és elgondolkodtatni.
Közel két év pihenő után tért vissza a tévék képrenyőire a Westworld. A sorozat, ami rengeteg kérdést vet fel, és ami bravúrosan zavarja össze a nézőjét. Anno az első évadtól nem voltam elragadtatva, de a második szezont már jobban kedveltem. Csak úgy, mint sokan mások én is kíváncsi voltam, hogy hogyan folytatódik Doloresék kalandja a való világban.
Nehéz időket élünk mi tagadás. A jelenleg is világszerte egyre csak burjánzó koronavírus-járvány mellett egy a mindennapjainkban velünk élő, elsőre ártalmatlannak tűnő, ámde valójában társadalmainkat belűről rágó parazita is újfent felütötte a fejét. Noha talán soha nem is tűnt el igazán, inkább csak hibernálta magát, hogy aztán a megfelelő pillanatban újult erővel és természetesen új formában ismét megpróbálkozzon, hogy újfent lángba borítsa az amúgy is meggyötört világot.
A Call of Duty sorozat hosszú utat járt be: A Medal of Honor fejlesztői közül kivált feltörekvő stúdió szerelemgyermekéből napjainkra egy csapatokon átívelő, kiadót életben és gazdagon tartó médiajelenséggé vált, ami látványban, történetmesélésben, költségvetésben és pláne bevételben is a AAA-s hollywoodi produkciók babérjaira tör.
Meglepőnek tűnhet, de van még olyan képregénykiadó, aki nem kezdett el saját filmes univerzumot építeni. A Valiant Comics most érezte elérkezettnek az időt, hogy teljes életnagyságban berobbanjon a szuperhősfilmek zsúfolásig megtelt piacára, és ha van ember, aki helyet tud nekik könyökölni a Marvel, a DC és sok egyéb mellett, az reményeik szerint Vin Diesel.
Februári elmaradást kellett pótolnom az Ez így nem OK megtekintésével, amire sikerült is szert tennem két Földre leselkedő apokalipszis között, így böjtmás havának nemzeti ünnepedik napjára. A címért elnézést kérek, szemforgató együgyüségére nincs mentség, de mégis frappánsan összefoglalja a stáblista utáni első gondolataim mediánját.
