Hiányosságomat elétek tárva kedves olvasók, töredelmesen beismerést téve és fejet hajtva vállalom: szinte egyetlen koreai sorozatot vagy filmet sem láttam a vetítés napjáig, legyen az komolyabb hangvételű vagy viccesebb kicsengésű. Természetesen a stílusjegyekkel tisztában voltam, melyeket megannyi hasonló élőszereplős mű magában hordoz, legyen szó a sajátos humorról vagy a némely esetben maníros vizualitásról. Ezért tehát, néhány évnyi animés tapasztalatot a nagy egészhez adva, nem teljesen a sötétben tapogatózva ültem be a moziterembe. Azonban ami a vásznon fogadott a több, mint két órás játékidő alatt az valahol megdöbbentő, meglepő és kaotikus volt, de tekintsünk a jövőbe és ugorjunk a megértés horizontjai felé!

„A varázslat olyan kard, amelynek nincs markolata.”

Kezdésképpen meg kell egyeznünk abban, hogy történetünk két fő helyszín és kor között ingázik, melyek az alkotás elején, majd aztán a vége felé kapcsolódnak össze. Az egyik ezek közül a jelenben létező, rejtett, intergalaktikus börtön és a gyanútlan, közelében fekvő város. Elvégre a mozi egyik alapvetése, hogy már időtlen idők óta használják egy távoli galaxisból származó idegenek az emberek testét cellának, igen szerintem is enyhe Xenu utánérzése van a dolognak, saját elítéltjeiket hús-vér rácsok mögötti raboskodásra ítélve. A másik pedig a feudális Korea, egészen pontosan a Korjo korszak utolsó szakasza, egy hatalmas kanál fantasy elemmel felturbózva.

Ehhez mérten főbb szereplőkből is akad jó néhány, példának okáért az android duó Őr és Villám, akik bolygónk jelenének védelmezőiként tengetik napjaikat. Amennyiben egy elítélt a szökést fontolgatná és valamilyen úton-módon átvenné az irányítást az őt fogva tartó humán test felett, azonnal szolgálatba helyezik magukat. Kettejük párosa mutat némi érdekes dinamikát, míg Villám a békésebb megoldások híve, melyeket poénokkal igyekszik köríteni, addig Őr a szótlan, minden helyzetben a feladatra fókuszáló ellenpárja.

Meg kell említenünk még a feudális érában tevékenykedő, éppen tehetségét kibontakoztatni kívánó Murakot, aki varázslóként és fejvadászként definiálható, a komikusan esetlen fajtából. Két segítőtársával, a történetesen mágikus legyezőből előbújt, emberi alakot ölteni képes macskákkal, Jobb Manccsal és Bal Manccsal járja a vidéket gonosztevők után kutatva. Végül, de nem utolsó sorban pedig idézzük ide Lee Ahn figuráját, akivel ugyan a középkori Koreában találkozunk először, de mégis az összekötő kapcsunk lesz a két idősík között.

„A káosz megfejtésre váró rend.”

Ugyan a történet alapvető pillérei, ahogy feljebb nagyjából felvázoltam őket, érthetőek, némely esetben az ugrások és ok-okozati láncok igencsak kuszára sikerültek. Ez a mozi minden szeretne lenni egyszerre, amelynek az elmúlt 4-5 évtizedben sikere volt a filmszínházakban. Felfedezhető a Mátrixot idéző szegmensektől elkezdve, az időutazó űrlényeken át, a fantasy kliséken keresztül az űrhajócsatáig minden. Van itt kérem hong kongi kreációkat megszégyenítő bunyó koreográfia, egymással rivalizáló mágusok, fogolyszöktetés, besurranás, beszélő autó és még sorolhatnám.

Látványelemeket tekintve egyáltalán nem sikerült rosszul az Alienoid. A CGI javarészt rendben lévőnek mondható, a fényképezés és az operatőri munka, ha nem is kiemelkedő, de vannak igazán jól elcsípett pillanatai. Nekem az idegen technika ábrázolása, az adaptív, kristályalapú eszközök bevezetése és az űrhajó design kifejezetten tetszett. A helyszínválasztás, gondolok itt a középkori szekvenciára, olykor egészen szemet gyönyörködtető. A zenéről már kevesebb jót tudnék említeni, a felcsendülő dallamok közül egyikre sem mondanám, hogy annyira beleragadt volna a fülembe. A hangjegyek nagyjából passzoltak a snittek alá, de ebben ki is merült a rendeltetésük.

Szereposztást és színészi játékot tekintve akad néhány kiemelendő név, akiknek rezdüléseit szórakoztató volt nézni a vásznon. Példának okáért az Őrt és Villámot alakító Woo-bin Kim és Lee Si-hoon civódásait mondanám kellemes momentumoknak a néhol kusza részletek sűrűjében. Kim Tae-ri valamint Ryu Jun-Yeol is mindenképpen érdemel néhány szót, ők öntik formába ugyanis Lee Ahn-t és Murakot. Míg előbbi ügyesen formázza meg a céltudatos, talpraesett hősnőt, addig utóbbinak jól áll a szerethető, de kissé szerencsétlen varázsló karaktere.

Összefoglalva: egy óriás turmix felemás végkifejletét kaptuk meg eme alkotás személyében. Vannak értékelhető villanásai és néhol szórakoztató pillanatai, de az mindenképpen elmondható, hogy csak és kizárólag akkor ajánlatos végigülni a 142 perces játékidőt a szeptemberi premier után, ha egyébként is odavagytok a koreai produkciókért vagy szimplán szeretitek az őrületes zsánerkatyvaszokat. A folytatás 2023-ban várható, az első résszel együtt forgatott második szegmensen már az utómunkálatokat végzik.